Thassos élménybeszámoló 2013 – lady.blue88

A beszámolót @lady.blue88 küldte. Ő azon szerencsések közé tartozik, aki nem csak Szártin, de Aszprovaltán is járt már, ezúttal pedig párjával Thasszosz szigetre esett a választásuk, mert ott futólag jártak már, és nagyon tetszett nekik a sziget. A képeket elnézve nem meglepő!

Quadot béreltek, aminek segítségével eljutottak az elképesztően gyönyörű Szirének medencéjéhez, egy hajókirándulás keretében pedig többszöri kikötés mellett megcsodálhatták a Márványpartot. Skala Potamias, ahol a szállásuk volt, szintén nagyon tetszett nekik, nekünk pedig az értékes beszámoló! Köszönjük szépen! :)

thassos_08

Utazás: busszal | Utazás ideje: 23 óra | Kint tartózkodás ideje: 1 hét | Dátum: 2013.08.03 – 2013.08.10. | Időjárás: 32-33 fok| Utazási iroda: Apollon Travel | Helyszínek megközelítése: busz, hajó, quad| Helyszínek: Skala Potamia, Potos, Szirének medencéje és a közeli öblök

1. nap: Az utazás

Először is kezdeném a legelején: tavaly Asprovaltán nyaraltunk, onnan egy fakultatív kirándulás keretében jutottunk el először Thassos szigetére. Nekünk akkor annyira megtetszett, hogy eldöntöttük, 2013-ban oda megyünk nyaralni. Szerencsére ez meg is valósult, már januárban lefoglaltuk a szállást, aztán következett 8 hosszú hónap, és már a buszon találtuk magunkat, amely egyenesen Thassosra vitt minket. Már fél 12 környékén elindultunk Budapestről, aztán következett a hosszú, hosszú utazás. Szokásos menetrend: Kecskemét, Szeged, további nyaralók felvétele, Virágpiac – pihenő, Röszke – határ. A legesleghosszabb monológ, amit a buszsofőröktől hallottunk, az volt, hogy majd adnak egy kis tájékoztatást, ha már az összes utas felszállt. Nem tették meg. Sőt, még be sem mutatkoztak, a pihenőhelyeknél mindenkit igyekvésre buzdítottak, szóval elég érdekesek voltak. Jó, nyilván nem idegenvezetők, hanem buszsofőrök, de azért egy minimális kis tájékoztatást vártunk volna (főleg, mert voltak olyanok, akik először utaztak Görögországba). No mindegy, tulajdonképpen az összes határ szerencsésnek bizonyult, a maximális várakozási idő 40 perc volt. Filmeket is vetítettek, aztán a legtöbb ember éjszakára elaludt.

2. nap: Érkezés

thassos_12Azért azt hozzá kell tenni, hogy nem hiába siettek a sofőrök, hiszen Thassos nem a közelben található (kb. 1300 kilométer Budapesttől). Fél 10-re már a Keramoti kikötőben voltunk, és felszálltunk a kompra. Onnan egy jó ¾ órás hajókázás után megérkeztünk Thassos szigetére, Limenasba, a fővárosba. Itt már várt minket Ági, az idegenvezető, aki néhány dolgot mesélt a szigetről, szokásokról. Limenastól kb. 15 kilométerre található Skala Potamias, a falu, ahol a szállásunkat lefoglaltuk. Amikor kiszálltunk a buszból, nagyon izgatottak és boldogok voltunk, hiszen egész évben erre vártunk, és végre megérkeztünk a Hotel Pontiosba! A hotelkomplexum nagyon nagyon szép, igényes, jó környezetben van, közel a központhoz, és mégsem zajos helyen. Gyakorlatilag az utolsó hotel a faluban, melynek nagyon gondozott és igényes kertje van, olívafákkal, lugassal, virágokkal, bokrokkal, több elkülönített grillező helyiséggel. A hotel elég nagy, de mégsem tűnik zsúfoltnak, mert a földszinten, a félemeleten, a bal-, illetve jobb szárnyon, és a tetőtérben is helyezkednek el szobák, apartmanok. Mi a jobb oldalon kaptunk egy kétfős apartmant, és mivel ez hotel is egyben, kicsit eltért a többi apartmantól, ahol eddig laktunk Görögországban. A szoba kialakításában nem is, inkább abban, hogy szinte minden nap jöttek a takarítónők, felmostak, törölközőt és ágyneműt cseréltek. Ez nagyon pozitív, ahhoz képest, hogy mi stúdiót foglaltunk, nem is hotelszobát. A berendezkedés, kipakolás után ittunk egy kávét, és nem nagyon mentünk sehova, hiszen nem ismertük a távolságokat, Ági pedig megígérte, hogy délután 1-re jön egy kis tájékoztatót tartani nekünk. Ekkor már több magyar is megérkezett a hotelbe, volt aki autóval, és volt, aki motorral. Ági meg is érkezett, és több fakultatív programra is be lehetett nála fizetni: Jeep-túra, Szigettúra, Görög est, hajókirándulás. Mi a legutóbbit választottuk, majd a megbeszélés után elindultunk, hogy megebédeljünk. Választásunk a Platanos étteremre esett, itt Gyros tálat és Souvlakit ettünk, majd visszamentünk a hotelbe, felvettük a fürdőruhánkat és irány a tenger! Kristálytiszta víz, hosszan elnyúló homokos tengerpart, frappé, nyugágy – az érzés megfizethetetlen. Pihentünk egy kicsit, majd visszamentünk a hotelbe. Zuhany, este újra irány a központ! A tengerparti sétányon rengeteg étterem, taverna, bár, supermarket, és szuvenír-shop található, bőséges a választék mindenből. Este indul be igazán az élet, vannak gyorséttermek, de buzukis élőzenével csábító tavernák is. Fantasztikus az esti forgatag, ahogy minden ki van világítva, és a kikötőből belátni az egész partot.

3-4-5. nap: Ejtőzés

thassos_04Vasárnap hétfőn, és kedden, vagyis a harmadik, negyedik és ötödik napon a jól megérdemelt pihenéssel töltöttük el az időt. Sokat fürödtünk, helyet foglaltunk a napernyő alatti nyugágyakon (melyeket itt is fogyasztás ellenében lehet igénybe venni), frappéztunk, hobbibúvárkodtunk. Egyszer a kikötő melletti sziklás résznél is jártunk búvárkodni: itt fantasztikus az élővilág! Halrajok különböző színben, méretben és fajtában, sünvázak, kagylók, rákok, csigák, tengeri csillag. Amit az ember csak a filmekben lát. Szóval, szerintem mindenképpen érdemes beruházni egy búvárszemüvegre, meg pipára, mert az élmény páratlan. Kipróbáltunk még három éttermet: az egyik a Mama’s grill, a másik a Gatos. Itt jókat ettünk, a Gatosban pedig mindig kaptunk szuvenír-dinnyét is :) Áraik átlagosnak mondhatók, adagjaik nagyok. A harmadik étterem a Captain’s taverna volt. Éppenhogy volt egy szabad asztal, amit el tudtunk foglalni. Ez a taverna elég drága, ám az adag hatalmas, és az étterem közvetlenül a tengerparton helyezkedik el – na, ez az amit meg kell fizetni. Én grill mixet, a Párom pedig tengeri herkentyűket evett görög salátával. Nagyon nagyon finom volt, elégedettek voltunk, bár többször nem jöttünk ide, mert eléggé távol esett a szállásunktól. Egyik este felültünk a kisvonatra is, amely körbejárta az amúgy 4 kilométeres partszakaszt.

6. nap: Hajókirándulás

thassos_05Reggel fél 10-re kellett a főúton lévő „halas kereszteződésbe” lenni. Ági taxit küldött értünk, mert gyalog nagyon hosszú lett volna odaérni Skala Potamia másik kikötőjébe. 10-kor pedig már indult is a Zeusz nevű hajó, mellyel a környék öbleiben tettünk látogatásokat. Az első öbölben horgászásra volt lehetőség: mindenki kapott egy damilt csalival, amit leeresztettünk a vízbe és vártuk a csodát :) Nagy meglepetésünkre többen is fogtak halakat, nyilván nem nagyokat, de nem is az volt a lényeg, hanem az élmény. A következő öbölben fürdőzésre volt lehetőség, valamint megebédeltünk: a hajón sütötték a souvlakit, és a többi grillhúsokat, amit vegyes körettel, és salátával szolgáltak fel. Nagyon finom volt. Aztán utunkat tovább folytattuk a márványpartra. Nos, ilyen tengerparttal az életbe nem találkoztam: gyakorlatilag a hegyből kibányászott apró márványkaviccsal rakták ki a partot, a tenger pedig olyannyira kék volt, mint amit a prospektusokban lát az ember. Ez egy kis partszakasz, egyetlen hátránya van csak: annyi az ember, hogy alig lehet elférni. Emellett rendkívül mély itt a víz, két méter után nyakig ér, gyerekesek nem is nagyon voltak. Utolsó előtti állomásként elhajóztunk egy lakatlan sziget előtt, ahol egyetlenegy kis kápolna helyezkedett el. Kár, hogy itt nem álltunk meg, pedig a kiépített lépcsőn akár fel is lehetett volna oda sétálni. Végül mégegy öböl következett, itt is lehetett fürdőzni, búvárkodni. Aztán délután 4 fele visszahajóztunk Skala Potamiára. Utána mi még fürödtünk (nem, nem volt elég aznapra, mert az egy hét nagyon rövid, és minden percét ki kell használni – erre az idén jöttünk rá).

7. nap: Kalandos quadozás

thassos_07Egész héten sokat gondolkodtunk azon, hogy elmenjünk-e quadozni, vagy sem. Megmondom őszintén, kicsit féltem tőle, mert még sosem ültem quadon, de hát egyszer él az ember: vágjunk bele! Így a Sakis kölcsönzőnél kibéreltünk egy sárga színű quadot, majd elindultunk vele. Párom vezetett, én hátul ültem. Az utca végéig jutottunk, mert valami elkezdett folyni a lábunkra, talán a hűtővíz, vagy nem tudom, mindenesetre visszavittük, és a kölcsönzőnél adtak is egy másikat. Ezzel elindultunk, hogy megnézzük a Szirének medencéjét, 45 kilométer hát mi az nekünk quadon?:) Gondoltuk…aztán a pusztasemmi közepén egyszercsak lassított a quad, és megállt…se jobbra, se balra. Nos, az agyasok, vagyis mi, nem néztük meg, mennyi benzin van benne, az meg kifogyott. Hívtuk az idegenvezetőt, ki van kapcsolva. Hívtuk a motorbérlőst, nem veszi fel. Mi tévők legyünk? Hát stoppoltunk. Jött egy román pár szintén quaddal, ők segítettek, adtak egy liter benzint, így azzal kihúztuk a legközelebbi, 9 kilométerre lévő benzinkútig. Örök hálám nekik, mert ha nem segítenek, ki tudja, lehet, még most is ott állnánk :) Nos tehát folytattuk utunkat egészen Potosig, ahol tankoltunk, onnan visszafele pedig egy kilométerre található a Szirének medencéje… vagyis a bekötőútja. Onnan maga a hely még plusz 4 kilométer, hegyes-dombos, sziklás úton. Quaddal nem mertük bevállalni, ezért a quadot a főútnál hagytuk, onnan indult a túra. Egy nagyon fárasztó, kb 1 órás gyaloglás után meg is érkeztünk a Szirének medencéjéhez. Ez az a hely, ami a Thassosi képeken, prospektusokban gyakran szerepel, most már értem, hogy miért. Egy nagy, zárt öbölt kell elképzelni, ahova vagy nagyon óvatosan bemászol, vagy beleugrasz a szikláról. Érdekes volt. Csobbanás, 1-2 fotó, majd indultunk is, mert még vissza is kellett érkezni a quadhoz, onnan pedig hazamotorozni. Hullafáradtan indultunk neki a quadozásnak, azért a 8 kilométer hegyi túra rendesen megizzasztott minket. Félúton hazafele meg is álltunk Alyki beach-nél, és a kb. öt perces pihenő alatt el is fogyott egy 1,5 literes víz. Sikeresen bevettük az összes hegyi hajtűkanyart, majd visszaadtuk a quadot, és este már nem is bírtunk úszni, csak áztattuk magunkat a tengerbe, annyira kifáradtunk.

8. nap: Használjuk ki!

Az utolsó napot teljes mértékben a pihenésnek szenteltük. Egész nap fürödtünk, vagy a vízparton voltunk. Este megvettük az utolsó szuveníreket is, illetve magunknak fűszereket, meg 1-2 díszt a lakásba. Az utolsó este már sosem ugyanolyan, mint a többi. Hamar összepakoltunk, majd tettünk egy utolsó esti sétát Skala Potamián. Az erkélyünkről még sokáig néztük a tengert.

thassos_09

9-10. nap: Indulás haza

Reggel még ittunk egy frappét, tettünk egy kört, majd fél 11 környékén megérkezett a busz a következő turnussal. Ezúttal sokkal barátságosabb sofőröket kaptunk, mint az idejövetelnél, akik csak egy negyedórás szünetet tartottak a Hotel Achillionban, majd indultunk is vissza Stavrosra, ahol még vettünk fel embereket. Visszafelé természetesen megálltunk a Duty Free Shopban, ahol rengetegen voltak… szóval csak 1-2 dolgot vettünk mi is, nem húztuk az időt. Visszafelé 3-4 óránként tartottunk pihenőt, majd reggel, amikor megérkeztünk Pestre, rájöttünk: ez a nyaralás is eltelt. Életem egyik legjobb nyaralása. Szóval ha tehetjük, következő évben is szeretnénk itt nyaralni. Bár úgy vagyunk vele, teljesen mindegy, csak Görögország legyen, és két hét! Szóval 2014 várunk!!! :)

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

2 thoughts on “Thassos élménybeszámoló 2013 – lady.blue88

  1. Az idén én is szerettem volna motorral eljutni Thassosra, de műanyag barátaim miatt autós Sarti lett a vége. Jövőre nem alkuszom.

  2. Évek óta szeretnék Thassosra eljutni és most úgy néz ki,hogy jövőre talán összejön. Köszönöm a beszámolódat,nagyon jó volt olvasni. A fotóid is nagyon jók. Nem hiába vágyom oda már olyan régóta,csodálatos lehet ez a sziget.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük