Site icon Sarti Info

Görögország bejutott a döntőbe!

Loukas Giorkas (Λούκας Γιώρκας) 1986. október 18-án, Cipruson született, Larnaca-ban. Biológiát tanult a Patras-i Egyetemen. A görög-ciprusi énekes neve a görögországi X-Factor elnevezésű televíziós műsorban vált ismertté, ő nyerte meg a tehetségkutató versenyt. 2009 szeptemberében “Mazi” címmel adta ki első EP albumát, amely hamarosan elérte az aranyalbum státuszát.

A 2011-es, idén Németországban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon Loukas képviseli Görögországot. A Watch My Dance című dalt a pireusi származású, ismert görög hip hop előadóval; Stereo Mike-val (Mihalis Exarhos), közösen adja elő.

Loukas és Stereo Mike tegnap (2011.05.10.) bejutatta Görögországot a dalfesztivál döntőjébe, amelyre szombaton, azaz 2011.05.14-án kerül sor.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon Görögország 1974-ben vett részt először, kétszer is harmadikak lettek, majd 2005-ben Helena Paparizou megnyerte a versenyt a “My Number One” c. dallal, ezt követően a 2006-os dalfesztivál Athénban került megrendezésre, az olimpiai sportkomplexumban.

Görögország eddigi fellépői és helyezései az Euróviziós Dalfesztiválon:

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!
Exit mobile version