Milyen az igazi görög saláta?

A görög saláta a görögök által fogyasztott salátának a magyarosított neve. Valószínűleg valamelyik turista ragaszthatta rá ezt a nevet a friss zöldségből álló előételre. A görögök nem tudják, mi a mi”görög saláta” kifejezésünk, legfeljebb hallottak már róla.

A görög saláta nevének eredete

Az általunk görög salátának nevezett, saláta a Horiatiki (χωριάτικη), ami magyarra fordítva falusi- vagy parasztsalátát jelent. A Horiatiki salátát régen a szegény emberek készítették Görögországban, azt tették bele, ami akadt otthon, ilyen volt a paprika, uborka, hagyma, stb. Később került csak bele a Feta és az olívabogyó. A mai, klasszikus Horiatiki az alábbi összetevőkből áll:

Az uborkát, paradicsomot és a Feta sajtot kis kockákra vágják, a hagymát és a zöld paprikát is felvágják ízlés szerint, míg a magozott olívabogyó egyben kerül a színes zöldség kavalkádba, és a végén az egészet meglocsolják olívaolajjal.

Ez az eredeti görög saláta, minden más hozzávaló már önkényes újítás, saját ízlés szerinti kiegészítőkkel. Görögország egyes részein pl. a Dodenakészosz szigeteken kapribogyót is tesznek a salátába. Más nemzetek is átvették a görög salátát, alapjai általában hasonlóak voltak, ezért értelemszerűen a Horiatiki mindenütt más és más, minden nemzet hozzáteszi a maga jellegzetességét, legyen az zöldség, fűszer, stb.

Végül, de nem utolsó sorban kíváncsiak vagyunk a TI véleményeitekre. Írjátok meg alábbi hozzászólásotokban, hogy ti hogyan szeretitek a görög salátát, hol volt a legfinomabb görög saláta, amit ettetek, stb.

Elkészítettél már te is valamilyen görög ételt? Küldd el nekünk képes recepted e-mailben és mi feltöltjük a többi görög recept közé! Email címünk: sartiinfo után írandó: @gmail.com

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

One thought on “Milyen az igazi görög saláta?

  1. Természetesen a legjobb, amit(csak szerényen) én csinálok. Kivételesen nem új amit írsz a névvel kapcsolatban(nekem) mert az Emmanuel tulaja(Hrisztosz) felvilágosított ismeretségünk hajnalán. Elmondása szerint a szegény parasztok tápláléka volt és parasztsaláta lenne a neve, de ez egy étlapon nem lenne szerencsés. Egyébként haszonló tészta a Pizza is. Az is a szegények eledele volt hajdanán. Gondolom nagyot nézne egy 150évvel ezelőtti szicíliai földműves egy Pizza Hutban! Furcsa de tény,hogy a zöldségeket következetesen elutasító kis fiacskám(18 éves) mind a Görög(paraszt) vagy a tzatziki salátát kétpofára burkolja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük