
Az enet.gr görög hírportál az alábbiakról számolt be: Az igazságügyi szakértő az APE-val való konzultáció után, teljes bizonyossággal kijelentette, hogy nem történt kígyó marás a halott testen. Kihangsúlyozták hogy a vizsgálatokat egy külön szakértői csoport végezte, melynek a munkatársai között volt a Limudon Egyetem orvosa Thessalonikiből.
A halott felesége egy feldarabolt állapotban jégen hűtött kígyó tetemet vitt be Agios Nikolaoszba az elsősegélyre, azt állítva, hogy valaki más fogta el az állatot. Egy tanú vallomásával próbálták igazolni az eseményeket, ekkor állították ki a 68 éves német halotti bizonyítványát, melyben az szerepel: szívleállás, feltehetően kígyó marás következtében.
Még kérdéses az igazságügyi szakértő szerint, hogy a APE nyilatkozata szerint mikor lesz a család oldaláról kért hamvasztás, mert a különböző labor eredmények még nem fejeződtek be.
