Pillangó effektus Szártin

A Pillangó effektus

A Pillangó effekt röviden: „egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán tornádót idézhet elő”. Vagyis az apró dolgoknak olykor nem tulajdonítunk nagy jelentőséget, holott mindennek van alapja, semmi sem történik véletlenül…

kacsafarku_szender

Az alábbi kis lényt Szártin fedeztük fel. Azt hiszem sokan vagyunk, akik nem szeretik a rovarokat, és automatikusan elzárkózunk előlük, vegyszerekkel írtjuk őket. Sarti nekünk az a hely, ahol egy-két kivételtől eltekintve a legapróbb muslincát is érdekesnek találjuk, még akkor is, ha hazatérésünket követően, utánaolvasva rádöbbenünk, hogy amit odakint különösnek találtunk, idehaza is van belőle bőven. Vagyis Sarti megtanít nyitottnak és érdeklődőnek lenni.

Ez a kis lepke talán jó ok arra, hogy vegyük észre a szépet is az életben, és ami a legfontosabb, hogy tegyük ezt itthon is. Nem kell ahhoz nyaralni, hogy az ember jól érezze magát! Bár a minket körülvevő világ fertőzött, apró életünk olyan lesz, amilyenné tesszük. Ha tudunk örülni egy ilyen kis lepkének, akkor tudunk örülni mindennek…

A kacsafarkú szender

Apró, kolibri madárhoz hasonlító lény, aki Szártin a virágok nektárját lopkodja hosszú pödörnyelvével. Szőrös kis teste kb. 5 cm, szárnycsapásai olyan gyorsak, hogy szárnyai szabad szemmel alig láthatóak. Potrohán egy fekete-fehér pamacs található, ezzel kormányozza magát reptében. Nagyon gyorsan száll virágról-virágra, csak beszúrja a kis szipkáját egyikbe és már veszi is ki a másikból.

A kacsafarkú szender különösen a nektárban gazdag, tölcsér formájú virágokat kedveli, ekkor tudja jól kihasználni ormányát. Ilyen virágok pl. a petúnia, jázmin, nyáriorgona, dohány, tulipán, kankalin, viola, orgona virág, vasfű, kígyószisz, lángvirág és tisztesfű.

A kacsafarkú szender vándorlepke, amely Európa-szerte jelen van, mint később kiderült, hazánkban is megtalálható az erdőszéleken, tisztásokon, virágos helyeken. Hajnaltól kezdve nappal gyűjti a virágok nektárját, ragyogó napsütésben és esőben egyaránt, ami elég szokatlan…

A telet barlangokban, régi épületek falaiban vészeli át, ám a hideget sokan nem élik túl. A tavasz beköszöntével ismét a virágok megszállottjává válik. Egyes forrásokban azt olvastuk, hogy a kacsafarkú szendernek búgó hangja van repülés közben. A mi szenderünk hang nélküli volt, a videó természetesen csak egy véletlen egybeesés következménye…

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

One thought on “Pillangó effektus Szártin

  1. Nekem ez a lepke Sartit jelenti. Ott láttam először. Meglepő,hogy itthon is van. Ez azt jelenti,hogy keveset járok erdőbe meg virágos mezőkre. Van benne igazság. Köszi a fánkreceptet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük