Egy csipetnyi Görögország

Mikor véget ér a görögországi nyaralás, jó néhányan vagyunk úgy vele, hogy – sőt van aki meg is teszi – hogy egy csipetnyit magunkkal vinnénk. Sajnos a görög éghajlatot nem hozhatjuk haza, de a hangulatot igen!

Görögország csodálatos növényeit becsempészhetjük a kertünkbe, lakásunkba. A murvafürt, a leander, a trombitavirág igaz nálunk is kapható, de ez esetben a virágra nézve nincs meg az az érzés, hogy „ezt Görögországból hoztuk”. A görögből hozott virágok, magok, az elültetés sikerrel jár és szép növény lesz belőle, még évek múltán is fel tudják idézni az akkor szerzett élményeket.

Murvafürt
A csodálatos Murvafürt és virágai

A murvafürt félfás dugvánnyal szaporítható, de eszünkbe ne jusson úton útfélen a növényekből hajtás törni. Ha vadon nő, akkor letörhetünk egy-két ágat, de előtte nézzünk szét, hogy nem vagyunk-e természetvédelmi területen. Az igazi, vadon növő murvafürt szaporítható magról is, így érdemes alaposabban megnézni a növényt, találunk-e rajta érett magokat. Ugyanezen a módon szaporítható a trombitavirág és a leander is. A leandernél azonban vigyázzunk arra, hogy maga a növény mérgező, ezért óvatosan bánjunk vele. Dézsás növényként még akár az erkélyen is tartható, és nyári estéken csodálatos illattal tölti meg a levegőt.

Avokádó növendék
Avokádó növendék

Ha a görögországi piacokon járunk és friss gyümölcsöt is veszünk, akkor egy-két fajtánál érdemes arra is gondolni, hogy a magját el tudjuk ültetni. Igaz, én csak a spar-ig jutottam, de az ott kapható gyümölcsök magjait mindig elültetem. Narancs és citrom magokkal mindig sikerrel jártam, de a növények 2 év múlva mindig kinőtték a lakást. Sikerült már szárított datolyából és fügéből is növény nevelnem, a három hónapja vett avokádóm magjából már 20 centis kis növénykém van.

Sok cserepem van, az kettőből gyömbér nő éppen, az egyik alig 5 centis, a másik már fél méternél jár, avokádó már szépen megerősödött, a papaya és a datolya még kéreti magát. Ha találok friss olajbogyót, abból is beszerzek néhányat. Görögországban ezek a gyümölcsök frissen kaphatók, ami azt jelenti, hogy elültetés esetén akár hetekkel hamarabb is gyökeret eresztenek.

Ugyanigy kisérletezhetünk, a pálmafák, a fenyők és egyéb fák magjaival. Ebben az esetben nem az a lényeg, hogy ezek nálunk bármikor beszerezhetők, mert kertészeti boltokban lehet már sokfajta növény, fa, fenyő magját megvenni, és akkor minek vesződjek vele, hanem a zöldellő kis növénykére nézve – ami egy idő után már nem kis növényke lesz – eszünkbe jutnak a szép emlékek.

Eszünkbe jut Görögország, a forró nyári esték, a tengerparti vagy hegyvidéki hűs szellők, felidéződik a táj, ahonnan a növénykét hazahoztuk. Akkor egy kicsit mi is ott érezzük magunkat.

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük