A kakukkfű jótékony hatásai

Évekkel ezelőtt, amikor egy makacs megfázásomból több hónapig tartó antibiotikum kúra lett, közelebbi kapcsolatba kerültem a gyógynövényekkel, illóolajokkal. Amit az orvos két hónap alatt nem tudott elérni, nekem egy marék gyógytea segítségével sikerült! Azóta is, ha meg vagyok fázva, vagy egyéb gondom-bajom van, előbb nyúlok a gyógynövényekhez, mint hogy orvoshoz menjek.

Első sikerélményem a kakukkfűhöz tartozik. Köhögésre, torokfájásra használtam elsőként. Meg sem tudnám mondani, hány száz liter teát főztem eddig belőle. Az ízét meg kell szokni, kissé erőteljes, de a hatásához nem fér kétség! A téli influenza szezonban én már azt is elfelejtettem, hogy köhögtem-e egyáltalán, már semmi bajom nem volt, a családom többi tagja még javában beteg volt.

Ők a gyógyszerre esküdtek, hogy az jobb – én meg nevettem rajtuk, mert az én tapasztalatom egészen más volt. A gyermekeimmel sajnos nem tudtam megszerettetni, de azt vettem észre, hogy minél idősebbek és minél betegebbek, egyre többet fordul elő, hogy „Anya, főzzél nekem olyan furcsa ízű teát” mondat. Úgy látszik a tudáshoz idő kell, meg tapasztalat.

Később jobban utánaolvastam, hogy mire is jó még a kakukkfű. Erős fertőtlenítőszer, jó emésztés javítására és bélférgek, légúti betegségek, asztma ellen, és serkenti az immunrendszer működését.

Azóta, ha zsírosabb, nehezebb húsételeket készítek, mindig megszórom egy kis kakukkfűvel is. A mediterrán konyha elengedhetetlen fűszere, a görögök nagyon sok ételüknél örömmel használják.

Az illóolaját is előszeretettel használom, főleg gyógyászati célra, téli időszakban a meghűlések elkerüléseként a fürdővízbe cseppentek belőle 1-2 cseppet, előtte folyékony szappanban feloldva. Biztosan hatásos, én csak annyit szoktam észrevenni belőle, hogy mindenki náthás körülöttem, csak nekem nincs semmi bajom.

Az ókori görögöknél a bátorságot, vitézséget jelképezte, a háborúba induló katonák ruhájára az asszonyok kakukkfű ágat hímeztek. A mai görögök fűszerként használják, és mézet készítenek belőle. Na jó! Ezt a görög méhek készítik, de a világhírig jutottak.

Hogy milyen a görög kakukkfűméz?! Egyesíti a méz amúgy is finom izét a kakukkfű ezernyi jótékony hatásával! A mézet ehetjük magában, teában, csorgathatjuk palacsintára, tehetjük süteménybe, ugyanolyan finom lesz, sőt még a kakukkfű gyógyító hatása is benne lesz! Maga a méz sötétbarna színű, nehéz fűszeres, töményen kakukkfű illatú, mintha egy egész ültetvény kakukkfűbe szagolnánk bele. Finom, egészséges és többet ér akármilyen gyógyszernél!

Görögország fejlett és nagyon régi méhészeti hagyományokkal rendelkezik, mivel már az ókori görögök is előszeretettel használták a mézet. A mitológiában Zeusz és a többi isten eledele volt.

Úgy tartották, még maga Hippokratész is, hogy a méz meghosszabbítja az életet.

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük