Jorgo Papavassiliou: Nyár Görögországban (romantikus film)

Ebben a filmben egy régi ismerőst üdvözölhetünk és a történet is ismerősnek tűnik, de mégis más! A Görögbe fogadva c. filmből ismert görög színész, Alexis Georgoulis (Poupi Kakas), aki „farkasemberből” egy szempillantás alatt sármos buszsofőrré alakult, ezúttal egy taxisofőrt alakít, akibe a főszereplő Rieke (Aglaia Szyszkowitz) belehabarodik.

Bár Poupi Kakaszt imádtuk a volán mögött, a Nyár Görögországban c. filmben a női főszereplőt ülteti a rendező a volán mögé. Rieke, a csinos női buszsofőr csupán néhány perc erejéig látható a kormánynál, mialatt a huga Leonie (Florentine Lahme) a családi vállalkozás idegenvezetőjeként tájékoztatja az utasokat a soron következő látnivalókról.

Athénban azonban felborul a menetrend, amikor Rieke hűlt helyét találja a turistabusznak. A fiatal nő teljesen kétségbeesik, hiszen vadonatúj, drága busz volt, a biztosító pedig lehetetlent kér tőle. Ekkor kerül képbe Yannis, a sármos taxisofőr, aki valójában nem is taxisofőr…

Nyár Görögországban filmjelenet
Jelenet a Nyár Görögországban c. filmből

Nyár Görögországban c. filmet Athénban, valamint Hydra szigetén forgatták.

Eredeti cím: Summer in Greece/Ein Sommer in Griechenland | Műfaj: német-görög romantikus tévéfilm | Rendező: Jorgo Papavassiliou | Szereplők: Aglaia Szyszkowitz, Alexis Georgoulis, Jürgen Tarrach

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

One thought on “Jorgo Papavassiliou: Nyár Görögországban (romantikus film)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük