Görög Isten kétezer éves bronz maszkját találták meg

Egy Izrael északi részén folyó ásatáson régészek egy igen ritka és értékes leletre bukkantak. A megtalált bronz maszk Pánt, a félig ember félig pásztoristent ábrázolja.

A Hipposznál zajló ásatásokon az utóbbi években is fontos leletek kerültek elő, eddig egy bazalt emlékművet és egy Herkules-szobrot találtak, de a mostani szobor méretében felülmúlja az eddigieket. Az emberi fejnél nagyobb maszkok nagyon ritkák, és az eddig talált leletek többsége nem Pánt vagy a görög mitológia valamely alakját ábrázolja. Még a legjelentősebb múzeumok kurátorai sem láttak még hozzá hasonlót.

Kétezer éves görög szobor
A Kétezer éves görög bronz szobor

A maszk a régészek szerint a Kr.e. 1. évszázad és Kr.u. 1-2 évszázad között készülhetett, és vallási szertartásokon használták.

Az ásatások vezetője elmondta, hogy ahol a maszkot találták, ceremóniák színhelye volt. Az istenek számára mutattak be áldozatot, előttük hódoltak. A résztvevők ettek és ittak, és valószínű, hogy a szertartás extázisa orgiához vezetett.

Az ásatásokat a Haifai Egyetem régészei 2000-ben kezdték meg a Genezáreti-tó partján álló Hipposzban. A város a római birodalom keleti határvidékén elterülő Dekapoliszhoz tartozott. A Kr.e. 3. században alapították, majd egy hatalmas erejű földrengés pusztította el Kr.u. 8. században.

Izgalmas, hogy még most is kerülnek elő a föld mélyéről különleges dolgok. Egy kicsit többet tudtunk meg az ókori görög emberek ünnepnapjairól, vallási rituáléjáról.

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük