Kedves Sarti Info olvasók!
Engedjék /Engedjétek meg, hogy egy a közelmúltban véget ért több napos balkáni buliról meséljek egy pár mondatot. Mivel a legtöbben, akik ezt az oldalt olvassák „görög fanok” (a legjobb értelemben :) ), ezért a görög napot fogom kiemelni jobban (de ez nem azt jelenti, hogy a többi nap ne lett volna ugyanilyen jó!
2015.07.07. és 07.11. között került megrendezésre a szegedi Nemzetiségi Szövetség által a Szeged melletti kis Zsombó településen a Balkán Táncháztábor.
Az 5 nap alatt szerb, bolgár, macedón és természetesen görög táncokat tanultunk. A táncokon kívül szintén nagy hangsúlyt fektettek a szervezők a balkáni zenékre: különböző énekekkel és balkáni ritmusokkal ismerkedtünk meg.
A tábor programjai a zsombói József Attila Közösségi Házban zajlottak, míg a sátrazási lehetőséget a zsombói Homoki Szabad Oázis adta. A táborozók az ország több szegletéből is érkeztek: Budapestről és környékéről, Szegedről, de még Miskolcról is. A tábor házigazda zenekara a budapesti T’Rakija zenekar volt.
Első nap szerb táncokat tanultunk a deszki Bánát Szerb Néptáncegyüttes vezetőjétől, Brczán Krisztifortól, majd este táncházban mulattunk szintén a Bánáttal.
A második nap a bolgár táncoké volt. Majthényi Dániel a békéscsabai Balkán Táncegyüttes vezetője tanította a táncokat, este pedig a Balkán Quartet adta a zenét a tánchoz.
A harmadik napon kerültek középpontba a görög zenék és táncok. A délelőtti órákban mindig énektanulás volt. Ezen a napon megtanultuk többek között a Mhlo mou kokkino és a Pou einai ta xronia dalokat. Kora délután a T’Rakija együttes tagjai megmutatták, hogy a dalokhoz mit kell dobolni. Tánc előtt már egyszerre énekeltünk és doboltunk.
A táncórát Szeltner László tartotta, aki a szegedi Eletheria görög tánccsoport vezetője.
Főként pontoszi táncokkal ismerkedtünk meg. Este egy hatalmas buli kerekedett Sarantis Mantzourakis buzukiművész zenéjére. A körtáncok közepette előkerült pár üveg igazi görög cipuró, ouzó és retsina is, amely csak fokozta az amúgy is remek hangulatot. Az este folyamán a körtáncokon kívül a nők hastáncoltak (asztalon is), majd a férfiak zebeikikot jártak el.
Negyedik nap a macedón táncok jegyében telt. Molnár Olivér tánctanárral és a T’Rakija zenekarral karöltve énekeltünk és táncoltunk késő estig.
Az utolsó napon délelőtt és a kora délutáni órákban kézműveskedni, dobolni és énekelni lehetett, összefoglalva a hét folyamán megtanult ritmusokat, dalokat.
Délután nagy izgalommal készült mindenki az esti Zsombói Szabadtéri Színpadon megrendezett Balkán Néptáncgálára, ahol fellépett a Balkán Táncegyüttes Békéscsabáról, a deszki Bánát Szerb Néptáncegyüttes, az Eleftheria Tánccsoport és a T’Rakija zenekar. A gálaműsor után először a Bánáttal, majd a T’Rakijával rophatta a táncokat a közönség éjfélig.
A tábor nagyon jó hangulatban telt el. Sokat tanultunk és szórakoztunk. Remélem jövőre is legalább ilyen jó hangulat lesz és még több érdeklődőt tudunk elvarázsolni pár napra a Balkán világába itt a Dél-Alföldön.
Addig is azok, akik nem akarnak jövő nyárig balkáni táncok és zenék nélkül maradni, illetve jövő nyáron már Görögországban nem csak a Zorbára szeretnék ropni a turista szirtakit, azoknak lehetőségük van ősztől a szegedi Nemzetiségek Házában balkán (kéthetente görög, egy hónapban egyszer bolgár és egyszer szerb) táncházba járni szerdai napokon. A táncházak ingyenesek és mindig remek hangulatúak. Kicsiktől nagyokig, kezdőktől haladókig, bárki csatlakozhat!
A tábor létrejötte az alábbi támogatóknak köszönhető:
- NKA – Nemzeti Kulturális Alap
- József Attila Közösségi Ház és Könyvtár, Zsombó – Nemzetiségi Szövetség
- Szegedi Szerb Önkormányzat
- Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat
- Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat
- Homoki Oázis Szociális Szövetkezet, Zsombó
- Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása
- Csongrád Megyei Görögök Kulturális Egyesülete
- „BÁNÁT” Szerb Kulturális Közhasznú Egyesület, Deszk
- Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület, Békéscsaba
- T’rakija Zenekar
- Sarti Info