Busszal a csodálatos Zakynthos szigeten

Zakynthos busszal

2013.09.27-én 3/4 10-kor indultunk Szegedről Zakynthos szigetre, autóbusszal. Nagyon vártuk már ezt a napot. Az internetről az „összes” lehetséges infót összeszedtük. :)
A sziget térképét kinyomtattuk és a városok nevéhez odaírtuk a látnivalókat. :)
A Grand Tours utazási irodán keresztül utaztunk. Maga az út hosszú és fárasztó, de az izgalom nagyobb volt. Mit ne mondjak, vannak ilyen-olyan emberek, azért, a busz útnak is meg van a maga „szépsége” :) Én szeretem.

Zakynthos, hajókikötő
Zakynthos sziget kikötője

Annyit azért megjegyeznék, hogy kényelmesebbek is lehetnének ezek a buszok, mondjuk, kevesebb üléssel, mert 24 órán keresztül egy kis elemózsiával, ásványvízzel, takaróval, fényképezővel, párnával felpakolva necces. Biztosan az a cél, hogy minél több ember elférjen, de állítom, hogy a helyi járatos buszok levegősebbek. Arról nem beszélve, hogy borzasztó meleg volt és a klíma nem működött.

Nem is ez a lényeg, csodálatos helyeken keresztül utazik az ember, a sofőrök barátságosak, segítőkészek. Én legalább is még egyszer sem találkoztam ilyen úton, barátságtalan buszvezetővel.
Kb. 3-4 óránként megáll egy kis pihenőre, akkor lehet venni a buszon, kávét, sört még rövid italt is. Biztosan sok minden mást is, de mi csak ezeket vettük. :) A pihenőkön, amik java részt benzinkutakon van, jókat lehet nevetgélni, saját, illetve mások szenvedésén. Van TV a buszon, lehet filmet is nézni, ez egy kicsit leköti az embereket + persze aludni is lehet, már aki tud.

Reggel 7 óra körül értünk a kikötőbe Killinibe. Ott a buszvezető Urak a már összegyűjtött euróból meg vett, kompjegyeket kiosztották és felszállhattunk a kompra. Kb. 1/2-1 órás az út, gyorsan telik az idő. Ez is egy élmény. :) Főleg, ha a bárban is eltöltünk egy kis időt :).

Megérkeztünk a szigetre!

Zakynthos szigetére érve, idegenvezető várt és mindenkit elszállítottak a szálláshelyre.
Mi Agios Sostison, a Villa Maria apartmanban kaptunk szállást. A szállás tiszta, semmi panaszunk nem volt. Maria a tulajdonos, barátságos és segítőkész, van egy kis boltjuk a közelben, többek közt ott árulják az udvarban termett gyümölcseiket.

Nem utolsó dolog az sem, hogy mellette van az OLÉ-OLÉ étterem. Biztosan van jobb étterem is a környékben, de ha nekem lehetne, ilyet szeretnék. Egyszerűen leírhatatlan hogy milyen szép, rengeteg növény, virág, pálmák, narancsfák, banánfák és ezek alatt az asztalok, székek. …és Te ott eszel a hihetetlen szép buja növények alatt, az esti megvilágításról ne is beszéljünk. Van magyar felszolgálójuk is, Áginak hívják. A kaja nem rossz, de ettem már jobbat is, vagy rossz volt a választás.

Ki akartunk minden tengeri herkentyűt próbálni, így néha beválasztottunk. Lehet, hogy másoknak ízlik, mert szeretik, én többet vártam, mivel soha nem ettem még. Első alkalommal figyelmesek, welcome drink, meg minden. Másodjára már nyugodtabbak és várni kell, míg az új vendégeket kiszolgálják (azért nem olyan sokáig kell várni.)

Agios Sostis

Agios Sostis igen kicsi falucska, tengerpartja nagyon keskeny, napozni nem igen lehet, dagálykor szinte biztos nem lehet a közvetlen homokos parton.
Itt található Zakynthos legendás szórakozóhelye, a Discó sziget, mi nem voltunk, bár már sajnálom, mert azt mondták, hogy nagyon szép. 3-4 euró és átmehetsz a hídon, ezt az összeget üdítő formájában leihatod a szigeten.
Kellemes, kis gyöngyszem, fürdőzési lehetőség is van, homokos és sziklás partszakasz.

Zakynthos, Disco-sziget
Zakynthos, a híres Disco sziget

Egy rövid séta a tengerben és már Laganasba is érünk. Ez egy nyüzsgő partszakasz, teli tavernával, rengeteg vásárlási lehetőséggel. Itt van strand is, a part sokkal nagyobb és homokos és zsúfolt. Erről nem is tudok többet mondani.

Amennyiben tovább gyalogolunk a parton Kalamakiba érünk. Itt megnézhetjük, ha szerencsénk van, ahogyan elindulnak a kis teknősök a tengerbe. Nem kell megijedni, hogy véletlenül a fészekbe lépünk, mert el vannak kerítve és vannak figyelők (önkéntesek), akiknek az a dolguk, hogy figyeljék és segítsék őket. Sajnos mi nem a szerencsések közé tartoztunk, így nem láttuk, hogyan iparkodnak a kicsinyek a tengerbe, viszont rengeteg kagylót lehet gyűjteni. Ilyen sok kagylót még nem láttam egy helyen sem.

A repülőtér miatt a repülők le és felszállása is érdekes lehet, szinte a fejünk felett szállnak el.
Mi a három helyiség tengerpartját 1 nap alatt jártuk be gyalog, de aki nem akar időzni és siet, 1 óra alatt is megteheti.
Ezen a szigeten nincsenek távolságok, én sem hittem el.

Navagio, avagy a Hajóroncs-öböl

Három fakultatív programot fizettünk be, a Grand Tours irodán keresztül. Egy hajókirándulásra, egy buszos kirándulásra, meg egy görög estre. Így kaptunk ajándékba még egy programot.
A hajókirándulás úgy zajlott, hogy Zanté-ra (fővárosba) autóbusszal szállítottak, ott felszálltunk egy kalózhajóra, a kalózok már vártak. A hajó gyönyörű, a kalóznak öltözött emberkék ijesztgettek és bohóckodtak nekünk. Nagyon élveztük. Egy élmény volt. Fényképeket készítettünk, itt még nem tudtuk, mi vár ránk.

Zakynthos nyaralás, Navagio öböl
Zakynthos sziget, Navagio öböl

Az első 2 órában nem volt semmi baj, sajnos a tenger nem igen volt békés, mondhatni, nagyon viharos, igen csak dobálta a hajót. Gyönyörű a látvány a hajóról nézve, ahogy a partot nyaldosta a tenger, de egy idő után, igen csak sokan a WC-nél kötöttek ki, gondolom, ezt hívják „tengeribetegségnek” . Én is nagyokat nyeltem, de kibírtam. A Navajó öböl kárpótolt mindenért, azok a színek….ezt nem lehet leírni, ezt látni kell.

Nekünk szerencsénk volt, mert amennyire viharos volt a tenger, az öböl annyira nyugodt és csendes. A hajó itt kikötött egy rövid időre. Maga a roncs, nem nagy durranás, de érdekes, viszont az öböl gyönyörű, a hófehér sziklák, a tenger, a gömbölyű vakítóan fehér kavicsok, lenyűgöző. Érdemes strandcipőt felvenni. Azután haladtunk a kék barlangok felé, ezek a barlangok is lenyűgöztek, de erről még írni fogok.

Zakynthos nyaralás, Kék barlangok
A csodálatos Kék Barlangok

Minden nagyon szép volt, de azért, már nagyon vártuk, hogy végre leszállhassunk a hajóról.
Este, kompenzáltuk magunkat egy kis metaxá-val + egy kis koktéllal a közeli tavernában.

Szigettúra busszal

Másnap az autóbuszos szigettúra következett. Ezt mindenkinek ajánlom!!! Nekem nagyon tetszett, talán mondhatni, ez volt a legjobb. Az idegenvezetőnk Szilvia, mindent elmesélt a szigetről, amit tudott, történelem, mitológiák, pletykák. Egész úton végig beszélt ?. Körbejártuk a szigetet, minden érdekes helyen megálltunk. Megnéztük a 2000 éves olajfát, a Navajó öblöt felülről, voltunk olíva olaj feldolgozó üzemben, borászatban, megálltunk a hegyekben egy kézművesnél és természetesen a kék barlangoknál. Itt aki akart 6 Euróért csónakba ülhetett, amivel elvittek a barlangokhoz, sőt, be is mentünk. Felejthetetlen élmény volt. Arról nem is beszélve, hogy én nem tudok úszni és még is lubickolhattam a gyönyörű kék tengerben, természetesen mentőmellényben. Ezt, ki ne hagyja senki!!!

Fürdés Zakynthos sziget partjainál
Lubickolás a tengerben

Összefoglalva, pénteken indultunk Szegedről, szombaton érkeztünk meg és ismerkedtünk a környékkel, vasárnap a tengerparti séta volt Kalamakiig, hétfőn hajótúra, kedden autóbuszos szigettúra, szerdától autót béreltünk péntekig.

Autó és robogó bérlés Zantén

Ha valaki Zakynthos szerte bérelni szeretne járművet, én az autót javaslom (167 Euró/3 nap, de van olcsóbb is), Nagyon keskenyek és kanyargósak az utak, ezért a kanyar előtt dudálnak az autósok, motorosok. Itt lehet ?, sőt célszerű, kötelező.
Visszatérve a motorhoz, a motor könnyen megcsúszik, volt is a csapatunkban, aki meg is tapasztalta sajnos a motoros bukást. Szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszták. Szóval, inkább autó!
Elautóztunk Keribe, megnézni a nagy görög zászlót, csodálatos a panoráma. Azaz igazság, bármerre mehetsz, mindenhol találsz gyönyörű látnivalót.

Mint már említettem nagyon keskenyek az utak, mikor Keri faluba értünk, sehol nem volt kitáblázva, hogy merre található a „nagy ” görög zászló, majdnem visszafordultunk, tanácstalanok voltunk, olyan volt, mintha egy udvarba mennénk, de pont arra ment egy autó, hát mi is arra mentünk és jól tettük. Kiérve a faluból olyan volt, mintha erre a madár se járna. Kitartóan követni kell az utat és egyszer csak oda érsz, mi is megtaláltuk, bár a zászló nem volt felhúzva. Így jártunk, de a panoráma csodálatos!

Elmentünk Xigiába is a kénes partszakaszra. A víz itt kicsit hideg volt. Nekem annak tűnt. Igaz nem a településen voltunk, egy kicsit feljebb akartunk egy kis csendes partszakaszt találni. Megtaláltuk.
Elmondanám, hogy mindig eltévedtünk, még Laganas-ba is alig találtunk oda, de a végén szebbnél szebb helyekre tévedtünk. Biztosan mi voltunk a bénák, de nem mindig láttuk meg a táblákat + mire kiolvastam volna elhaladtuk mellette.

Zakynthos, Xigia
Zakynthos, Xigia kénes forrásvize

A Banana Beach homokos, de szeles partjára is betévedtünk, elmentünk Gerakasba is. Nekem ez tetszett a legjobban. Nagyon, nagyon kellemes meleg part, nem véletlen, hogy a caretta-caretta is szívesen rakja le itt a tojásait. Ez a település a sziget legdélebbi részén helyezkedik el, található itt teknős keltető, amit meg lehet nézni.

A Teknősbéka szigeten nem voltunk sajnos, de legközelebb biztos elmegyünk. Akik voltak, azt mondták nagyon szép homokos partja van, és vannak barlangok is. Szép lehet.

Zakynthos nyaralás, Görög est
Görög esten, Zakynthosz sziget gyönyörű naplementéjében

A Görög estről nem is írtam. Voltam már máshol is pl. Sartin, de ez egészen más volt. Gondolom ez olyan mint nálunk a Tiszán túl és a Dunán túl. A hely ahol megrendezték, ott valóban csodálatos a naplemente. Istenien szép. Ez volt az egésznek a lényege. Ez egy jó buli lehet, görög táncok, jó görög zenék és persze az ételek, bár nekem ez nem jött be.

Hazaút

Eljött a szombat, délbe indulás haza. Csomagok, pakolás, ez a része nem tetszett, még egy utolsó csobbanás a tengerben. Az utazási iroda részéről, egy kicsit szervezetlen volt a hazaindulás. Estefele indultunk el. A komp, ha jól emlékszem délután 6 –kor indult. Reggel ½ 10-kor el kellett hagyni a szobát, 12-kor volt a találkozó, amikor a buszba berakhattuk a csomagokat és találkozó ½ 6. Tehát semmit nem tudtunk aznap csinálni, csak a napon aszalódtunk. Ha reggel, valahová berakhatjuk a csomagokat és délután, indulás előtt a buszba, talán azt a napot is élvezhettük volna. Az utazási irodák figyelmébe szeretném ezt ajánlani, hogy ne csak az oda, hanem a vissza útnál is figyelmesek lehetnének.

Ételek, vásárlás, árak

Én minden beszámolóból hiányoltam a vásárlással kapcsolatos dolgokat, így írok erről pár dolgot.
Amennyiben programokon veszünk részt, mindig vannak vásárlási lehetőségek, de mindenki tudja, drágább, mint az üzletben. Ennek ellenére mindenhol vásároltunk, nem azért mert sok pénzünk volt, talán azért mert, elvisznek egy helyre (ezt megfizetem ugyan), ott kóstolgathatom a termékeket, ők meg barátságosan fogadnak, így az önérzetem azt kívánja, hogy a tiszteletet megadom és veszek a termékéből.

Sajnos tudjuk, magyar mentalitás, ha potya valami van, gátlástalan a magyar ember, és az Isten tudja hányadik pohár után nagy hanggal közli, hogy a boltban olcsóbb. Sajnos vannak ilyenek. Szégyellem magam, ha ilyet látok, hiszen nem csak magát minősíti, minket is. Valóban, én is tudom, hogy a boltban sokkal olcsóbban megvehetem, de akkor maradjon csendben és ne tartsa a poharát még egy ingyen kortyért.

Lehet olcsón vásárolni, pl.: Lidli, nem sokkal drágább mint itthon, vannak dolgok amik olcsóbbak is. Sok pénzt el lehet költeni, de olcsón is meg lehet úszni. Ez, relatív.

2005-ben 1 euróért vettem gyrost, 2013-ban 1,5-2 euróért.
Egy vacsora két főre 30 euró, de ebben volt sör és rövid ital is, és különleges ételről beszélek (legalább is nekem az volt), de meg lehet oldani 15 euróból is, itthon sem lehet olcsóbban megúszni egy éttermi kaját.

Amikor az ember elindul nyaralni, mindig jó sok ennivalót csomagol, legalább is mi igen, nehogy éhen maradjunk, én megfogadtam, amikor az első görög utunkról hazajöttünk, többet nem fogok ennyi mindent vinni itthonról. Majdnem mindent hazahoztunk. A kávé a reggeli ébredéshez kell, az elfogyott, de a konzerveket, tésztát stb. hazahoztuk.

Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon sok mindent nem láttunk, azért még volna mit felfedeznünk a csodás Zakynthos szigeten. Egyszer talán még el tudunk ide jönni és pótoljuk amit elmulasztottunk.
Már tervezem a következő nyaralásom Thassos lesz vagy Lefkada, ha Isten is úgy akarja + a pénztárcám! Jó nyaralást mindenkinek!

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük