Beloiannisz: Az igazi görög falu Magyarországon

A fejér megyei, alig több, mint ezer lakosú Beloiannisz (Μπελογιάννης) község egy igazi görög falu, görög származású lakókkal. A községet 1950-ben a II. világháború utáni görög polgárháború menekültjei; kb. négyszáz görög család alapította, akiket érkezésükkor gyár- és raktárépületben helyeztek el ideiglenesen, míg önkénteseik sorházakat és családi házakat építettek.

A lakóházakon túl kezdetben csupán, iskola, óvoda, posta és élelmiszerbolt állt a betelepültek rendelkezésére, később azonban könyvtár, kultúrház, orvosi rendelő és tanácsház is épült. A település alapítói rohamosan építették ki az új lakhelyükként szolgáló környezetet, két év múlva már a foglalkoztatást is képesek voltak biztosítani maguknak. A falu ortodox templomát 1996-ban építették, mely máig a község nevezetessége.

Beloiannisz utcáit magyar és görög nyelvű táblákkal jelölik, amelyeket egykor a lakosság javaslatai alapján neveztek el. Végül közel kétezer lakossal 1952. április 3-án a település Nikosz Beloiannisz nevét vette fel, aki a görög kommunista mozgalom jelentős alakja volt.

Beloiannisz nem üdülőfalu, ezért aki ide látogat, ne keressen kikladikus, kék-fehér épületeket! Beloiannisz főleg görög hagyományőrző eseményeiről híres település, ahol évente több ízben a helyi Pyrgos Egyesület szervezésében kerülnek megrendezésre a hangulatos görög műsorok és táncházak, a Görög-magyar Barátság napja, és a falu legjelentősebb ünnepsége, az augusztus 20-i Beloianniszi Falunap.

Az évente megrendezésre kerülő Beloianniszi Falunap alkalmával az aktuális magyar és görög ünnepet egyben ünneplik a helyiek: a görög augusztus 15-i Boldogasszony ünnepét és az augusztus 20-i Magyar államalapítás ünnepét. A nagyobb eseményeken görög táncbemutatók, és táncház mellett sztárvendégek is színpadra lépnek.

Aki görög buliba vágyik, kísérje figyelemmel Beloiannisz község eseményeit, valamint a Pyrgos Görög Zenekar és Néptánc Együttes fellépéseit! Ha pedig Szantorinihez hasonló utcákban szeretnél sétálni, látogasd meg a balatonfüredi görög falut! A füredi görög falu többszöri átalakulás után jelenleg Sun City néven fut, ahol nappal csend honol, éjszaka viszont dübörög a modern kori party zene!

Borítón: Beloiannisz, a magyarországi görög falu. Fotó: beloiannisz.2455.hu

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

One thought on “Beloiannisz: Az igazi görög falu Magyarországon

  1. Ehhez annyit teszek még hozzá, hogy a görög fiataloknak, gyerekeknek Balatonalmádiban volt (már lebontva, gazosan áll) egy „Görög otthon” ahol iskolába jártak, úgymond kollégiumban laktak! Miután elvégezték az iskolát kerültek felsőbb iskolákba vagy mentek a görög faluba Fejér-m-be! Édesanyám tanított eben az iskolában! Nekem ma is van ismerősöm közülük, aki most Ausztráliában él! Akkori gyerekként nagyon sokszor voltam velük, meg-meg látogattak bennünket Káptalanfüreden! De Budapesten is volt egy görög lakótelep. A fiatalok nagyon rendesek, szófogadóak voltak! Becsülöm az akkori embereket akik befogadták őket, s a mai napig itt élnek, dolgoznak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük