Sarti repülővel (Budapest-Thesszaloniki járattal)

Sziasztok!

Mint azt már előző posztomba írtam, idén végre sikerült kisfiammal Sartira menni nyaralni 2 év kihagyás után végre. Mivel még 2 éves sem volt ezért én nagyon a repülős utazás mellett voltam, bár vannak szülők akik a buszt is bepróbálják és gond nélkül zajlik, de így azért még is csak gyorsabb és kényelmesebb. Én a közismert fapados céget választottam jegyvásárlásra, de érdemes folyamatosan figyelni a weboldalukat (wizzair.hu) mert sokszor van akciós kedvezmény és minél hamarabb foglaljuk annál olcsóbb árak szoktak lenni, legalábbis idén így volt.

Baba a váróban
Baba a váróban

2 éves kor alatt egyszeri csecsemődíjat számolnak fel, ez oda vissza értendő árban (15ezer kb.) nagyobb gyerekeknél már gondolom más az árfekvés. Utazás napján korán kint voltunk a reptéren a gép reggel 8.05 körül szokott menni menetrend szerint mindig (kedd, csüt, szombat).

Sajnos egy pár éve már a becsekkolást követően nem lehet a váróban lenni mint anno, hanem most a fapadosok részére egy hangár szerű raktárban kell ácsorogni állva amíg kigyalogol az ember a géphez. (ez az egy megoldás nem tetszett itthon) Télen illetve korán reggel nem olyan kellemes mert nem fűtött a helység vagy csarnokszerű valami.Aki babakocsival van illetve úgy emlékszem 5 év alatti gyerekkel az a VIP sorban lehet és ők szállnak be elöbb.

A cég ingyen szállítja a babakocsit, nincs különdíj, de minden infó ott van az oldalukon a többi költségről. Nekem először repült a gyerek, de kb. úgy viselkedett mint a buszon, simán elüldögélt, játszott. Az Ő részükre megengedett a folyadék felvitel a kis üvegébe és ennivaló is. Azt mondják felszálláskor érdemes itatni mert a légnyomás miatt fura érzése lehet a fülben és van, hogy emiatt sírnak. (Nálunk semmi ilyen nem volt)

2 év alattiak a szülő ölében utaznak, nincs külön hely, de persze ha nincs tele a gép felszállás után lerakható magad mellé. A repülési idő kb. 1 ó 20 perc. Thesszalonikibe leszállás után busz jön értünk oda, ott már nem kell kutyagolni a terminálhoz. Nos innen már több variáció létezik, hogyan jussunk Sartiba mert innen még 150km kb. Értünk a tesom jött autóval, de úgy tudom, létezik helyi járat amire felszállva Sartiba is eljutunk. Sajnos erről nincs bővebb infóm honnan indul, de neten ki lehet nyomozni.

Valamint a kinti utazási iroda is vállal transfert (Sithon travel) akik az Apollon travel magyar irodával állnak kapcsolatba, tehát ott is lehet erről érdeklődni gondolom milyen árban van. Kocsival kb 2 óra leérni, gondolom busszal ez több időt vesz igénybe ha megáll pár helyen. Vissza fele ugyanez minden. Szaloniki reptéren a váróban érdemes a Duty Free shopba is benézni míg várjuk a visszaindulást. Budapestre érve meg ismét lehet kicsit gyalogolni a terminálig a géptől.

Nos remélem segítettem olyanoknak akik gyerekkel utaznának de repülővel. üdv.

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük