Görög Frappé recept

Az igazi görög jegeskávéban nincsen vanília fagylalt, mint nálunk. A görög jegeskávé, vagyis a Frappé Nescaféból készül tejjel és cukorral. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy fagyival nem isteni, de aki igazi klasszikust akar, ne tegyen bele fagylaltot!

Görög Frappé

Az igazi frappé egy konferencián, véletlenül született meg. Meleg víz hiányában az jelenlévő Dimitrios Vakondios csak hideg vízzel tudta elkészíteni instant kávéját, amiben a kávé kevésbé oldódik, ezért shaker-t használt segítségül. A fagylalttal készült kávéhoz nem használnak shakert, ezért azt egyszerűen jegeskávénak nevezzük…

A Görög Frappé hozzávalói:

  • 2 púpos kávéskanál instant kávé (Nescafe)
  • 2 púpos evőkanál cukor
  • hideg víz
  • három, vagy négy jégkocka
  • 15-30 ml (1-2 evőkanál) sűrített tej

A Görög Frappé elkészítése:

Tegyük a kávét, a cukrot, és 60 ml hideg vizet egy shakerbe, vagy turmixgépbe. Fedjük le és rázzuk 30 másodpercig erősen, vagy a mixergépbe addig turmixoljuk, míg a tetején vastag, sötét bézs színű hab nem lesz. (kb. 10 mp.) Rakjunk egy kis jeget egy magas pohárba, ha tejjel isszuk, adjuk hozzá a tejet és a turmixolt kávét. Töltsük fel hideg vízzel addig, amíg a hab a pohár száját el nem éri. Tegyünk bele egy hajlítható szívószálat és készítsünk mellé egy pohár vizet. Egészségünkre, vagyis Jamasz! :)

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

8 thoughts on “Görög Frappé recept

  1. Ki akarja elvenni az érdemet a Görögöktől? Ja tényleg! Az a Dimitrios Vakondios tiszta svájci név. Vagy inkább Svéd! Laci, ne legyen már üldözési mániád! Pont ki nem állhatom a kávét, de a frappé….. az más. Ha belegondolok, nincs semmi ami Görög és nem szeretem. Lehet,hogy beteg vagyok? Nem baj. Ja de. A csatornázási rendszer.

  2. Hagyjátok már ezt a kamu szöveget a frappéról, amit a NESTLÉ állít. Eltudjátok képzelni, hogy egy ilyen nagy cég világkiállításán NINCS MELEGVÍZ! Röhej! És még terjesztitek is!
    Eredetileg egy görög vendéglősé az érdem, neve sajnos nem maradt fenn, de az érdem és a leleményesség igen, hogy a görögöké a frappé és nem egy multinacionális hazugságé!

  3. Elsőként nagyon kevés vízbe kell belerakni csak a kávét és azt kell turmixolni, hogy jó sok krémes hab legyen.
    Én pl. cukor nélkül és görög sűrített tejjel szeretem. :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük