Az Athosz-hegyi Köztársaság megnyitja határait?

Az Athosz-hegyi Köztársaság (Agion Oros) Észak-Görögországban helyezkedik el, a Halkidiki-félsziget keleti nyúlványán. Nevét a földrész végén végigvonuló Athosz-hegyről (Szent Hegy) kapta. A nyúlvány kb. 8-12 km széles és 50 km hosszú, területe 350 km2. Legmagasabb pontja 2033 m.

Athosz-hegy

Az Athoszi Köztársaság az ortodox vallás egyik fő központja, területén 20 kolostor található, amelyben ortodox szerzetesek őrzik a legősibb bizánci hagyományokat és kincseket. Összesen kb. 1400-an élnek a félszigeten, melynek fővárosa Kariész, határa Ouranapoulisz. Az V. században már éltek itt szerzetesek a világtól elszigetelve, remeteségben, és állítólag egyes szerzetesek még ma is eképpen élnek itt…

A szerzetesek közösségeket alapítottak, minden kolostor egy településnek felel meg, ami azt jelenti, hogy a szerzetesek osztoznak mind a liturgián, az imán, a lakhatáson, a táplálékon és a munkán. Az első kolostor Nagy Lavra 963-ban Szent Athanáz alapította. 885-ben I. Baszileiosz bizánci császár különítette el a területet az egyház részére. A XI. században a Bizánci Birodalom segítségével további kolostorok épültek, majd 1060-ban megszületett a közösség első alkotmánya. Az elszigetelt közöség a XV. századtól autonóm teokratikus államalakulatként működött még az oszmán uralom idején is. 1913-ban az akkori görög király fennhatósága alá került. 1926-tól saját önkormányzattal rendelkezik, 1988 óta a világörökség része.

Sajnos azonban bármily vonzó is e-szent hely, az Athosz-hegyet a turisták nem látogathatják, mert csak a 21 év feletti, keleti ortodox vallású férfiak tartózkodhatnak a területén. Nők, gyermekek nem tehetik be a lábukat a félszigetre, a Sithon Travelnek köszönhetjük, hogy az Athoszi hajókirándulás keretén belül megközelíthetővé tették nekünk ezt a misztikus földrészt, melynek jellegzetes csúcsa Sarti strandjáról örökké csalogat bennünket. A hajókirándulás alkalmával max. 500 méterre közelíthető meg a félsziget, ha a hajón nők is utaznak, sajnos nem lehet közelebb menni.

Az Athosz-Hegyi Köztársaság elszeparáltságával sokak csőrét piszkálja, Oroszország, és Törökország is szeretné a saját vezetése alatt tudni a Szent Hegyet és közösségét. A görögök ráadásul szintén versenyben vannak, ám a görög-török kapcsolat érdekében óvatosnak kell lenniük Törökországgal szemben. Amennyiben Görögország irányítása alá kerül az Athosz, nagyon úgy néz ki, hogy a szerzeteseknek enyhíteniük kell a szabályaikon, hiszen régóta reménykednek a görögök abban, hogy az Athosz fellendíti a turizmust. A Kolostor Köztársaság elhatárolódása az Európai Parlamentnek sem tetszik, ők is a tiltások feloldását követelik,  ami akár az Athosz határának megnyitását is jelentheti…

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

10 thoughts on “Az Athosz-hegyi Köztársaság megnyitja határait?

  1. Szerntem így jó ahogy van ha valaki megkóstolja a szigetett utána az egész kell neki telhetetlen emberiség ?

  2. A töröknek részben van egy kis hatalma az Athosz felett, ha jól vagyok informálva, mert X ügyekben a törökök döntenek. Minden másban az Athosz dönt saját magának. A törökök így jönnek a képbe. Ráadásul a görög ugye részben magáénak érzi gondolom az Athoszt, hiszen földrajzilag az ő területükön helyezkedik el a földrész, de a görög-tötök barátság megőrzése érdekében azért óvatosak.. Én inkább az oroszt nem értem, mert azért mert egyszer anno megnőtt odaát az orosz szerzetesek száma, még nem válhat az övéké a földrész.. Nade ez csak az én magánvéleményem, lehet, hogy nem tudok mindent eléggé, vagy pontosan..

    Én azért örülnék, ha át lehetne menni, annak viszont a legkevésbé sem, ha elkezdenének odakint építkezni, dózerolni, és kincseket lefoglalni… mármint mehessen a turista, de NE egészen a hegy gyomrába, csak egy kis kóstolót kapjunk és őrizze meg az Athosz a misztikumát, ahogy Verus is mondta. Maradjon érintetlen, turistákon kívül senki fia ne tegye be oda a lábát továbbra sem! Én így gondolom, bár tudom, hogy naív vagyok.. :)

    1. Igen, de mint tudjuk, ha a kisujj szabad, előbb-utóbb az egész kéz kell…Ha egyszer megindul a túristaáradat, rossz belegondolni mi lesz. Ha megnyerik magukénak a görögök- és én nagyon drukkolok nekik. akkor nagyon ésszerű intézkedéseket kell hozniuk, hogy a kincsek és a szerzetesek jogai megmaradjanak.

    2. Egyetértünk Verus! Visszafogottan kellene ezt kezelni, de nem igazán tudom, mi a jó megoldás… Az biztos hogy nem jó, hogy ennyire elszeparáltan élnek, ha nem a török szemét szúrja, akkor majd szúrja másét. Ilyenek vagyunk mi emberek sajnos.. egyeseket kiközösítünk, másokat pedig mi nem engedünk kiközösíteni.. ahelyett, hogy békében élnénk egymás mellett a csodálatos Föld nevű bolygón, a mégcsodálatosabb természetben, beton és pláza nélkül..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük