Sarti rejtett kincsei – tengeri csigák és kagylók

Napszaktól és időjárástól függetlenül Szártin szinte állandóan látni a bokáig, vagy térdig érő vízben, avagy a homokos parton bóklászó embereket. Állítólag Vourvourou partjainál lehet még sok szép kagylót találni, de maradjunk Sartinál. A napfelkeltére kíváncsiak az éjszaka kihordott kagylókat keresik és gyűjtik, míg fel nem jön a nap, később a zavartalan, sekélyebb vízből próbálják megtalálni a minél nagyobb egyedeket, de a tomboló tengerek is tömegével hordják ki a kagylókat és csigaházakat, így a rosszabb időben is van, aki keres. ..és ugye aki keres, talál! Az alábbi ismeretterjesztő leírást Ruby küldte be nekünk, ezúton is köszönjük neki a sok érdekességet, és információt, amit leírt nekünk!

Tengeri csigák és kagylók

Sarti tengerpartjára érve a legtöbb nyaraló fürdik a tengervízben, napozik, homokvárat épít, gyönyörködik a táj szépségeiben, megnézi a napfelkeltét, a tündöklő napsugarakat, az átlátszó vizet, a déli és északi sziklákat, az aranyló homokot, mégis csak kevesen lesznek figyelmesek a tengerben élő aprócska, de annál érdekesebb élőlények vázaira.

Egy-egy erősebb hullámzású nap után szinte minden lépésünknél „ropognak” a talpaink alatt, így érdemes elkezdeni a „kagylóvadászatot” a parton ezekből a színes tengeri héjakból. Egy kis „tengeri kincsvadászat” mindenki napját bearanyozhatja, kicsikét és nagyokét egyaránt, főleg akkor, ha élvezzük a keresgélés, a partszéli búvárkodás, és az esti séta alatti gyűjtögetés izgalmait.

Sarti partjai az általános strandolás mellett kiváló helyként szolgálnak arra is, hogy színes kagylóhéjakkal és érdekes csigaházakkal gazdagítsuk a hazavihető szuvenírek számát. Az egyik leggyakrabban talált kagylóhéj a „coquina” (Donax variabilis), ami a kagylógyűjtők egyik nagy kedvence. Héja általában 2,5 cm körül mozog, kívülről változatos színekben pompázik, így megtalálható fehér, sárga, rózsaszín, halványkék, lila, barna vagy halvány narancssárga színekben is.

A megnyúlt háromszög alakú héj felszínén néha láthatunk sugárirányú vonalakat, melyek még díszesebbé teszik azt. Mégis, belseje szinte mindig fehér és lila színekben popmázik, amiről könnyen beazonosíthatjuk a gyűjtött egyedet. Többnyire a héj legszéle recés fogazatú. Leginkább a sekély, homokos aljú vizekben él, a hullámzás segíti őt a táplálékszerzésben.

A conquina az ehető kagylók közé tartozik, de íze nem számottevő, ezért a sok színben megtalálható kagylót általában dekoratív célokra használják fel. Magyar neve nincs, az angol elnevezései: wedge shell, bean shell, butterfly shell. A coquina fontos szerepet játszik a táplálékláncban, ugyanis táplálékául szolgál a kisebb halaknak, mint például a makréláknak vagy a tengerparton élő madaraknak.

Tovább sétálva a homokos parton, nem kerülhetjük el a Görögországban gyakori vájókagylót (Callista chione), amely akár 17 évig is élhet. Ezt a kagylót számos kisebb halfaj fogyasztja, sőt még a polipok is kedvelik. A növekedési folyamat könnyen megfigyelhető a héjon látható csíkokból.

A héját leginkább dekorációk készítése miatt gyűjtik, lámpákat virágágyásokat is díszítenek a héjával. Mérete általában 2-3 cm-től 10-12 cm-ig változik az állat korától függően. Általában a homokba fúrja magát a táplálékszerezés miatt. A héj külseje általában halványbarna, narancssárgás, bőr színű, a belseje pedig hófehér, rózsaszín vagy sötét feketés színezetű. A héj mindig erős és külseje fényes így görög elnevezése is pont ezen tulajdonságából származtatható: a “gialisteri” fényes kagylót jelent.

Ugyan az ehető kagylók közé sorolják, emberi fogyasztásra nem ajánlott, ugyanis az egyre inkább szennyezett vizek miatt a kagyló húsában méreganyagok keletkezhetnek, amelyek nem távolíthatóak el egy szimpla forrázással. Viszont ha csak a héját gyűjtjük, nem tarthatunk semmilyen veszélytől.

A part mentén kisodorva, vagy akár a partszéli vizekben is találkozhatunk a sokak által kedvelt óriás szívkagylóval (Plagiocardium pseudolima) is a kagylóvadászat során. Ez az a kagyló, amiből mindig, mindenki a legnagyobbat szeretné megtalálni. A héj mindig erős, súlyos és vastag. Nevát arról kapta, hogy ha két párt összeillesztünk, oldalról szív formára emlékeztetnek.

A héj színe a hófehér és sötétbarna színskála között mozog, többnyire csíkokban láthatóak az egyedek héjain. A kagylóhéj belseje selymes érintésű, legtöbbször fehér, halványbarna vagy rózsaszínes. Könnyű felismerni a barázdált héjat, amelyen a növekedés szakaszossága könnyen látható. Mérete 15 cm-ig növekszik, egy-egy kifejlett példány megszerzése kifejezetten nagy örömöt tud szerezni.

Talán a szívkagyló a legszebb emlék amivel hazamehetünk a tengerpartról, hiszen egyedi mintázatuk mindenkinek elnyeri tetszését. A kagyló tápláléka a partmenti halaknak és polipoknak egyaránt. Aállítólag ízletes kagyló, de én inkább a héjak szedésénél maradnék.

 A következő gyakori faj a kis vénuszkagyló (Chamelea gallina), amely szintén egy ehető kagyló. Leginkább a mediterrán és adriai részeken találkozhatunk héjával, amely jellegzetes lekerekített formájú, erős, és redős. Általában felszínét körkörös bordák fedik, a barázdákban finom vonalak húzódnak. Sárgásbarna, fehér, és homokszín alapszínű van hogy sugarak tarkítják.

A homokos aljzatú vízekben él, sokszor láthatjuk a partra vetett héjakat a homokban is. Mérete 1 és 4 cm között mozog. Érdekes megjegyezni, hogy ezt a kagylót nagy mennyiségben halásszák, főleg Olaszországban és Törökországban, ahol ételek készítésére használják fel húsát.

A partszéli vízbe merülve, számos mandulakagyló (Glycymeris insubrica) héját találtuk még, melynek több mint 150 faja él még világszerte. Ezeknek a kagylóknak, erős vastag, majdnem kör alakú héja van, színük általában a sötétbarnás, kékes, sárgás árnyalatok között váltakozik.

Halványabb sávok is előfordulhatnak a héjon, a belső héj általában fehér, halvány színű, a szegélyen sok apró fogacskával tarkított. Általában 5-8 cm méretű, polipok és halak előszeretettel fogyasztják. Élőhelye a homokos aljzatú, parttól távolabbi, nyugodt vizek, de nagyobb hullámzáskor ezek a héjak is kisodródnak a part szélére.

További érdekességnek számít a hosszúra növő, nagy palloskagyló (Ensis siliqua), amely a mediterrán és északi tenger vizeinek egyik lakója. Hosszú, keskeny, vékony héja éles is lehet, így vigyáznunk kell a gyűjtése közben. Leginkább kés vagy tőr tokjára hasonlóak, ezért a hüvelykagylók csoportjába tartozik. Általában a héj barnás, fehéres színezetű, 15 cm hosszúra is nőhet.

Ugyancsak ehető kagylóról van szó, Spanyolországban és Írországban nagy szerepet játszik a kereskedelemben. Ez a kagyló a finom homokos aljazú, sekély vízekben érzi magát a legjobban, így Sarti partjain tökéletes otthont lel magának.

További sétáink során, Sarti északi partjától feljebb a második öbölben újabb kincseket véltünk felfedezni. Ezek között a legnagyobb példányszámban a “Noé bárkája” (Arca noae) névre hallgató különleges kagyló héját tudtuk begyűjteni. Ez a kagyló a meleg vizeket kedveli, így a mediterrán vizek gyakori lakója. Az eddigi kagylókkal ellentétben, a Nóé bárkája kagyló a sziklás partvidéket kedveli inkább. Héja körülbelül 7-10 cm nagyra nő, jellegzetes barna fehér csíkos mintájáról, egyedi héjformájáról egyból felismerhető.

A sziklás partszakaszok legtöbbször látott csigája, a közönséges csészecsiga (Patella vulgata), amit nagyon sokan kagylónak néznek formája miatt. Szilárd kerek körvonalú háza pajzsszerű, vagy csésze alakú, sokszor sugaras irányban csíkozott. Közepén kitüremkedő, tompa csúcs látható. Ezek a házak erősek és szívósak, színük általában sárgásbarna vagy kékeszöld. Ezek a csigák nappal erősen a sziklákhoz tapadnak, éjjel moszatokat eszegetnek. Méretük 6-7 cm körül mozog.

Számomra nagy meglepetésként szolgált, hogy Sartin töltött egyhetes nyaralásunk alatt siekrült még Szamárfül-csigát (Haliotis asinina) is elcsípnünk a kicsiny öbölben. Ezek a vékony, tojásdad alakú csigák külső része viszonylag csúnya, barnás színezetű, de belső fala csodálatos gyöngyház színben csillog. Háza 7,5 cm nagyságúra is megnőhet.

A házon hat vagy hét nyitott lyuk található, ritkán látható part mentén, a sziklás tengerfenéken található belőle a legtöbb egyed. Pont ezért nem is értettem, hogyan fordulhat elő ez a csiga Sarti partján, de megtudtam, hogy nyaralásunk előtt közvetlenül, nagyobb tengeri viharok voltak, amik maitt kisodródhattak ezek a héjak. Szerencsés esetben tehát ilyen ritkaságot is találhatunk Sartin.

A mediterrán vizekben honos kockás örvénycsigát (Monodonta turbinata) is beszerezhetjük Sarti vizeiből. A kicsiny de gyakori csiga házait a sziklás öbölben találtuk a parthoz közel sodorva, de vigyázni kell, számos üres házba remeterákok is beköltöznek. Enneka csigának a háza 3 cm méretűre nőhet, mintázata jellegzetes: fekete, barna és zöld foltok spirál formájában keverednek az erős házon.

Általában az árapály zóna szikláin él, a Földközi-tenger egyik leggyakoribb csigája. Sajnos sokszor eltörhet az erős hullámoktól, de ezeket a darabokat karkötők készítésénél szokták felhasználni.

 A kockás örvénycsigán kívül más kisméretű csigát is találhatunk, például a köldökcsigákat (Umbonium vesiaruim). Ezek még kisebb méretűek, házuk 1,2 cm körül mozognak. A homokos aljzatú tengeröblökben élnek, alapszínük barna, rózsaszín melyet fehér vagy sárga vonalak, foltok hosszanti sávok tarkítanak. A házuk lapos, csúcsuk nem hegyesedik ki.

 Ugyancsak a kis öbölben találhattunk pár újféle csigát, mondjuk csak pár centis méretben. A kutyacsiga (Strombus canarium), általában 6 cm hosszúra nő, könnyen felismerhető egyedi formájáról. Alapszíne halványbarna vagy fehér amelyen sötétebb barna minta látható. Élőhelye a homokos tengeröblökben található, viszonylag gyakorinak számít az indo-pacifikus területeken és a mediterrán részeken. A gyűjtők szereteik ezt a fajtát, ugyanis egy-egy nagyobb példány megkaparintása különleges alkalomnak számít.

Kisebb méretű kagylók közül találtunk még diszkoszkagylókat (Lucina pectinata) is, amelyek szinte teljesen kör formájúak és fehér színűek. Ezeka kagylók a sekély és homokos vizek kedvelői, körülbelül 5 cm nagyságúra nőnek. Nevét értelemszerűen a diszkosz kör formájáról kapta. Gyakoriságát illetően sűrűn látott kagylóként szerepel a lsitákon. Párban igazán szépek.

Újabb “furcsa” kagylók figyelhetők meg Sarti sekély vizeiben, méghozzá ők a csengőkagylók (Anomia ephippium). Míg eddig minden kagylót a formájáról, mintájáról ismerhettünk fel, itt csalódnunk kell, hiszen ezek a kagylók szabálytalan formájúak. Náluk a felismerés a csillogó színről lehetséges, a szabálytalan formából következtethetünk arra, hogy rájuk találtunk.

Körülbelül 4 cm hosszúra nőhetnek, formájuk változó. Egymáshoz érve, vagy koccanva csengő hangjuk hallható. Csillogó felszínük miatt ékszerek készítésére tökéletesen alkalmas. A héj mindig vékony, hamar törik. A mediterrán vizekben kiváltképp gyakori.

A mindenki számára becsapós európai agyarcsiga (Antalis dentalis) is feltűnt a kis öböl vízében. Ez a csigafaj a mediterrán vizekben honos, általában háza 3 cm nagyságúra nő. Alakja kissé görbült, színe általában csontfehér, világosbarna, avagy rózsaszínes. A ház az elnevezésben is megjelölt forma maitt leginkább egy elefánt agyarára emlékeztet, vagy egy ragadozó állat szemfogára. Viszonylag gyakori élőlény a Földközi-és az Adriai-tengerekben, a homokos aljatú, parttól távolabbi vizekben megtalálható.

A kúpcsigák (Conus flavidus)is képviseltetik magukat Sarti tengerpartján. A kúpcsigák nevüket a jellegzetes kúp formájú házról kapták, amely általában erős, kemény és nehéz a többi csigához képest. Színük és mintázatuk igen változatos, ezáltal több alfajt is megkülönböztetünk.

A kúpcsigák családjára jellemző a ragadozó életmód: más puhatestűeket, férgeket, akár apróbb halakat is elfogyaszthatnak. Zsákmányoláskor mérget fecskendeznek az áldozatba így elkábítva azokat. Egyes fajok mérge még az emberre is veszélyes lehet, de ezek közül egy sem található meg Sartin. Mi a képen látható kicsi,de annál aranyosabb, veszélytelen kúpcsiga házakra bukkantunk.

A világtengerekben honos ehető kékkagyló (Mytilus edulis) egy kicsiny példányát is sikerült elcsípnünk. Ezt a kagylófajt világszerte számos országban nagy mennyiségben fogyasztják, kellemes íze miatt. A kagylóhéj általában 7,5 cm hosszúra nőhet, az állat az árapályzóna sziklás részein, kövein él. A kagylóhéj kék vagy barnás színű, színátmenet is előfordulhat, iylenkor a lilás árnyalat is megfigyelhező. A héj mindig erős, belseje fehéres, kékes-lilás áryanaltú. A jellegzetes formája nyomban elárulja a kagyló fajtáját.

A közönséges reszelőkagyló (Lima vulgaris) egy újabb érdekesség, a sekély vizek nagy kedvelője. A fajra jellemző, hogy a héjon erős bordázat látható, mint a reszelő fogai. A héjak ék formájúak, az egyik oldal felé erősen lejt a redőzet. A héj belső fala hullámos, külseje és belseje is fehér színű. A héj mérete maximum 6 cm lehet, tehát valószínű, hogy csak kisebb héjakat találhatunk a Sartin tett nyaralásunk alatt. Sokszor összekeverik őket a fésűkagylókkal a hasonló forma maitt, pedig számos különbség fedezhető fel a két faj között.

Végül, de nem utolsó sorban a tüskés osztriga (Sponylus gaederopus) maradt, ami kétség kívül sokak egyik legkedvesebb kagylóhéja lehet. Ritka faj, héja különösen érdekes, hiszen pirosas, lilás rózsaszínes színű, és kicsiny tüskék nőnek a kifejlett példányokon. Ehető kagylófaj, a Mediterrán, meleg tengervizet kedveli. A paleontológiai leletek között már a jura időszakban is megtalálták a faj maradványait. Igazi meglepetésként szolgálhat tehát, ha egy yilen régen fennmaradt faj házát sikerülhet megkaparintanunk! 

Köszönjük az informatív, kimerítő beszámolót Rubynak! Ha szívesen írnál te is hasonlót akár kagylókról, akár a görögországi növényekről, vagy konkrétan Sarti növényeiről, vagy bármi másról, ami Görögországhoz kapcsolódik, örömmel vennénk a leírásodat! Beszámolókat a itt lehet feltölteni!