Böde László kerékpárjával

A férfi, akit rabul ejtett a görög Naxosz sziget

Napok óta egy 63 ezer forintos nyugdíjból élő szegedi férfi paradicsomi életétől hangos a sajtó. Böde László egy olyan görög faluban éli azt az életet, amiről sokak szerint mi csak álmodhatunk. László nagy világutazó, akinek világ körüli útja ezúttal görögországi állomásához ért, a férfi egyedül él a természet lágy ölén, egy homokos tengerparton, a tengertől mindössze 5 méterre. Lássuk, kitől zeng az Internet…

A ma 63 éves, szegedi nyugdíjas mindig is szeretett csavarogni, külföldre utazni. Nagyra törő céljait közel tíz éve viszi véghez egyedül, kerékpárral. Böde László 2007-ben részt vett az egykori “Egy a 100 ellen” című, Sváby András vezette televíziós kvízműsorban, ahol több, mint kétmillió forintot nyert – olvasható a delmagyar.hu hírportálon. László azelőtt más hasonló műsorokban is részt vett, így jutott el néhány európai országba.

Böde László kerékpárjával
Böde László kerékpárjával. Fotó: Facebook.com

A férfi 13 éves korában döntötte el, hogy élvezni fogja életének minden pillanatát, miután egy műtét során megállt a szíve, és újra kellett éleszteni. Ezt követően igyekezett mindent kipróbálni, amit csak lehet.

“Tizenhárom éves koromban történt valami, ami meghatározta az egész további életemet: egy műtét során fellépő komplikáció miatt megállt a szívem. Az orvosok a halálból hoztak vissza. Ezt követően eldöntöttem: úgy fogok élni, hogy az életemből semmi ne maradjon ki. Mindig azt csináltam, amit szerettem. Dolgoztam mozdonyvezetőként, órásmesterként és lángossütőként. Háromszor voltam nős… Nagyon szeretek csavarogni, nem bírom a kötöttségeket.”

Első külföldi útja Lengyelországba vezetett, 16 éves korában. 2011-ben, 58 évesen Szegedről egyenesen Skandináviába vette útját. Napi 70–80 kilométert tett meg kerékpárral, kivéve akkor, amikor hegynek fölfele kellett tolnia a biciklit. László öt hónap alatt közel 9000 kilométert kerékpározott, ezalatt 12 országon át megkerülte a Skandináv-félszigetet. Már ebben az évben tervezte, hogy öt év alatt körbejárja a görög szigeteket egy mikrobusszal…

2013-ban új projektbe fogott, akkor Izlandot vette célba, ötven nap alatt akarta körbekerékpározni a szigetet. Ez a túra szintén sikerült, 40 nap alatt 2026 kilométert tekert a sarkkörön.

Böde László, Naxosz
Böde László, Naxosz szigeteken, a “Kis-Kikládokon”. Fotó: Facebook.com

2014. októberében Böde László kerékpárjával nekivágott a görög szigeteknek, január óta Naxosz szigeten, egy Agia Anna nevű falvacskában töltötte az idejét. Bár áprilisban megszakította mediterrán életét, amikor hazajött Szegedre, de szeptember óta újra kint él. Eddig mintegy 1600 kilométert tett meg két keréken.

“Csend, nyugalom, jó levegő. Szeretek itt és így élni!”

László több gerincműtéten esett át, 37 éves korától fogva rokkant. A görög 500 eurós nyugdíjjal ellentétben ő 63 ezer forintos nyugdíjából éldegél a szigeten egy sátorban, a tengerparton. De mondhatnánk úgy is, hogy egész életében nyaral. Naxoszon tavaly decemberben is 20 fok feletti hőmérséklet könnyítette a dolgát, így a rezsi miatt nem fáj a feje.

Fürdővizet a közkutakból, zuhanyzókból használ, áramot napelemekkel termel, a tüzelőanyag pedig ingyen rendelkezésére áll. A sziget fővárosába csak hetente egyszer megy be élelmiszert, ritkán ruhát vásárolni, esténként pedig a falu egyetlen tavernájában vacsorázik, és Internetezik. Hát nem ez az élet az, amire mindenki vágyik? Pedig mindez nem elérhetetlen, csak egy csepp kalandvágy, bátorság, és nyitottság kell hozzá!

László megtanulta, mik az élet adta valódi értékek. Nagy tisztelői vagyunk!

Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!
Oszd meg!
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük