Visszatérés: Sarti 5 év után!

Nemrég olvashattuk @korall13 Sarti beszámolóját, és most kaptunk képeket is tőle. Korall a friss élménybeszámolójában leírta, hogy utoljára 5 évvel ezelőtt járt Szártin, és most újra visszatért, ezúttal az egész családjával.

Mindannyian jól érezték magukat, autókáztak, pihentek és strandoltak, ettek-ittak és néhány vendéglátóhelyet meg is említett a beszámolójában, ahol ízlett nekik az étel. A képeken kapunk ízelítőt ezekből az ételekből is bőven, illetve a helyi szuvenír kínálatból.

Sarti-011

Szártin a szuvenír kínálat főleg hűtőmágnesekből, a legváltozatosabb méretű és díszcsomagolású ouzo italokból, borokból, méz és oliva alapanyagú termékekből állnak, de vásárolható rengeteg egyéb is, képeslapok, magyar! nyelvű könyvek Görögországról, ékszerek, ruhák, kulcstartók, stb. Korall13 a fentiek közül a görög isteneket ábrázoló szobrokról és plasztikákról, illetve a „Greece” feliratú táskákról küldött nekünk egy-egy képet.

A további képeken egy halászházikó található virágokkal, a Mojito melletti „kék épület” a pálmafával, és Sarti egyik szomszéd öblöcskéje és a szinte teljesen hullámmentes, tiszta víz. A kakukktojás ezúttal a tengerisün, amire mindenki nagyon ügyeljen, hogy nehogy belelépjen a szikláknál, mert a tengerisün tüskéi szilánkosra törve kerülnek a bőr alá, amit elég macerás kiszedni…

Köszönjük a képeket!

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük