Demy képviseli Görögországot az Eurovíziós Dalfesztiválon

Az ERT görög állami televíziós csatorna bejelentése szerint a 26 éves Demy fogja képviselni Görögországot a 2017 Eurovíziós Dalfesztiválon. A görög énekesőt elkíséri majd a zeneszerző Dimitris Kontopoulos és Fokas Evaggelinos színház rendező. A nemzetközi dalversenyre idén május 9-13 között kerül sor Kijevben, Ukrajnában...

Idén Freaky Fortune feat. Riskykidd lép fel az Euróvízión

Görögországot idén a Freaky Fortune és Riskykidd együttese képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon a Rise Up c. dallal. 2014. március 12-én az athéni Acro Music Hall-ban került megrendezésre Görögország döntője, amelyben a négy...

Görögország a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon

A görögök is ugyanúgy, mint mi, televíziós versennyel döntik el, hogy az adott évben ki képviseli Görögországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. A verseny döntőjébe 4 lehetséges versenyző került be, a görög…

Az idei Eurovíziós dalfesztivál lehetséges versenyzői

Négy dal, illetve előadó került be a döntőbe azon az Athénban megrendezett Gálán, amelyen az Eurovíziós Dalfesztiválon a Görögországot képviselni kívánó versenyzők mérték össze erejüket. Az országos verseny elődöntőit a…

Görögország bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe!

A Görögországot képviselő Eleftheria Eleftheriou az "Afrodiziákum" c. dalával, míg a Ciprust képviselő Ivi Adamou a "La La Love" c. nótájával jutott be a tegnap esti, Azerbajdzsánban megrendezésre került Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe...

Görögország bejutott a döntőbe!

Loukas Giorkas (Λούκας Γιώρκας) 1986. október 18-án, Cipruson született, Larnaca-ban. Biológiát tanult a Patras-i Egyetemen. A görög-ciprusi énekes neve a görögországi X-Factor elnevezésű televíziós műsorban vált ismertté, ő nyerte meg a tehetségkutató versenyt...