Sarti és a Kék Zászló a kezdetektől

Sarti 2004-ben csatlakozott a Kék Zászló programhoz, és azóta rendszeresen, minden évben, megszakítás nélkül eleget tesz azon szigorú feltételeknek, amelyek a kiváló minősítés megtartásához, pontosabban a következő szezonra a kitüntetés elnyeréséhez szükségesek.

Vagyis Sarti 2004 óta minden évben megkapja ezt az elismerést. Ez azt jelenti, hogy ha idén is odaítélik az üdülőfalunak a Kék Zászlót, akkor Sarti 2014-ben lesz tíz éve, hogy viseli ezt a címet!

A legtöbb ország már szervezi saját nemzetének zsűrijét, aki a 2014-es Kék Zászlóra pályázó helyeket ki fogja választani. A jelölteket ezt követően benyújtják a program nemzetközi zsűrijének, az április 9-i, koppenhágai ülésen, Dániában.

A nemzeti zsűri fogadja és szűri a pályázatokat. Ők azok, akik ellenőrzik, hogy a díjra pályázó strandok megfelelnek-e a program kritériumjainak, majd jóváhagyják, avagy elutasítják a kérelmeket nemzeti szinten. A továbbjutó strandok ezt követően kerülnek a nemzetközi zsűri elé, ők végzik a végső értékelést, ők döntik el, hogy a résztvevők közül ki kaphatja meg a Kék Zászlót a következő szezonra.

Addig is, ha szeretnéd tudni, hogy eddig Görögország mely tengerpartjai kaptak Kék Zászlót, nézz körül weboldalunkon, a Kék zászlóról szóló cikkek között.

Külön öröm számunkra, hogy a közel egy évtizede tartó, folyamatos kiváló minősítése mellett Sarti és strandja abba a régióba tartozik, amely a Kék Zászlók számát illetően második helyet foglalja el a görögországi lista élén, holtversenyben Korfuval. Mindkét országrész összesen 35-35 települést foglal magába, amely megkapta a kitüntetést, míg a legtöbb Kék Zászló Görögországban 2013-ban Kréta-sziget keleti tengerpartjait ékesítette.

Hosszas kutatómunkát követően az Internetről összeszedett információinkat szerettük volna hitelesíttetni az illetékes szervezettel, az EEF görögországi képviseletével, ezért megkerestük őket e-mailben. A megerősítést megkaptuk!

Sarti kék zászlói, e-mail
Magyarra fordítva: „Sarti 2004-ben csatlakozott a Kék Zászló programhoz, és azóta is mindig megnyerte azt.”

Mi nagyon szorítunk, hogy 2014-ben is lobogjon Szártin a kék lobogó!

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

3 thoughts on “Sarti és a Kék Zászló a kezdetektől

  1. Mivel én soha nem dohányoztam, egy csikk is zavart. A tavalyit megelőzően 2004-08-09ben is elég sok csikk volt a parton és nem kimondottan a turistákat láttam eldobálni. Bizony a Görögök elég lazán értelmezték a tiszta közterületet. Tavaly sokkal kevésbé volt ez a jelenség észrevehető. Isten óvja Sartit,hogy az Oroszok odaszokjanak! Láttam,hogy mi van Törökországban meg Egyiptomban ahová ők megvetik a lábukat. Bár a vendéglátóink örülnének a sokat költekező ruszkiknak, volnának negatívumok bőven nekik is meg nekünk is. A csikkek összevissza dobálása tipikus szláv szórakozás. A mieink(a füstösök) egészen kezdenek tekintettel lenni a nemdohányzókra.

  2. Elsőre egy cigi csikk nem tűnik soknak, főleg annak, aki dohányzik. Mi is dohányoztunk (most már nem) és mindig volt nálunk egy üres doboz, vagy üveg, amibe a csikkeket dobtuk. Ezt már többször is megírtuk az oldalon, meg fogjuk is, mert nem elég elégszer leírni és nem azért, mert az emberek „bunkó-parasztok”, hanem mert a városi ember, de talán a vidéki is ahhoz van szokva (sajnos), hogy otthon eldobja, csak annyi különbség van, hogy otthon nem fekszik le utána a földre, viszont egy tengerparton igen…. Sőt én pl. szeretem „gyurmázni” a homokot, amikor lefekszem – relax, megnyugtat… :) és nem kellemes, amikor egy csikket fogok meg.
    Nem beszélve a pici gyerekekről, akik meg homokoznak és a homokvár építés közben, meg „csikkvár” lesz….
    NAGYON egyszerű betartani és csak meg kell szokni (mint a WC-zés utáni mozdulatot), hogy ha tengerparton vagy, akkor kell valami, amibe a szemetet gyűjtőd és amikor bemész a partról viszed magaddal és egy kukába kidobod. (Amikor egy szemetelőt látok, akkor beugrik, hogy wc-zés után vajon a szépen lebarnult popsit is csokisan hagyja…. :) )

  3. A 2013as nyaralás alkalmával az is feltűnt,hogy a parton kevesebb az elnyomott csikk. De lehet,hogy csak a beach kevésbé zsúfoltsága miatt láttam így. Az ófalu partját nem ellenőriztem, úgyhogy nem reprezentatív a felmérésem. Érdekes,hogy a korábbi nem a Chalkidikihez kötődő nyaralások során is (akaratlanul) kék zászlós helyeket találtam Korfun,Kréta keleti részén(Chania). Rodosz egy kicsit más, de ott akkora a zsúfoltság főidényben,hogy nem csodáltam a kicsit piszkosabb partot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük