Pintér Ádám a görög Levadiakosz csapatban

Nem vagyunk nagy foci drukkerek, de a 2004-es Európa-bajnokság óta valamelyest minket is érdekel a görög foci. Ennek oka, hogy 2004-ben, az EB ideje alatt pont Görögországban, Szártin tartózkodtunk, amikor az egész falu foci lázban égett. Akkor még nem tudtuk, hogy lelkesedésük és az EB vége után fellőtt tűzijáték oka az volt, hogy abban az évben Görögország Európa bajnok lett.

Pintér Ádám a Levadiakoszban
Pintér Ádám a Levadiakosz színeiben

Ez egy picit minket is beszippantott akkor ott, hiszen a görögökkel együtt nézhettük az Európa Bajnokságot, aminek eredményének, az ő sikerüknek velük együtt örülhettünk. E-végett az idei Világ-bajnokságon már mi magunk is néztük a mérkőzéseket, melyeken a kezdeti sokak által keveselt eredményt hamar feltornázta a görög válogatott csapata, egészen a nyolcaddöntőig jutottak; megdöntve ezzel addigi VB-n szerzett rekordjukat, ám a számukra igazán sorsdöntő Costa Rica ellen játszott meccsen a döntetlen eredményt végül tizenegyes-párbajjal kellett eldönteni.

A vereség ellenére a Világ-bajnokságot követően a hírügynökségek arról számoltak be, hogy még a Costa Rica elleni nyolcaddöntő előtt a csapat 23 játékosa írásban lemondott világbajnoki prémiumáról. A csapat Antonisz Szamarasz görög miniszterelnöknek címzett levelében azt írta: „Nem a pénzért játszunk, hanem Görögországért”. Továbbá azt kérték a miniszterelnök úrtól, hogy a pénzből építsenek a görög válogatottnak egy sportcentrumot.

Azóta sok változás történt a válogatott történetében, hiszen a brazíliai VB után Fernando Santos, a görög válogatott szövetségi kapitánya távozott posztjáról, helyette az olasz Claudio Ranieri dolgozik majd a csapattal, akinek célja új csapatával kijutni a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra.

Közben a Levadiakosz nevű görög labdarúgócsapat háza táján is voltak mozgolódások; a 17-szeres válogatott játékos; Pintér Ádám két évre a csapatba igazolt. Korábban is volt már rá példa, hogy magyar játékos került a csapatba, Laczkó Zsolt 2007-től 2008-ig volt a görög válogatottban.

A görög válogatott 2015. március 29-én Magyarországon, az új Groupama Arénában (ex-Albert Flórián Stadion) játszik a magyar válogatottal a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjén.

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük