A görög konyha varázslatos világa

Európa egyik legösszetettebb gasztronómiája a görögöknek van. Kellemesen fűszeres, egészséges, zöldségekkel, halételekkel és különleges húsokkal teli. A görög konyhaművészet nagyon sok változáson ment át, amíg eljutott a mai végleges formájába.

Görög ételek: görögsaláta, sültkrumpli, souvlaki, tratziki

Gasztro történelem

Az ókori Görögországból származnak az első gasztronómiai írók, így rajtuk keresztül ismerhettük meg az ókori konyaművészetet. Kezdetben a lakóházak nem voltak felszerelve konyhával, csupán egy közös helység volt, ahol készültek az ételek. Ezután a gazdagok kezdtek el konyhákat építtetni a házukba. Akkoriban kedvelt étel volt a marha, a kecske és a juh húsa kizárólag sült formában.

Akhilleusz a trójai ostrom alatt maga szolgálta fel az ételt a görög vezéreknek. Juhlapockát, sertés és kecskehúst szúrt fel nyársra, majd mikor a tűzből csupán a parázs maradt, azon sütötték meg az ételt.

A mindennapi életben nagy szerepet töltött be a saláta és zöldségfélék. Sok hagymát és fokhagymát ettek, illetve káposztát, zöldbabot, spárgát. Ezekből az ételekből salátát készítettek.

Az étkezés

Már az ókorban is a görög élet egyik maghatározó eseménye a lakoma volt, és ezt a szokást a mai napig megtartják. A tavernák a görög éttermek egyik fajtája, amelyek általában családi vállalkozásként működnek, és igazi házias görög ételeket szolgálnak fel. A pincér a legtekintélyesebb férfihez fordul oda és tőle várja a rendelést. A görögök evés közben is beszélgetnek, ezért mindig sok előételt kérnek, amit csipegetni lehet. A főétel mindig kevesebb, a desszert pedig a szezonnak megfelelő gyümölcs.

A tavernázás mellett remek kikapcsolódás a Bazi nagy görög lagzi című filmből is jól ismert éjszakába nyúló kertben báránysütős, szirtaki táncos mulatság. Ez is egy közkedvelt módja a görögöknél az étkezésnek.

Közkedvelt ételek

Még az ókorban a kézi malmokból kikerülő darálékból különféle ételeket készítettek.

Ezeket ecettel, tojássárgájával, tejjel, borral, mézzel ízesítették a daraleveseket. Egy másik elkészítési módnál tejben vagy borban főzték ki a darát, ezt mézzel, sajttal, illatos füvekkel, virágszirmokkal ízesítették. A görög pékek 72 féle kenyértípust készítettek és még ennél is több sütemény receptjét ismerték. Édesítőszerként mézet és gyümölcsöket használtak.

A görög konyha alapvetően a marha- és a birkahúsra épülnek, melyeket sokféle módon készítenek el. Különféle fűszereket használnak az ízesítéshez. A leginkább dominál az oregánó és a bazsalikom, illetve a koriander a fahéj és a kömény. A salátákat köretként, és főételként egyaránt felszolgálják, általában sózott kecskesajttal vagy fetával.

Természetesen a tenger közelségéből adódóan rengeteg halételt, és egyéb tengeri állatokat fogyasztanak. A spenóttal, tojással, sajttal, vagy akár fokhagymával töltött piték a nap bármely szakaszában fogyaszthatóak.

A görög italok között roppant népszerű az ouzo nevű ánizspálinka és a Metaxa nevű konyak. A boraik alapvetően édesek, főként a vörösbor és a rozé a domináns.

Tzatziki, gyros, ouzo, görög saláta, füge… és még sorolhatnánk a tipikus Görögországra jellemző ételeket. Mostanra a görög gasztrokultúra behálózta az egész kontinenst. Magyarországon bármelyik város, bármelyik utcájában sétálva találunk legalább egy gyros büfét, de ha éttermet választunk, a saláták között megtaláljuk a görögsalátát is.

A görög konya sok viszontagságon ment át, és rengeteget változott az ókori Görögország óta, de a mai formája hozta meg az igazi sikert a számára.

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük