Görögországba személyi igazolvánnyal

Ellenőrizzük személyi igazolványunk, útlevelünk érvényességét!

Hamarosan kezdődik a szezon, most még van néhány hetünk beszerezni az esetlegesen hiányzó, szükséges papírokat, úti okmányokat a határátlépésekhez. A Külügyminisztérium honlapján található információk szerint az EU-nak köszönhetően jelenleg a Görögországba történő beutazáshoz magyar állampolgárnak egy érvényes útlevél szükséges, illetve elegendő az új típusú, kártya formátumú személyi igazolvány:

Magyar útlevél

„Görögország az Európai Unió és a Schengeni rendszer tagja, területére a magyar állampolgárok érvényes útlevél, vagy érvényes személyazonosító igazolvány birtokában utazhatnak be, és ott 90 napot engedély nélkül tartózkodhatnak. A beutazás alkalmával az úti okmány valódiságán, érvényességén kívül mást nem ellenőriznek. Az anyagi fedezet igazolása nem szükséges.”

Nem árt ellenőrizni a személyi igazolványunk érvényességét még most, hiszen talán nem is gondolunk rá, de az épp a napokban jár le… (Autós utazás esetén a helyzet annyiban más, hogy a beutazáshoz szükséges okmányok mellé kérhetik a jogosítványt, a forgalmi engedélyt, a gépjárművek kötelező felszerelését és a nemzetközi zöldkártyát.)

Ha lejár az útlevél, a személyi igazolvány, a jogosítvány, itt lehet időpontot kérni az okmányirodákba (Járási Hivatalokba): Időpont foglalás okmányirodába (Ha csak az okmányunk érvényességének határideje utáni időszakra van lehetőség időpont foglalásra, lehetőség van soron kívüli útlevél igénylésre, szükség esetén kérjünk tájékoztatást a 1818-as zöldszámon!)

Autósok figyelmébe: A görög hatóságok a közlekedési eszközök műszaki állapotát, illetve az okmányok érvényességét és a kötelező pihenőidők betartását szigorúan ellenőrzik! Fokozottan ügyeljünk ezek betartására!

„Görögországban a nemzetközi közlekedési előírások érvényesek. Menet közben a biztonsági öv becsatolása kötelező, a mobiltelefon használata pedig tilos. A gépjárművekre vonatkozó sebességkorlátozások: autópályán 120 km/h, országúton 80 km/h, lakott területen 50 km/h.”

Kutyát Görögországba vinni kutyachippel, állatútlevéllel és érvényes veszettség elleni védőoltással lehetséges. A kutyus legelső első veszettség elleni oltásának beadásától számított 21 nap múlva utazhat csak be az országba. Ha az ebnek nem ez az első veszettségi oltása, úgy nincs ilyen kikötés a beutazáshoz. 15 hetesnél fiatalabb korú, veszettség ellen oltatlan állatok szállítása azonban problémába ütközhet!

Beutazáshoz szükséges papírok a busszal utazóknak

  • érvényes személyi igazolvány vagy útlevél
  • a szerb határon történő átkeléshez a kinn tartózkodás idejére napi 50 euró felmutatása (ha kérik)
  • a macedón határon történő átkeléséhez utasbaleset-biztosítás szükséges
  • kutyát busszal sajnos nem lehet szállítani

Beutazáshoz szükséges papírok az autóval utazóknak

  • érvényes személyi igazolvány, vagy útlevél
  • érvényes jogosítvány
  • érvényes forgalmi engedély
  • a szerb határon történő átkeléshez a kinn tartózkodás idejére napi 50 euró felmutatása (ha kérik)

  • a macedón határon történő átkeléséhez utasbaleset-biztosítás szükséges

  • kutya esetén kutyachip, kutyaútlevél, érvényes veszettségi oltás, valamint a szerb határ átkeléshez hatósági állatorvosi igazolás és egy titer-vizsgálat jó eredményét igazoló papír szükséges

Minden érintett országhatárnál elfogadják a személyi igazolványt?

Utazáskor akár személyi igazolványunk van, akár útlevelünk, minden határátkelésre történő várakozáskor készítsük elő a szükséges papírjainkat, a határőrnek a fényképnél kinyitva kell átadni úti okmányunkat. Buszos utazás esetén figyeljünk a sofőrök utasításaira, az állítható székeket helyezzük alaphelyzetbe, az utastér ülések közti járatait hagyjuk szabadon, hogy a határőr akadálymentesen tudjon közlekedni az autóbuszon.

Ha sokan vannak előttünk és a sofőr az utasoknak engedélyezi a határon a leszállást, ne menjünk messzire a busztól, mert határátkeléskor minden perc számít! Ha elénk engednek egy másik buszt, az sok idő kiesést jelenthet pl. a következő benzinkútnál a mosdóban történő sorban állást illetően…

Az érintett országok Görögországba történő utazáskor: Szerbia, Macedónia és Görögország. A görög határátkelés feltételeit már fent említettük, a Schengeni egyezménynek köszönhetően náluk nincs különösebb macera a határátkelésnél, de ha Görögországban szeretnénk nyaralni, két további ország beutazási feltételeinek is meg kell felelnünk.

Görögországban az elmúlt időszakban megszaporodtak a tüntetések és a sztrájkok, ami sajnos a másik két ország határátkelőhelyeit is érinti. Ezek a spontán szerveződő megmozdulások nem várt forgalom leállást eredményezhetnek, ezért főleg az autóval utazóknak mindenképpen ajánlott az aktuális görögországi helyzetről az athéni Magyar Nagykövetség és a Külügyminisztérium hivatalos honlapján tájékozódni.

Szerbián át Görögországba

A Külügyminisztérium weboldalán olvasottak szerint a jelenlegi szabályok alapján Szerbiába magyar állampolgár érvényes útlevéllel, vagy személyi igazolvánnyal is beléphet az országba, tehát az átutazáshoz ennyi elegendő, ám a Külügyminisztérium tájékoztatása szerint: „Ideiglenes személyi igazolvánnyal nem lehet átlépni a határt.” Továbbá a határon kérhetik a kinn tartózkodás idejére elegendő napi 50 euró felmutatását is.

Autósoktól a szerb határnál kérhetik az autó és a vezető dokumentumait; a forgalmi engedélyt, a jogosítványt, a gépjárművek kötelező felszerelését és a kötelező felelősségbiztosítást igazoló nemzetközi zöldkártyát. A biztonsági öv használata kötelező! Az alábbiakat sem árt tudni:

„Úthasználati díj fizetésekor a fizetőkapuknál euróban is lehet fizetni, de a piacinál rosszabb árfolyamon számolják át, így a dinárban történő fizetés ajánlott. A sebességkorlátozások: autópályán 120 km/h, autóúton 100 km/h.

Kutyát csak microchippel, oltási könyvvel és kutyaútlevéllel lehet az országba vinni. Ezeken kívül hatósági állatorvosi igazolás is szükséges, amit az utazás előtti 3 napon belül kell megszerezni, végül pedig a veszettség elleni oltás beadásának napjától számított 30. naptól vérvétel és a vérminta titer-vizsgálata – és annak jó eredménye (0,5 NE/ml) szükséges a visszautazáshoz. Az utazás előtt érdemes érdeklődni a Magyar Állatorvosi Kamaránál, illetve a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületénél!

A határátkelésnél előfordulhat torlódás, ilyenkor a magyar rendőrség átirányíthatja az utasokat egy másik, néhány kilométerrel arrébb található határhoz, ezzel sajnos számolnunk kell. Ezekről a határokról találunk némi információt a Külügyminisztérium weboldalán!

Macedónián át Görögországba

Szintén a Külügyminisztérium weboldalán olvasottak szerint a jelenlegi szabályok alapján Macedóniába magyar állampolgár érvényes útlevéllel, illetve sérülésmentes, plasztik személyi igazolvánnyal utazhat, valamint az utasoknál lennie kell az utazáshoz elegendő pénzösszegnek. Autósoknak az úti okmányokon felül szükségesek még az autó papírjai, a forgalmi engedély és a nemzetközi zöldkártya.

Visszatérő kérdés, hogy a fentieken túl szükséges-e a macedón határ átlépésekor az utasbiztosítás. Erre vonatkozóan az alábbi információ olvasható a Külügyminisztérium weboldalán:

„Tájékoztatjuk a magyar állampolgárokat, hogy a macedóniai határokon az utasbaleset-biztosítás meglétét is megkövetelik. A szkopjei magyar nagykövetség ezért javasolja, hogy az országba beutazók, illetve azon átutazók még elindulás előtt kössék meg és szerezzék be biztosításukat!”

FONTOS! Szülői kíséret nélkül utazó, 18 éves kor alatti magyar állampolgártól előfordulhat, hogy szülői hozzájárulást kérnek a macedón határnál. A hozzájárulást az érintett országok nyelvén is érdemes lefordíttatni, de legalábbis angolul. A hozzájárulást minkét szülőnek alá kell írnia. Erről részletek a Külügyminisztérium weboldalán találhatók!

Kutya beutaztatásra vonatkozóan nem találtunk információt, ezért erről a Magyar Állatorvosi Kamara, ill. a Macedón Nagykövetség tud tájékoztatást adni.

További felmerülő kérdések

Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a fenti adatok tájékoztató jellegűek, azok a 2013.04.15-én érvényben lévő szabályok szerinti információkat, illetve az ezen a napon a Külügyminisztérium weboldalán olvasottakat tartalmazzák. Mivel ezek a szabályok bármikor változhatnak, a leírtakért, valamint az esetleges elírásokért a Sarti Info semmilyen felelősséget nem vállal! Mindenkit arra kérünk, hogy utazása előtt a beutazási feltételek szabályainak aktualitásáról egyeztessen az utazási irodában, illetve további felmerülő kérdéseivel keresse meg az illetékes hivatalt!

A fenti témához kapcsolódó további kérdésekkel a Külügyminisztérium weboldalán, az okmány igénylés végett Magyarország Kormányzati Portálján találjuk meg a választ kérdéseinkre, illetve a kutyával történő utazással kapcsolatos kérdéseinket pedig az Állatútlevél Információs weboldalán, vagy a Magyar Állatorvosi Kamara elérhetőségein tehetjük fel. Mindegy egyéb kérdésre az érintett országok budapesti Nagykövetségein kaphatunk választ.

Görög Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége
Cím: 1063 Budapest, Szegfű u. 3.
Telefon: (+36-1) 413-2600, (+36-1) 413-2610, Fax: (+36-1) 342-1934
E-mail: greekemb[kukac]axelero.hu

Szerbia Köztársaság Nagykövetsége
Cím: 1068 Budapest, Dózsa György út 92/B
Telefon: (+36-1) 322-9838, (+36-1) 342-8512, Fax: (+36-1) 322-1438
E-mail: budapest[kukac]amb.srbije.net
Web: www.budapest.mfa.rs

Macedón Köztársaság Budapesti Nagykövetség
Cím: 1062 Budapest, Andrássy út 130. I. em. 1-2.
Telefon: (+36-1) 336-0510, Tel/Fax: (+36-1) 315-1921
Hivatali órák: 08.30 – 16.30
Konzuli hivatal: (szerda kivételével minden nap) 10.00 – 13.00
E-mail: budapest[kukac]mfa.gov.mk

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

7 thoughts on “Görögországba személyi igazolvánnyal

  1. Csaba! Kérdésedre jelenleg ez a hivatalos válasz a Konzuli szolgálat weboldalán:

    Görögország:
    „Görögország az Európai Unió és a Schengeni rendszer tagja, területére a magyar állampolgárok érvényes útlevél, vagy érvényes személyazonosító igazolvány birtokában utazhatnak be, és ott 90 napot engedély nélkül tartózkodhatnak. A beutazás alkalmával az úti okmány valódiságán, érvényességén kívül mást nem ellenőriznek. ”

    Macedónia:
    Magyar állampolgárok érvényes útlevél vagy érvényes kártya típusú személyazonosító igazolvány birtokában léphetnek be és 90 napig tartózkodhatnak a Macedón Köztársaság területén. Ideiglenes személyi igazolvánnyal nem lehet átlépni a határt.

    Vagyis igen, személyi igazolvány is teljesen elég a beutazáshoz, de csak plasztik kártya, nem a régi „könyvecske” típusú. Mivel busszal mentek, javaslom, hogy hívd fel az utazási irodátokat és kérdezd meg! Megnyugtató, ha kapsz tőlük is egy igenleges választ. :)

    Szép nyaralást kívánunk, ha tudsz, küldj képeket és beszámolót! :)

  2. Sziasztok. Augusztus 8.-án megyünk Sartira busszal. Most a kérdésem az lenne ,hogy akkor teljesen elég a személyi vagy MAcedóniánál útlevél ÉS személyi is kell ? Tehát kell e útlevél mert nekem nincs és ha kell azt már csak sürgősségivel tudom megcsináltatni. Köszi

  3. Nem szokták ezt kérni, szerintem emiatt ne aggódj! Az utazási iroda tudja, mit csinál, hiszen minden nap/héten jönnek-mennek a határokon, van rutinjuk. Ha valami új szabály van, arról elvileg tájékoztatják az utasokat (velünk történt is ilyen pár éve). Ha viszont biztosra szeretnél menni, hívd fel az utazási irodát, vagy ha egyénileg utaztok, akkor a Nagykövetséget, vagy akár mindkettőt a magad megnyugtatására. :)

    1. köszi Adri! :) megnyugtató, a férjem délután bemegy az utazási irodába. Szeretjük tudni, hogy minden stimmel. :) Egyszer, talán a szerb határon a lányom miatt kértek egy olyan papírt, hogy az apja (elváltunk) engedélyezte az utazást…. Persze nem volt, és egy félórát mondták a magukét. Nem volt felemelő élmény. :/ Szép napot!

      1. Igen, ez most a Makedónoknál van a Külügyminisztérium weboldala szerint.. Ez tudod, azon múlik, aznap épp hogy kelnek fel… :( De szerintem ne aggódj, főleg, ha az utazási iroda is megerősíti nektek, hogy nem szokták kérni! :) Amúgy iroda és iroda is más, valamelyik buszt előre engednek egyes határokon, valamelyiknek állnia kell a sorban, mint a többieknek. Minden ilyen „rossznapomvan” hozzáállás azon múlik a határőrök részéről, hogy az utasok mennyire tartják be a sofőrök kéréseit..

  4. Sziasztok, a napi 50 EUR felmutatása személyenként értendő? Csak, mert így átszámolva, akkor nekünk, kettőnknek 800 EUR-t kellene vinnünk, és pillanatnyilag elég valószerűtlen. Kártya természetesen lesz nálunk. Volt már valakinek ilyen jellegű tapasztalat? Nagyon köszi a választ! :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük