A BBC NEWS tegnap megjelent cikke szerint tizenkét görögországi településen malária miatt betiltották a véradást. A helyi média szerint négy eset az idei évben lett regisztrálva, a 61 egyéb rögzített esetben pedig a fertőzöttek olyan indiai szubkontinensen és az afrikai államokban fertőződhettek meg, ahol a betegség endémiás. Az érintett területek Peloponnészosztól Thesszalonikiig terjednek.
Görögországban először négy évvel ezelőtt jelentettek maláriával fertőzött beteget, közel négy évtizeddel azután, hogy a betegséget kiírtották Görögországban. A Kathimerini és Iefimerida görög híroldalak szerint a Betegség Ellenőrzés és Megelőzés Görög Központja (KEELPNO) és a Véradás Nemzeti Központja egyaránt figyelmeztetést adott ki.
A tizenkét érintett település: Farkadona, Trikala, Palamas, Tempi, Achaean, Théba (Közép-Görögország); Evrotasz és Andravida-Kyllini (Peloponnészosz); Kalkísz (Évia); Marathón (Attica); Lagada és Pylaia (Thessaloniki régió).
A KEELPNO adatai szerint idén augusztus közepén 65 esetet regisztráltak Görögországban, míg az elmúlt évben összesen 85 volt a regisztrált maláriával fertőzöttek száma. Négy esetben a fertőzés Görögországon belül történt, ötven esetben az indiai szubkontinensről, vagy hét afrikai állam valamelyikéből érkező bevándorlók voltak fertőzöttek, és 11 olyan eset volt, amelyben malária sújtotta országokból hazatérő utazók fertőződtek meg a vírussal.
A malária, vagy mocsárláz
A malária vírust a nőstény maláriaszúnyogok (Anopheles stephensi) terjesztik. A fertőzést egy un. Plasmodium parazita okozza, amely kezdetben a májban rejtőzik el, majd a véráramba kerülve megfertőzi a test oxigénszállításáért felelős vörösvérsejteket.
A paraziták tovább szaporodnak, és minden 48-72 órában kitörnek a vörösvérsejtekből, ami lázrohammal, hidegrázással és izzadással jár. A paraziták a maláriaszúnyogok által emberről emberre terjednek, amikor vért isznak. A fertőzéshez egyetlen csípés is elég.
Forrás: http://www.bbc.com/news/world-europe-37148958
Borítókép: A malária vírust terjesztő szúnyog. Fotó: Jim Gathany