A hagyományok szerint a görögök december 25-től január 6-ig, vagyis tizenkét napon át ünneplik a Karácsonyt, de az ünneplések magába foglalják az Új Évet és a Vízkeresztet is. Ezt az időintervallumot Dodekameronnak nevezik, amely 12 napot jelent és talán ismerősen hangzik a Dodekanészosz-szigetek nevének ismeretében (12 sziget).
A Dodekameron tizenkét napja alatt a legenda szerint a koboldok (kalikandzarosz) előjönnek, hogy ugrassák az embereket és megegyék az ételüket. A koboldok csúfságukról és huncutságukról híresek. Nem túl intelligens lények, akik nem igazán ártanak senkinek. Azt mondják, hogy a kéményeken át jutnak be a házakba, ezért van az, hogy ezeken a napokon a kandalló 12 napon át ég, különösen a falvakban.
A szájhagyomány szerint a föld alatt élő, barátságos, de gonosz kis manócskák egész évben a „Világfa” (Életfa) törzsét próbálják elfűrészelni, és amikor már a végén járnak, eljön a Karácsony. Ekkor előbújnak, hogy a halandókat bosszantsák. Bemásznak a kéményen a házba, és szörnyű felfordulást okoznak, felborítják a bútorokat, összetörik a tányérokat és megeszik az ennivalót, azután táncra perdülnek.
A görög népszokások Karácsonykor főleg arra törekszenek, hogy az elkövetkezendő év bő termést, jó egészséget és sok pénzt hozzon az embernek, általában minden babona ehhez kötődik. A karácsonyi manók felborítják ennek előkészületeit, megsavanyítják a tejet, bajt hoznak az állatállományra, és az élelmiszerekre, ezért a manókat a tűzzel ás a szentelt vízzel próbálják távol tartani a házaktól. A tűztől nagyon félnek, ezért a házi tűzhely lángja nem aludhat ki a Dodekameron alatt. Ugyanakkor azt a hamut, amely a manók elűzése miatti tűzben keletkezett, bő termés reményében a földekre szórják, mert varázserőt tulajdonítanak neki.
Vízkereszt napján a manókat a megszentelt víz ereje visszaűzi a Föld gyomrába, csak addig bosszanthatják az embereket, amíg a vizek nincsenek megszentelve; Krisztus megkeresztelésének napjáig. Távollétük alatt a Világfa meggyógyította önmagát, így a manóknak a fűrészelési munkát elölről kell kezdeniük. Ez történik minden évben.
Az ünnepek alatt szinte minden görög részt vesz valamilyen babonával kapcsolatos „tevékenységben”, pl. egy szál bazsalikommal átkötött fakeresztet függesztenek egy tál pap által megáldott víz fölé, a kallikantzari távol tartása miatt, de az egész éjjel égő kandalló is segít, sőt! Vannak, akik biztosra mennek és egy büdös cipőt dobnak a tűzbe, állítólag ez is segít. Kefalonia szigetén tömjént égetnek a bejárati ajtóban, és kereszteket vetnek, hogy elijesszék a nemkívánatos vendégeket.
A görög karácsonyi manók éjszakai lények, így sok módja van, hogy védekezzünk ellenük. Ezek a koboldok csak kettőig tudnak számolni. Mivel a három szent szám, kiejtésével megsemmisítik magukat. Ha Dodekameron idején egy tésztaszűrőt helyezünk a küszöbünkre, mielőtt bejutnak a házunkba, a manók elkezdik számolni a lyukakat a szűrőn, ami eltart reggelig, napfelkeltekor pedig a kallikantzari kénytelen elrejtőzni.
A kallikantzari megjelenése nem egységes, regionálisan változó. Néhányan részben állati testrészekkel képzelik el őket, mint a szőrös test, lóláb, vagy vaddisznó agyar. A népi hiedelem olykor hatalmasnak képzeli el őket, máskor aprónak. Egyesek kis méretű embereknek látják őket, akik rettenetes szagúak. Túlnyomórészt hím neműek, gyakran kiálló nemi jellemzőkkel. Sok görög magas, fekete, szőrös, vörös szemű, kecske vagy szamár fülű, majom karú, lógó nyelvűnek és hatalmas fejűnek képzeli el őket.
Ennek ellenére a legelterjedtebb hiedelem szerint kis fekete, emberszerű lények, hosszú fekete farokkal, hisztérikus nevetéssel. Alakjuk hasonlít egy kis fekete ördöghöz. Többnyire vakok, selypítve beszélnek és szeretik a palacsintát…
Hogy valóban léteznek-e, azt mindenkinek a saját fantáziájára bízzuk, de egy biztos: ha gyermekkorunkat Görögországban töltöttük volna, valószínűleg a Dodekameron idején palacsintával és tésztaszűrővel virrasztottunk volna a küszöbön…
Menő-manók:D
Éljenek a karácsonyi manók! :)