Görög istennő arcképe díszíti az új bankjegyeket

Bár nálunk még nem vezették be az eurót, Szeptember 23-tól új 10 eurós bankjegyek kerültek forgalomba Európában, az euroövezet 18 országában. A 10 eurót követik majd a további címletek is (5 €, 10 €, 20 €, 50 €, 100 €, 200 €, 500 €), amik hamarosan szintén bevezetésre kerülnek. Az új bankjegyeken a görög Europé arcképe lesz látható, és ezzel a névvel illetik a teljes új bankjegy sorozatot. A legelső bankjegy az 5 eurós volt, ami 2013. május 2-án került forgalomba. A 10 euró a második darabja az új sorozatnak.

Europé arcképe

A bankjegyeket egy idő után cserélni kell. Több ezer ember kezén mennek keresztül naponta, ezáltal elhasználódnak, a technika fejlődésének köszönhetően pedig egy idő után nem eléggé biztonságosak.

Az Európai Központi Bank úgy döntött, hogy fokozatosan lecseréli az eddig forgalomban lévő euró bankjegyeket. Az új bankjegyek így tartósabbak lesznek, és mivel nehezebben lehet majd őket hamisítani, biztonságosabbak is.

Új bankjegysorozat első elemét,az 5 euróst már használják 2013. május 2-tól, és nemrég vezették be a 10 euróst is, szeptember 23-tól már találkozhatunk vele Görögországban.

Az uj-eurobankjegyek.eu oldalon össze lehet hasonlítani, hogy miben különbözik a régi és az új bankjegy. Csak apróbb változtatásokat eszközöltek, lényegében szinte csak a biztonsági elemek változtak, de az új sokkal szebb!

Szerintem mindenki ismeri Europé főníciai királylány történetét, akit Zeusz elrabolt és Kréta szigetére vitt. Az ókori görögök róla nevezték el kontinensünket Európának.

Az új bankjegyek különlegessége nemcsak a nevében „Europé sorozat” rejlik, hanem a görögöknek nagy büszkeség is, hiszen a bankjegyek biztonsági elemein Európé görög istennő arcképe látható. Az arcképe a Louvre-ban található vörös agyagos harangvázán található.

Az új bankjegysorozat ezáltal tisztelgés is a görög kultúra előtt, elismerve milyen fontos szerepet töltött be az európai kultúra kialakulásában.

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük