Bibliai pusztítást végzett a vihar Görögországban

Körülbelül egy hónapja hallhattunk a Macedóniában pusztító nagy viharról, most pedig Görögországot sújtotta hasonló, óriási erejű vihar. Tegnap a Zakintosz szigeten volt tornádó, ma reggel pedig hatalmas erejű vihar zsúfolt autókat szűk utcákba, közülük néhányat a tengerbe is betaszított. A viharnak három halottja van, ők Kalamatán estek áldozatául a viharnak, ketten pedig eltűntek. Kalamata több részén nincs áram, a környék falvait elszigetelte az árvíz a külvilágtól.

Kettétört a Nea Michaniona út (Vihar Görögországban)
Kettétört az út Epanomiban. Fotó: iefimerida.gr

Lakóniában a nagy mennyiségű eső jelent problémát a kiáradt Evrotasz folyó miatt, amelynek szintje úgy megemelkedett, hogy megszakította a forgalmat a Tarapsas – Skala autópályán. A víz elérte a folyó feletti híd magasságát. Az apela.gr azt írja, hogy a helyiek szerint a legnagyobb pusztítást az úton érkező víztömeg okozta, amely áthaladt a központon, a gyümölcsösökön, és elárasztotta az egész területet. Az elárasztott területen vásárlók és alkalmazottak rekedtek benn egy szupermarketben, akiket végül sikerült kimenteni. (Az Evrotasz folyik keresztül többek között Spárta városán is.)

Az északi országrészen, a Thesszaloniki központjától 25 km-re található Epanomi város szintén kapott a nem mindennapi esőből, Paliouras területén a tűzoltóság több tucat hívást kapott víz szivattyúzásra, és hozzáláttak az elárasztott házak lakosainak evakuálásához. Itt is több település áram nélkül maradt. Harry Stergiadis, a polgári védelem igazgatója a Radio Thessaloniki nevű rádió adóban „Bibliai katasztrófaként” emlegette a látottakat.

Hajnalban jön még egy hullám

Antonis Lalos, az Országos Meteorológiai Központ igazgatója az ANA-MPA görög hírügynökségnek azt hangsúlyozta, hogy csütörtökön, a hajnali órákban az időjárás tovább romlik, néhány órán belül nagy mennyiségű esőre lehet majd számítani. A becslések szerint Kalamatán 6-12 óra leforgása alatt több, mint 100 mm csapadék várható, melyek következtében további árvizekkel kell számolni. Az érintett területek elsősorban Közép- és Nyugat-Makedónia régió, a Thesszaloniki közeli területek, valamint Thesszália egy része. Bár este csillapodik ez a jelenség, hajnalban esőzésekkel és viharokkal ismét rosszabbodni fog az időjárás Nyugat-Görögországban.

Forrás: directnews.grenikos.grthessnews.gr

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük