Görögország nemzeti zászlaja

Görög Nemzeti Zászló

Görög zászló

A görög zászló színeiből a kék a görög tengert, a fehér a görög nyugtalan hullámokat jelképezi. Ezen kívül a kék és a fehér tükrözi a görög eget és a felhőket is. Szabadság vagy Halál! Az oszmán uralom idején ez volt az ország nemzeti mottója. A jelenlegi zászló kilenc vízszintes sávja e-mottó görög megfelelőjének “Eleftheria i Thanatos” (Έλευθερία ή Θάνατος) a kilenc szótagára utal. A fehér kereszt szimbolizálja az ortodox hitet, vagyis az ország vallását.

1431-ben, az oszmán uralom idején a görög Sipahi lovas egységei már használtak kék-fehér színű zászlót. Ezt követően a történelem során a szívárvány szinte minden színében pompázott már a görög nemzet zászlaja, míg egy 1769-es felkeléssel “újraéledtek” a kék-fehér színek, és bár az évtizedek során sokszor változott meg újra és újra a nemzeti zászló mintája, a színei változatlanok maradtak, legfeljebb a kék szín árnyalata változott.

A jelenlegi zászlót 1822-ben már a haditengerészet zászlajaként használták, de nemzeti zászlóként hivatalosan csak 1978. december 22-től ismerték el.

A legnagyobb görög zászló

A legnagyobb görög zászló Zakynthos szigeten található Keri városban, egy többszáz méter magas szikla tetejére épült taverna előtt. A zászló 20mx30m méretű, és szeles időben feltekerik. A 1994-ben épült Világítótorony éttermének parkolójában 7 méter magasságban elhelyeztek egy görög zászlót. A zászlót egész évben lengette a szél, de sajnos sok év után benőtték a fák, ezért magasabbra kellett emelni a zászlót.

Az óriás zászló ötlete a Zakynthoson élő Stamatis Liveris építésztől származik. 2006. május 13-án 50 m magasra húzták fel Keri szikláján a 80 kg súlyú lobogót, amely a zászlórúddal és kellékeivel együtt összesen 150 kiló. A zászlórúd egy speciális villámhárító berendezéssel van ellátva, emelését motor segítségével végezték el. A 667,89 négyzetméter (18,10 méter magas, 36,90 méter hosszú) zászló május 20-ától hivatalosan is a legnagyobb görög zászló, mely bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe…

Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat!
Oszd meg!
  • 164
  •  
  •  
  • 1

Hasonló cikkek

Leave a Comment