Sykia gyalog?! Elment az eszetek???

Sykia gyalog?! Elment az eszetek??? – Minden bizonnyal, mivel ezt nem először kérdezték tőlünk az idén éppúgy, mint az előző években is.. Az idei tervünk az volt, hogy juszt is eljutunk a Narancspartra gyalog, még akkor is, ha az előző két próbálkozásunk kudarcba fulladt. Aztán egy hirtelen ötletnek köszönhetően mégis az ellenkező irányba indultunk el, úgy gondoltuk, megnézzük a Goa Beachet, mert mi ott még nem jártunk. Állítólag Sartitól 3 km…

A Goa Beachet jelző táblát elérve úgy gondoltuk, nekünk ez túl kicsi távolság, menjünk tovább valameddig, és majd visszafelé benézünk ide is. Így hát tovább mentünk…

Itt szeretnénk felhívni a figyelmét a bevállalósaknak, hogy az ilyen túrákra csak megfelelő mennyiségű élelemmel és főleg folyadékkal felkészülve induljon neki! Fontos, hogy a fej, a vállak ne legyenek fedetlenül, főleg a déli órákban, mert a túraútvonalakon kevés az árnyék! Ha lehet, ezekben az órákban pihenjünk többet, és az arcunkat, illetve a fedetlen testrészeinket kenjük be naptejjel! Használjunk napszemüveget, de időnként vegyük le, hogy ne maradjon meg a nyoma, a túrák alkalmával ugyanis nagyon meg lehet égni, avagy barnulni!

A másik fontos tény, hogy mi a fenti utat szeptemberben tettük meg, átlag 25 C fok körüli hőmérsékletben. A  40 fokos kánikula kellős közepén, főleg a déli órákban a legkevésbé sem ajánlott nekivágni egy ilyen útnak, mert ahogy már említettük, kevés az árnyék, de annál több a nap, az ivóvíz menet közben vészesen fogy, és még haza is kell jönni ugyanazon az útvonalon! A leégés, a hőguta életveszélyes és nem játék!

Visszatérve tehát, nekiindultunk az ismeretlennek, ami valamelyest már ismerős volt számunkra, de ezidáig csak busszal jártunk emerre, így nagyjából idegen volt minden, de a felderítetlen területek ismeretlensége teljesen magával ragadott, és csak mentünk és mentünk…

Eleinte a tenger szűnni nem akaró kéksége kísért utunkon, egyik öblöt láttuk a másik után, majd a hegyoldalban legelésző kecskéket, a csillogó sziklákat és a róluk valamikor lezúdult óriási köveket az út mentén. Az út mindkét szélén megszámlálhatatlan oliva fa zöldellt roskadásig tele hol zöld, hol lila terméssel. Átvágtunk az útszéli gyógynövényeket (pl. kapor) beporzó szorgos méhek birodalmán is. Ahogy kihaltabb lett a táj, és eltávolodtunk a lakott területektől, kaktuszok környezetében néhány emlékhely hívta fel a figyelmünket egy-egy éles kanyarban az út veszélyességére, ahol jártunk…

A hegyekből levezető út újabb település jeleit mutatta. Először a tenger bújt elő újra, majd legelésző marhákat, szőlőültetvényeket, és út széli zöldségest láttunk. Beljebb érve apartmanok tucatjai sorakoztak, és tartották bennünk a lelket, hogy valahol csak kell lennie egy tengerpartnak…

Egy kisebb, kőből épült kolostort elhagyva megpillantottunk egy táblát, amelyen egy hosszú egyenes útra érkeztünk, amelyen az állt, hogy 7 km-re vagyunk Sartitól. Elégedetten mentünk tovább, ám a hosszú út közepén egy kanyar utáni még hosszabb út látszott, ameddig a szemünk ellátott tengernek még mindig semmi nyoma, így döntenünk kellett. Tovább megyünk a semmibe, lefordulunk az árnyékot adó fa melletti kis utcába tengerpartot reménykedve, vagy visszafordulunk kudarcot vallva, 7 km-el a lábunkban. Annyi gyaloglás után nagyon vágytunk egy rejtélyes tengerpartra, amit felfedezhetünk végre, ráadásul bár jó sokat sétáltunk, egy ideig biztosan a parttal párhuzamosan haladtunk, de ki tudja, merre kanyargott az út a hegyekbe fel, azután le?!

A kicsi utca mellett döntöttünk. Bár vízpartnak, turistáknak, és szuvenír boltoknak semmi nyoma nem volt, csupán egy hentes üzletet láttunk, és néhány közeli pizzériát, kávézót jelző reklámtáblát, nagyon bíztunk a kis utcában. A kis utca jó választásnak bizonyult, végre pihenhettünk kicsit az árnyékaiban. Bár az árnyék egyáltalán nem volt jellemző az utunk során, ebben az utcában jó sok árnyék anyáskodott felettünk.

A kis utcában több száz métert kanyarogtunk, s bár itt is apartmanok, illetve lakóépületek váltották egymást, életnek semmi nyoma nem volt; csupán egy helyi görög művelte a földjét a traktorjával, később egy szürke akita kutyus előzött meg minket, aki bár kóbor kutyának tűnt, hám volt rajta…

A telkek szőlővel felfuttatott kerítései, illetve nagyobbacska gyümölcsfák árnyékai egyenesen nekivezettek minket Sykia tengerpartjának. Amikor megláttuk az Athosz csúcsát, nagy kő esett le a szívünkről, szaporázni kezdtük a lépteinket és csodálatos, apró kavicsos partra érkeztünk, ahol jó nagyot pihentünk egy üzemen kívüli tavernában.

A tengerpart hirtelen mélyülő, apró kavicsos, a víz kristálytiszta, mint Sartin, és a kék zászló ott lebeg a partszakasz közepén. Sykia gyönyörű üdülőhely, van itt többféle szállás, köztük apartmanok, kempingek. A parti zuhanyzók igazi felfrissülést nyújtottak, megmosakodtunk, majd mentünk tovább.

A part mentén végig sétáltunk, az addiginak ellenkező irányban, tehát elvileg Sarti felé. A parton hozzánk verődött egy kistermetű kutyus. (Kormi történetéből tanulva bármennyire is szerettük volna, nem simogattuk meg, nem etettük, semmit nem csináltunk vele, mégis csatlakozott hozzánk..) Tökinek neveztük el. A part vége egy kis sziklás öblöcskében végződött, de volt ott járható út, aminek kissé félve vágtunk neki, tartva attól, nem-e zsákutca a vége…

Az út párhuzamosan a tengerparttal vezetett végig vissza a hegyekbe, egyik öböl váltotta a másikat, nagyon szép egymás mellett sorakozó látnivalókkal megajándékozva minket. Sajnos azonban elváltak útjaink a tengertől és egy nagyobb szakaszt ismét a száraz földúton kellett megtennünk, amiről azt gondoltuk, a hentesbolthoz vezet vissza, ahonnan az árnyékos utcába fordultunk. Meglepetésünkre azonban a földúton Töki kíséretében a Goa Beach Bar reklámtáblájához érkeztünk, ami a várthoz képest a csodával volt egyenértékű, hisz mi azt hittük, „mérföldekre” vagyunk még Sartitól…

E-pozitív csalódás hirtelen feledtette velünk a fáradtságunkat, és rátértünk az eredetileg tervezett Goa Beach-hez vezető útszakaszra. A bár már nem üzemelt, épp a hangfalakat pakolták ki a területéről. Egy rövid időre leültünk pihenni, és „tanulmányozni” a Goát, majd visszaindultunk Sartira…

Otthon elégedetten konstatáltuk, hogy közel 20 km-t tettünk meg ezen a napon, felderítettük Sykiát, a szomszédos öblöcskéit és a Goa Beach-et is láttuk végre. Nem volt más hátra, mint irány a cukrászdaaaaa!!!!!!!