A Kipriotis ház épülete
A Kipriotis apartmanház Sarti ófalu részén épült 2 szintes épület, mely mind az Égei-tengerhez (kb. 150 m), mind a központhoz (a főtér kb. 100 m) közel helyezkedik el a Sarti öbölben. Az apartman egy kisebb emelkedőn közelíthető meg, a Sarti templom szomszédságában.
Az ebben az épületben foglalható szállások 2-3, 4 ágyasak, ill. 4-5 személyesek. Az elhelyezés három főig stúdióban, afölött két légterű (hálószoba+nappali) apartmanokban történik. Minden stúdió és apartman magába foglal egy konyhát, egy fürdőhelyiséget wc-vel és zuhanyzóval, valamint egy balkont, vagy teraszt.
Műholdas televízió, és légkondicionáló szintén van a szállások mindegyikén, ám ez utóbbiért külön díjat számolnak fel, amit a helyszínen kell befizetni. Az önellátás ellenére félpanzió, vagy kontinentális reggeli és menüválasztásos vacsora befizethető, mely egy közeli tavernában vehető igénybe.
További tudnivalók a stúdiókról és az apartmanokról.
A Kipriotis környéke
Sarti központja a főtér körüli ófalu, és sétálóutcái, az itt sorakozó éttermek, ajándéküzletek, utazási irodák, és sok egyéb. Az emelkedő aljánál, a központ és a tenger között továbbá tengerparti sétány kezdődik, hangulatos, pálmafás kávézókkal, koktélbárokkal, ahol minden számunkra érdekes „görögség” elérhető, ilyen a frappé, az ouzo, a görög mazsolabor, és még sorolhatnánk.
Szintén a parti sétányon haladva görög ételek csalogató illata érződik a tengerparti tavernákból, és éttermekből, melyek némelyikében közvetlenül a homokos tengerparton szolgálják fel a grillezett ételeket, a friss halat, a gíroszt, vagy éppen a muszakát.
Az önellátás miatt tehát nincs miért aggódni, hiszen a közeli pékség, az élelmiszerüzletek, a Memphis palacsintázó, és tucatnyi szupermarket, valamint étterem áll rendelkezésünkre!
Jártál már itt? Tölts fel te is fotót az apartmanról, vagy írd meg róla nekünk a véleményed!
A Kipriotis apartman neve
A Kipriotis (Κυπριώτης) magyarra fordítva azt jelenti: ciprusi férfi.