Parga élménybeszámoló, Verus (2011)

Parga élménybeszámoló, Verus (2011)
0 votes, 0.00 avg. rating (0% score)
Oszd meg!Share on Facebook145Share on Google+2Tweet about this on Twitter0Pin on Pinterest1

Parga 2011Parga 2011. Ismét kettesben

Az idén először gyerekeink nélkül utaztunk. Nagyfiam kikísért bennünket. Elköszöntünk, bepakoltunk, majd megkerestük a helyünket. Az emeleten legelöl. Közvetlenül előttünk a legelső ablak előtti sor üres volt. Remek helyen, és mindkettőnknek dupla ülés jutott.

Alig vártam, hogy lássam már a Pindosz vad hegyláncait – ez mindig megmozgatja a fantáziámat – na és persze a Jón-tengert, és Pargát. Nem csalódtam. Gyönyörű helyeken vezetett az út, jó volt viszontlátni !!

A Valtos strandra igyekeztünk, onnan hordták a csomagokat autóval, az utasokat pedig mikrobusszal az apartmanokba. Ági is kocsival jött oda, mert az először leszálló utasokat elkísérte az apartmanhoz. Mivel ő nem volt ott, a két szlovák „pilóta” rendesen eltévedt. Össze-vissza kanyarogtunk, és egy idő után azt vettük észre, hogy egyre távolodunk szeretett öblünktől. Szűk, kanyargós utcába szorultunk, megpróbáltunk megfordulni, de kicsi volt a hely. Külső irányítást kellett kérni. Kezdett tele lenni a hócipőm! Fáradt voltam, melegem volt, és már nagyon de nagyon akartam látni a tengert!

Az apartmanunk – mint Pargán annyi másik is, nem volt túl közel a tengerhez. Légvonalban igen, de a Valtos partjának jó részén bekerített gyümölcs – zöldségkertek vannak. Arrafelé folyik két kis patak a tengerbe. (melyek jéghideg vizükkel hűtik az öböl vizét) Ezt kihasználják a helyi gazdák; onnan szivattyúzzák a vizet a locsoláshoz. Ezt a növények meg is hálálják. Hatalmas, gazdagon burjánzó paradicsomkertek és fóliaházak, citrom -és olajligetek, amerre a szem ellát. Noha a haszonnövények gyönyörűen gondozottak, a kert többi része görögös hanyagsággal az anyatermészetre van bízva.

A kertben citromfák rengetege,a csapból pedig forrásvíz folyt. Nem volt más teendőnk, összerakni a kettőt, és inni a sok fincsi limonádét!

Az első napokban a Valtosra jártunk strandolni, este pedig hegyet másztunk, hogy átjussunk a városba.

Hazafelé úgy húzattam magam életem párjával, annyira fáradt voltam (persze strandpapucsban, vagy saruban nehéz, a sportcipőről pedig megfeledkeztem, pedig a Pindoszba is el akartam jutni)
Megérte, mert egyedülálló látványt nyújtott ez a bájos kis városka.

A nagy turistaforgalom, a sokféle ízlés kielégítésére való kereskedői törekvés ellenére Parga még mindig hűen őrzi azt a hangulatot, amit csakis Görögország nyújthat.

Robogóbérlés

Parga szépséges látnivalóin is túl szerettünk volna látni, ezért robogót béreltünk. Ajánlottak egy kölcsönzőt, ahol magyaroknak olcsóbban adnak járművet, mert a tulaj felesége magyar. Gondoltuk megkeressük, de a sors másként akarta. A már említett olajliget felé indultunk, a város irányába. A főúthoz kiérve az elágazásnál balra fordultunk. Kevés gyaloglás után egy motorkölcsönzőbe futottunk. Érdeklődtünk, és nyertünk. Nyertünk napi 10 euróért (!!!) egy robogót. Először 35 euróért akarta 3 napra adni-szemben a szokásos 45-tel. Gondolkodtam: “máshol mennyiért is adják?” Ezt a tulaj arra fordította le magában, hogy ezt az árat is sokallom. Megkérdezte, honnan jöttünk. Mondtuk, magyarok vagyunk, ekkor áthúzta a 35-öt 30-ra.

Az adminisztráció és fizetés után már a város felé robogtunk. A görög válság okozott némi kellemetlenséget a nyaralásunk alatt. Robogónkkal tankolni indultunk. Pargán csak egy benzinkútról tudtunk, a városból kivezető úton dél felé. Épp áramszünet volt, az áramszolgáltatók sztrájkja miatt. Először fel sem fogtam, mit magyaráz a benzinkutas:

- “No elektrik” Figyeljetek ez a szőke nő esete a benzinkútnál
– én: kit érdekel az “elektrik, nekünk csak benzin kell”

Miután párom rávilágított az összefüggésre, javaslatomra visszamentünk a kölcsönzőshöz, hátha tud adni némi kis üzemanyagot. Ő közölte, hogy azt neki nem lehet tárolni, mert könnyen “bumm” lehet belőle. Némi töprengés után visszamentünk a benzinkútba, aggódva, hogy kevés kis benzinkénk kitartson. Megérkezésünkkor még mindig nem volt “elektrik”, ezért a motort letettük a kútnál, és gyalogosan sétáltunk a városba.

Megtaláltuk a kedvenc gyros-pyta tavernánkat. A neve Baltazar. A városi strandnál van az “Y”elágazásnál, ahol a kisvasút bekanyarodik a végállomásra.

A gyros-pita 2 euró volt, de nagyon finom, sok ropogós husival és sültkrumplival. Szerencsére az áramszünet a vacsoránkat nem hiúsította meg, mert gázzal is üzemelt a sütő.

A törzsvendégeket egyre nagyobb adagokkal jutalmazták. Volt egy alkalom, amikor még több husit kaptunk egy külön tányéron, az már nem fért volna a pitába

Vacsi után végre lett áram, így megtankoltunk, és tervezgettük a kirándulásokat.

Kirándulások:

Első kirándulásunk Ali Pasa várába vezetett, mely a város fölött emelkedő kúp alakú hegy tetején épült. Robogóval, aztán gyalog folytattuk az utunkat fel a hegyre.

Gyönyörű panoráma tárult elénk. A városról, az azt környező hegyekről, és a tengerről. A várromot füge, olaj, és leanderbokrok vették birtokba. A szárazföld belsejében a vártól a hegytetők lankás gerincei között megbújó kis falvak, a közöttük kígyózó utak, és az oszlopszerűen emelkedő örökzöldek látszottak.

Következő utunk Pargától észak felé vezetett. Azokat a beach-eket szerettük volna felkeresni, melyekről egy fórumtársunk beszámolójában ezekről a részekről olvastam. Elindultunk tehát Igoumenitsa irányába. Úgy döntöttünk, elmegyünk valameddig, és visszajövet lemegyünk azokra a helyekre, amelyek megtetszenek. Így jutottunk a Pargától mintegy 20 km-re fekvő, mélyen a vöröses sziklákba nyúló öböl városkájába , Platariára. Innen is indul komp Korfura, csakúgy, mint a tőle 12 km-re fekvő nagyobb kikötővárosból, Igoumenitsából, melyet az öböl szemközti hosszú, kanyargós útján át érhettünk volna el. Nem tettük, bár megfordult a fejünkben ez a lehetőség. Végül, miután beláttuk, hogy Korfuhoz egy villámlátogatás kevés, visszafelé vettük az irányt. Néha megálltunk fotózni az út mellett. A vidék lenyűgöző volt. A sötétkék vizet halvány pára takarta. Szemközt Korfu lágyan hullámzó partvonala. Sziklás, szaggatott, néhol apró sziklaszirtekkel tarkított part öleli körül a tengert. A nap perzselt, és szerelmes kabócák kórusa kísérte utunkat. Néha hatalmasra nőtt lila virágú kórókkal, tüskés bozótossal szegélyezett vad és meredek hegyoldal fogadott. Mindezek, és a kék, végtelen látóhatár együttes hangulata időről időre megállásra késztetett bennünket.

Úgy éreztem, meg szeretném állítani az időt. Igyekeztem minden képet megőrizni a fejemben, minden illatot, színt, hangot bevésni a lelkembe, melyekben ott volt a burjánzó élet és elmúlás, a végtelenül hatalmas és nagyon kicsi. A vad mediterrán táj összes törvénye tengerbe, színekbe, szagokba, illatokba, sziklákba, kövekbe, tüskékbe, hangokba, forróságba írva.

Ismét robogóra szálltunk. Dél felé haladva megpillantottunk Sivotát. Könnyű volt felismerni kis szigeteiről, hullámzó dombok közt megbújó városkájáról, melyek felülről, az útról jól látszottak. Ide mindenképp le akartunk menni. Találtunk a főútról egy lejárót. Ez nem a beach-re,hanem a városba vezetett.

Jellegzetes görög városka. Utcáin virágözön, kicsi, piros cseréptetős házikói között tavernák, üzletek sora. A városka központi része a körforgalomból megközelíthető kikötő, melyben főként vitorlások, jachtok horgonyoznak. Itt lehet bérelni motorcsónakot is, mellyel bejárható a kis városhoz tartozó három szigetet körbeölelő, kristálytiszta vizű, türkiz színű lagúnák sokasága. Igazi földi paradicsom.

Mi azonban nem időztünk sokat, felkerestük a kikötő túloldalán fekvő strandot. A strand sziklás, köves, elég hideg vizű, de festői látványt nyújtó hely. Partját olajfák borítják, ahol a strandoló menedéket találhat a déli nap perzselő ereje elől, vagy beülhet egy jeges kávé társaságában a fák alatti kellemes tavernába. Ezen a helyen főként helyieket és olasz turistákat találtunk.

Dél felé tovább haladva , legközelebb Agia Paraskevi-nél álltunk meg, Perdika település mellett. Itt sem volt könnyű rátalálni a lejáratra. Agia Paraskevi partjával szemben, nem messze egy kis lakatlan sziget fekszik. Ez a kicsi sziget a meghatározója a helyes kicsi település hangulatának. A strand kavicsos, és szintén hideg vizű. Rövid strandolás után az öböl magaslatában emelt kis kápolna árkádjai, és árnyas fenyői alatt találtunk menedéket a hőségben. Nagyszerű rálátás nyílt innen az öbölre , s a kicsi szigetre. A strandon vizibicikli bérelhető, amivel – vagy akár úszva is – át lehet jutni a szigetre. Az árnyékból figyeltük, amint ezt sokan meg is tették.

Sajnos nem volt kéznél a leírás, mert akkor láttuk volna, hogy ennek a helynek a tőszomszédságában van a finom , fekete homokú, langyos vizű Arillas beach.

Következő nap a Pargától délre eső partokat igyekeztünk feltérképezni. Ha már nem juthattunk el az Acheron folyó forrásvidékéhez a Pindosz hegységben, legalább meglátogattuk a torkolatot.

Ammoudia településnél tértünk le a főútról. Kb.10 percnyi motorozás után értük el az öblöt, melybe az Acheron torkollott. Mint minden folyótorkolat, ez a rész is kiszélesedett, a torkolat közelében sík terület. Egy hosszú betonmóló választja el a folyót és a tengert. A folyó-és tengervíz egyesülésénél élesen elkülönülő zöld és kék szín mutatja, meddig tart az édesvíz, és honnan kezdődik a sós.

A folyóban kirándulóhajók vesztegeltek a part mellé kötve, utasokra várva. Hajókirándulásaikat 10-12 euróért kínálják.

Az útvonal a folyón fel, majd a torkolat közelében elhelyezkedő kék-fehér színekben pompázó barlangok voltak. Mi inkább a strandolást választottuk. Egy-két órát töltöttünk el itt az Ammoudia beach-en. Partja finom homokos, lassan mélyülő, tele homokpadokkal.

A víz sávokban néhol langyos, néhol hideg, apró halrajokkal tarkított. A part családias hangulatú, nem zsúfolt, főleg görögök által látogatott hely. A tengerrel szemben állva festői látványban volt részünk. Jobbra Epirusz tengerpartig nyúló hegyei, melyek keskeny, sokhelyütt a szárazföldbe mélyen benyúló öblöket szegélyeztek. Hátunk mögött egy lakókocsikemping, távolabb pedig néhány újonnan épült apartman. Balra a távolban a folyót a tengertől elválasztó betonmóló oszlopsorai látszottak.

Azt hallottuk, ezen a környéken van a ” tenger sebe”, mely nem más, mint egy, a hegyekből lefutó folyó, mely föld alatti vándorútja után a tengerfenékről nagy erővel tör a felszínre. A víz itt állítólag iható, mert mialatt a víz a felszínre tör, kiszorítja a tengervizet. Fentről ez néha látszik is, és valóban úgy fest, mntha seb lenne a vízfelszínen.

Fűződik ehhez a jelenséghez egy ókori történet, mely egy nyertes tengeri csatáról mesél. A tengernek ezt a tulajdonságát ismervén a nyertes hadnak nem kellett elhagyniuk a tengert édesvízért, mert az ivóvizet egyenesen a tengerből vételezhették. Ennek az előnynek is köszönhették győzelmüket. Sajnos nem találtam semmit a neten, ami erről a csatáról szólna, így azt sem, kik és mikor vívták. De nem adom fel!

Ammoudia beachről tovább indultunk délnek, a Preveza felé vezető úton, a 10-12 km-re fekvő csodás “jón-kék” Loutsa beach-hez. A főút mentén mindkét oldalon végig fa méretű, széles, dúsan burjánzó leanderbokrok pompáztak tarka színárnyalataikkal. Távolabbra tekintve balra a Pindosz hegyláncai látszottak, melyek néhol 2000 m fölé nyúló hegycsúcsait sokhelyütt késő tavaszig hó fedi.

A folyó torkolatvidékét elhagyva a partszakasz ismét meredekké vált. Szerpentinen ereszkedtünk a több mint 5 km hosszú öbölbe. Fantasztikus panoráma tárult elénk, amint lassan lecsurogtunk robogónkkal a kacskaringós úton. A víz színe itt olyan volt, mint amilyet eddig csak itt a Jón-tengernél láttam. Innen neveztem el “jón-kéknek”. A türkiz olyan valószínűtlen élénk világoskék árnyalata ez, amilyet eddig Lefkadán, Egremni, Porto Katsiki, Kathisma partjainál, Zakinthoson a Navajo öbölben, Kefalonián Myrtosnál láttunk. Érdekes módon ez a víz nem átlátszó, hanem fehér, opálos színnel keveredik.

Talán a mész tartalmű kőzet miatt, amitől kapja azt a jellegzetes pasztell, ugyanakkor mégis türkiz színt. Ezt a látványt most próbáltam először leírni, de rájöttem, hogy valójában leírhatatlan. Ezt mindenkinek élőben kell látnia!

Robogóval még egy alkalommal ellátogattunk ide, annyira csodás élményben volt részünk. Finom parti homok, hatalmas magasságú és erejű hullámok, melyek kedvük szerint játszadoztak velünk. Ha elbámészkodtunk, a fejünk felett átcsapva akkorát dobtak rajtunk,hogy a parton találtuk magunkat, mint valami partra vetett hal. Ha ezt el akartuk kerülni, igencsak figyelni kellett. Hatalmasakat lubickoltunk, A déli sziesztaidőt pedig egy kellemes parti tavernában töltöttük, életem egyik legjobb frappéja társaságában. A parton zuhanyzót és öltözőfülkét is találtunk. Nem kifejezetten a görög hangulat volt ennek a helynek a meghatározója. De a csodaszép természeti környezet miatt még a parti bárban dübörgő “tuctuc zene” sem volt zavaró.

Paxos, Antipaxos szigetek

Kínált az utazási iroda is hajókirándulást ezekre a helyekre, de mi szokásunkhoz hűen magunk jártunk utána, hátha megússzuk fele árért is. Úgy is lett. A kikötőben minden este, ennek a térségnek a szokásához híven, a hajótulajdonosok a kikötői mólón kínálták útjaikat a turistáknak. Brossúrákat, fotókat, térképeket mutatva. Az úticélja nagyjából mindnek ugyanaz volt, de az árak néhol igen jelentősen különbözőek voltak. Mi ki is választottuk hajónkat, a 25 eurós utazási irodai árral szemben 12 euróért fejenként. Igaz, nem a kalózhajó fazonú Hook kapitányt választottuk. Egyáltalán nem zavart, mivel az úticél vonzott.

Másnap 9 órakor futott ki hajónk a kikötőből. A többi is kb. velünk egyidőben. Utastáraink közül egyedül mi voltunk magyarok, a többiek jórészt görögök, és számomra valami egész furcsa nyelven beszélő idegenek – talán valamelyik skandináv ország szülöttei lehettek.

Utunkat hatalmas kompok keresztezték mindkét irányban – találgattam, honnan, és hová tarthatnak. Talán Patra és Korfu, vagy valamelyik olasz part lehetett az úticél? Talán a már általunk is ismert Killiniből jön?

Nemsokára – kb egy óra múlva – elértük Antipaxos szinte érintetlen partjait! Valóságos földi paradicsom! A fehér fövenyű – állítólag – finom homokos Voutoumi beach előtt vitorlások, jachtok horgonyoztak. A mi hajónk is leeresztette a horgonyt, kb 100 méterre a parttól, hogy utasai belevethessék magukat a csodás színű tengervízbe. Nagyot úsztunk mi is, bár elsőre azt hittem a szívem is megáll, annyira hidegnek találtam. Megérte kitartani, mert ehhez hasonló élményben ritkán van részünk.

Kb. fél órás pancsi után tovább indultunk északnak Paxos sziget felé. A sziget déli csücskében lévő barlangokat néztük meg, amelyikbe befértünk, be is úsztunk. (Ezek nem azok a “kék barlangok”, amik a paxosi képeslapokon vannak, mert azok néhány kilométerre feljebb helyezkednek el. Innen lehet az árkülönbség is) Azért szép volt ez is, de ilyet már sokszor láttunk.

Ez után északnak indultunk a sziget fővárosa – mondhatni szinte egyetlen városa – Gaios felé. A szaggatott, sziklás partok mellett elhajózva nemsokára egy szinte lakatlan part tárult elénk. Mondták, kikötünk. Csodálkoztunk, mit fogunk mi itt 3 órán keresztül csinálni. Pár perc múlva azonban kiderült, hogy ez csak a Gaios partjainál fekvő kis sziget, mely úgy fekszik a part mentén, mintha valami folyó lenne a két szárazföld között, védelmet nyújtva a kikötőben veszteglő hajóknak, jachtoknak. Beljebb haladva végre megpillantottuk a helyes városkát. Ahogy közeledtünk a part felé, egyre jobban látszottak a régi időkben épült, emeletes, zöldre, kékre festett zsalugáteres házak, a tetejükre felfutott sötétlila bougevillákkal, és az utcákon pompázó, fává nevelt dupla virágú leanderekkel. Alig vártuk, hogy partraszálljunk. A szárazföldet érintve rögtön átjárt a városka végtelen nyugalma. Sehol a benzigőz, a rohanás, a tömeg, az autódudák. Helyette türelmes és kedves emberek, árusok, tavernatulajdonosok, akik nem tolakodóan kínálták áruikat, és akikhez akkor is nyugodtan betérhettél bámészkodni, ha semmit nem vettél. A parton rózsaszínre festett magas tornyú templom haranggal, amilyet a korfui képeslapokon gyakran látni. A zsalugáteres házikók közt húzódó szűk sikátorok meghitt, hűs nyugalmat áraszva csalogattak a mesebeli utcácskákban egyre beljebb és beljebb.

Magyarokkal nem nagyon találkoztunk – utastársainkat kivéve, akik a Hook kapitánnyal érkeztek a szervezett túra keretében, na és persze velünk együtt hajózó apartmanszomszédainkat, akik egy velünk kb. egyidős győri házaspár voltak.

Ennek ellenére nem túl gyakori vendég a magyar a szigeten. Egy helyen strandkendőt vásároltam, az árus bácsi olasznak, angolnak, aztán meg spanyolnak tippelt. Végül megmondtuk, hogy magyarok vagyunk. Lehet, hogy nem is tudta, merről is jöttünk…?

Később úgy éreztem, keresnem kellene egy árnyas olajligetet, ezért elindultunk fel az emelkedőn, a városka távolabb eső utcácskái felé. Csodálatos volt az érintetlen, turistáktól szinte teljesen mentes vidék, maga a nyugalom szigete. A fehérre meszelt házfalakat itt is lila dús virágok borították, és illatukkal keveredett a frissen kitett száradó ruha illata. Forróság és kabócazene kísért bennüket mindenfelé ezeken a mesébe illő helyeken. Elszorult a szívem, hogy nemsokára itt kell hagyni . Ezt a csodát, ezt a nyugalmat nem hagyhatjuk magunk mögött. Mennyire el tudnék egy egész nyarat is tölteni itt! Istenem! Mindig is ilyen helyekre vágytam, ilyenekre, amiket csak a szigetvilág kevésbé látogatott szigetei nyújthatnak!

Volt még egy kis időnk a visszaindulásig, ezért elsétáltunk a part mentén déli irányban. A városi strand köves, sziklás, kristálytiszta vizű , lépcsősor vezetett le a partjára.

El tudom képzelni, hogy most, amikor az iskola már elkezdődött, a helyi srácok leckeírás előtt még megmártóznak a kristálytiszta kék vízben. Na igen, így azért a sulit is ki lehet bírni! Mi bezzeg csak az emlékekből élünk, vágyakozva és spórolgatva, hátha megint megpillanthatjuk ezt a csodát.

Sajnos egyszercsak lejárt az idő, indulni kellett vissza a hajóhoz. Feltöltődve, de kissé fájó szívvel hagytam magam mögött ezt a csodálatos szigetet. Megfogadtam, visszatérek ide vagy Antipaxosra hosszabb időt eltölteni, ide, ahová nem is szervez egy iroda sem utat. Csodás élményekkel telve érkeztünk vissza Pargára.

Ez a kirándulás már nyaralásunk végére esett, egy csütörtöki napra. A hazaindulás ezt követően két nap múlva volt esedékes, ezért megpróbáltunk még kihasználni minden percet . Legcsodásabb az utolsó előtti nap volt, amkor estig kint maradtunk a parton. Rájöttünk, hogy ilyenkor a legkellemesebb a part, mert nem égünk szénné, és a fények és színek is ilyenkor a leggyönyörűbbek. Csakhát korábban csalogatott a felfedezővágy, és már kora délután nyughatatlanul kapkodtuk össze a cókmókjainkat, hogy semmiről ne maradjunk le.

Valahogy így telt ez a 11 nap. Csodálatos volt! Visszavágyom! Talán hamarosan sikerül!

Küldd el  nekünk te is Görögországi élménybeszámolódat!

Oszd meg!Share on Facebook145Share on Google+2Tweet about this on Twitter0Pin on Pinterest1
Parga élménybeszámoló, Verus (2011)
0 votes, 0.00 avg. rating (0% score)

Kedvelt bejegyzések

2 hozzászólás

  1. Adrienn Balázs avatarja Adrienn Balázs szerint:

    Köszönjük szépen a részletes beszámolót! Nagyon szépen fogalmazol még mindig! :)

  2. Bella szerint:

    Kedves Verus!

    Pargára készülünk az idén, így találtam rá az élménybeszámolódra. Nagyon jó és hasznos leírás!

    A saját érzéseimet írtad le, nem gondoltam volna, hogy van valaki, aki szó szerint ugyanezt érzi és fogalmazza meg. Nagyon szép! Köszönöm :)

    “Úgy éreztem, meg szeretném állítani az időt. Igyekeztem minden képet megőrizni a fejemben, minden illatot, színt, hangot bevésni a lelkembe, melyekben ott volt a burjánzó élet és elmúlás, a végtelenül hatalmas és nagyon kicsi. A vad mediterrán táj összes törvénye tengerbe, színekbe, szagokba, illatokba, sziklákba, kövekbe, tüskékbe, hangokba, forróságba írva.”

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>