Templomok és kolostorok Skopelos szigeten

Korábban már említettük, hogy néhány poszt erejéig a Bedekker WebTV Hungary csodálatos rövidfilmjeit mutatjuk be, melyek a Skopelos szigetre fókuszálnak. Ezúttal a sziget régi, kő épületei; a templomok és a kolostorok kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi kisfilmek Szkopelosz megannyi látnivalója és nevezetességei közül a sziget legrégebbi kolostorát is filmre vette a többek között online útikönyveket is gyártó társaság.

Skopelos sziget városi templomai

Skopelos szigete és fővárosa minden lépésünkkor és minden pillanatban a vallásról mesél nekünk. Egy hitelesnek tűnő adat szerint a szigeten 380 feletti a templomok száma. De sok közülük a működő, köztük néhány látogatható kolostorban épült fel. Szerencsénkre, az elmúlt másfél évtizedben több alkalommal volt szerencsénk találkozni a görög – orthodox vallás tárgyi emlékeivel, de kameránkat bebocsátották esküvői ceremóniákra, de még egy misére is. Így aztán már némileg felvértezve, kellő áhítattal lépünk be egy-egy bemutatásra kiszemelt templomba. A régiekbe és az újakba, melyek a görög templomépítészet nyolcadik században megszületett törekvését követik. Tegyék ezt Önök is, hiszen olyan csodákat mutatunk meg, melyek lenyűgöztek minket!

Agia Varvaras (Szent Barbara) kolostor

Skopelos szigetén több mint 40 kolostor található. Közülük számos gyönyörű természeti környezetben, amelyeket nemcsak a lélegzetelállító kilátásért érdemes meglátogatni, hanem építészeti és történelmi jelentőségükért is. Agia Barbara a sziget legrégebbi kolostora a 17. századból származik. A középkorban erődítményként is szolgálhatott, ezt bizonyítják az épületet körülölelő vastag falak. 15. századi templomában több értékes ikont is őriznek. Sajnos nem mindig sikerrel, mert a legutóbbi „ikonszámlálás” alkalmából kiderült, hogy néhányat a turisták magukkal vittek emlékül. A kolostort ma már nem lakják szerzetesek, de az egykori cellák közül néhányat kialakítottak vendégek elszállásolására, így aki szeretné, itt töltheti az éjszakát.

Evangelismos (Szűz Mária) kolostor

Skopelos kikötőjével szemben magasodik az a hegy, melyre az Evangelismos kolostort építették. Ezt is elhagyták már az utolsó apácák is, de nyitva áll a látogatók előtt. Skopelos-i tanult szerzetesek ránk hagyott iratai szerint a Daponte család építtette egy 17. századi bizánci kolostor romjain 1712-ben. Az alapító iskolát létesített a kolostor falain belül, ahol szerzetesek tanították a sziget lakóit. Erődítményszerű megjelenése a kalóztámadások korát idézi. Tágas belső udvarából nyílnak az egykor apácák lakhelyéül szolgáló cellák. Ma egy kis kiállítás mutatja be az itt élt nővérek használati tárgyait. Templomának aranyozott ikonosztáza konstantinápolyi mesterek munkáját dicséri. Legrégebbi ikonja a 14. századból származik.

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük