Akiknek szívét Erósz nyila már eltalálta, ők boldog párkapcsolatban élnek. Ezt ünneplik meg február 14-én, vagyis Valentin napján kettesben a szerelmesek. Ez alkalomból szeretnénk megmutatni nektek Sarti, illetve Görögország romantikus arcát, ezért szeretnénk, ha küldenétek nekünk Görögországban készült fényképeket az alábbi témákban:
- eljegyzésünk legszebb pillanatai
- esküvőnk a tengerparton
- napfelkelte/naplemente együtt
- egyéb szerelmes pillanatok
Légy büszke a párodra, ill. magatokra! Küldd el nekünk saját, közös fényképeteket az alábbi űrlap segítségével, ill. ha szeretnéd írásban is megosztani ennek történetét, kérjük, töltsd fel nekünk itt romantikus élménybeszámolódat! Fényképeitek imitt a lap alján, valamint amott, a többi kép között fognak megjelenni! Köszönjük!
Mindenkinek Boldog Valentin napot és sok boldogságot kívánunk! :)
Ti hány éve vagytok együtt a kedveseddel? Voltatok már együtt, kettesben Görögországban? Írjátok meg nekünk a lap alján, hozzászólásotokban!
2007-ben csodálatos két hetet tölthettem el Sartin a kedvesemmel. Azóta se tudtunk visszatérni, pedig felejthetetlen nyaralás volt! Mindig visszavágyom és rengeteget álmodom róla. Azóta összeházasodtunk, talán egyszer férj és feleségként is visszatérhetünk!