A görög kávé különleges. Nem hasonlítható sem az olaszhoz, sem a némethez, sem máshoz. A törökökön keresztül jutott el az országba, és hogyan lett végül is görög? A készítés során hozzáadtak egy kicsit a görög napfényből, a hihetetlenül kék tengerből, egy kicsit a görög életérzésből.
A görög kávét nagyon finomra őrölt kávéból készítik, egész szertartás kötődik hozzá. Nem utólag édesítik, hanem már a cukorral együtt főzik, a kávét és a cukrot vízzel felforralják, és nem szűrik le. A zaccal együtt öntik a csészébe. Amikor a zacc leült az aljára, akkor lehet inni a kávét. A vidéki, idős embereknek ez az „igazi kávé” csak ilyet isznak. A görög kávéhoz nagyon finomra őrölt kávé szükséges, én a porcukorhoz tudnám hasonlítani. A nálunk kapható kávék ennek nem igazán felelnek meg. De szerencsére vannak boltok, ahol már be lehet szerezni.
Görög kávé Görögországban
Ha Görögországban akarunk ilyen kávét inni, akkor azt már eleve cukrozva kapjuk, és a benne lévő cukormennyiség szerint kell megrendelnünk. Külön neve van a cukor nélkül készült, a közepes cukorral, és szintén máshogy hívják a sok cukorral készült kávét. Az elkészítése egyébként egyszerű: ahány adag kávé készül, annyi kanál kávéport kell bele tenni, és annyi kanál cukrot.
Ezt a kávét nem lehet csak úgy összecsapni! A jó kávé elkészítéséhez idő kell. A hideg vízbe teszik bele a kávét, a cukrot, és a vizet lassan forralják fel, hogy az összes létező aroma kioldódjon a kávéból. Főzés közben a kávé habzik, így óvatosan kell vele bánni. Akkor jó, ha egyenletes a hab a csészénkben. Csak így lehet jó görög kávét készíteni!
Ha valami véletlen folytán Görögországban vagyunk, és inni szeretnénk egy jó görög kávét, akkor minden falu főterén, vagy forgalmasabb kereszteződésében találunk egy „Kafenio”-t, egy görög kávézót. Régen és mai is itt gyűlnek össze a férfiak, hogy egy jó kávé mellett megvitassák az élet nagy dolgait. Csak a férfiak, az ilyen helyeken a nőket nem szívesen látnak, ők vagy otthon vagy a szomszédasszonynál csinálják ugyanazt, mint a férfiak. Ha van szerencsénk és beülhetünk egy ilyen kafenioba, ugyanaz a látvány fogad, mint 50-60 évvel ezelőtt. Mintha megállt volna az idő. Ugyanazokra a székekre ülhetünk, és ugyanazoknál az asztaloknál beszélgethetünk, mint ötven évvel ezelőtt. És ami a legfontosabb: ugyanúgy készül a kávé, mint ötven évvel ezelőtt.