Zakynthos sziget (Jón-szigetek)

Navagio öböl, Zakynthos-szigetZakynthos (Zante) kb. 40 km hosszú és 20 km széles sziget Görögországban, a Jón-szigetek legdélebbi, harmadik legnagyobb (410 km2) szigete, melynek történelme az 1500-as évekig nyúl vissza. A sziget névadója Zakynthos, egy legendás árkádiai vezér; Dardanus fia. A sziget -nthos végződése a sziget elő-mükénei vagy Pelasgian eredetére utal.

1953. augusztus 12-én egy 7,3 erősségű földrengés a sziget teljes infrastruktúráját megsemmisítette, mindent romba döntött a szigeten, beleértve az állami levéltárakat és a csak 3 épület maradt épen: a Szent Dionysios Katedrális, a Nemzeti Bank épülete és  a Szent Nicholas temploma. Ezen kívül külső területeken csak néhány további épületnek sikerült elkerülnie a teljes összeomlást.  A várost 7 év alatt építették újjá, de kisebb földrengések ma is elég jellemzőek itt.

A sziget jellegzetes étele a nyúl, ezért ha látogatást teszünk ide, előfordulhat, hogy találkozunk néhány fülessel. Dús növényzet; olaj- és pálmafák, citrusok jellemzik, a „Zante ribizli” pedig egy kicsi, édes, mag nélküli szőlő, mely őshonos a szigeten. A sziget déli partján található Zakynthos nemzeti parkja. A védett területen belül helyezkedik el Gerakas, ahová a „Caretta Caretta” (ál-cserepes) teknősök járnak lerakni tojásaikat.

Mára ezek a kisteknősök a sziget szimbólumává váltak, azon a partszakaszon, ahol a tojások vannak, önkéntesek vigyáznak rájuk, illetve segítik fennmaradásukat. Zakynthos másik szimbóluma a sziget észak-nyugati oldalán a többszáz méter magas sziklákkal ölelt Navagio öböl, ahová 1981-ben egy nagy vihar következtében egy Panagiotis nevű csempészhajót sodort partra a tenger. Az öböl önmagában is gyönyörű és látványos, de a hajóroncs még vonzóbbá tette azt a turisták számára.

Zakynthos szigete 6 városra osztható, ezek: Alykon, Arkadion, Artemision, Elation, Laganas, Zakynthion. A városok az alábbi 6 régióban találhatók: Katastari, Vanato, Macherado, Volimes, Pantokrator, Zakynthos.

Volimes: a varázslatos Navagio-öböl és környéke

Volimes, Zakynthos-sziget térképA legkeresettebb látnivaló a szigeten az észak-nyugati partrészen található. A Navagio-öböl jellegzetességei a több-száz méteres mészkő-sziklák, a fehér homokos strand és a kék tenger. A Navagio-öblöt csak hajóval lehet megközelíteni, a képeslapokhoz hasonló fotókat egy kilátóból lehet készíteni. Itt lehet megtekinteni a kék-barlangokat (Blue Caves) is a sziget északi csücskében, ahová Agios Nikolaoszból vagy a Skinari-ról indulnak hajók.

A kék-barlangokat hajóval lehet megközelíteni, akinek szerencséje van, az üvegaljú hajón kap helyet. A sziget őshonos fókái élnek itt, és itt hozzák világra a kicsinyeiket! Ha ennek az eseménynek nem is lehetünk tanúi, bizonyára láthatunk majd halakat és ha szerencsénk van, más tengeri élőlényeket… Volimes város érdekessége a helyi kézművesség. A kézzel készített szőnyegek, abroszok, asztali díszek, méz- és olívaolaj termelés szépségeibe nyerhetünk itt bepillantást.

Porto Vromi a sziget legmélyebb vizű kikötője. A II. világháború idején a németek itt rejtették el tengeralattjáróikat. Van ahol a víz mélysége eléri a 40 métert. Strandja fehér, homokos, mészkő sziklák könnyítik meg a természetes kikötőben a kisebb hajók kikötését. A strandon nincs büfé, sem más létesítmény, ezért ételt, italt vigyünk magunkkal! A kisgyermekekre fokozottan figyeljünk a mélyvíz miatt!

Exo Hora egy apró hegyi falu Zakynthos vársostól 36 km-re. Annak ellenére, hogy egy picike faluról van szó, nem mindennapi különlegességeket tudhatnak magukénak a lakói. Exo Hora egyike azon nagyon kevés falvaknak, amelynek épületei az 1953-as földrengés után épen maradtak. A 17. századi Agios Nikolaos templom épülete kiváló ikonja a falunak. A falu ékessége továbbá egy öreg olajfa, melyről többféle legenda kering, a legelterjedtebb, hogy az olajfa többszáz, de egyesek szerint 1000 éves.

Katastari: só gödrök és kén barlangok

Katastari, Zakynthos-szigetAlikanas egy kis település Zakynthoson, mely Zante városától 18 km-re, északkeletre található. Alykanas és Alykes eredetileg két külön terület volt, ami ma már egyként említendő. Alikanas olajfaligetek között fészkelő terület, arany homokos stranddal, buja, zöld környezetben. Alikanas nevét azokról a só-gödrökről (görögül Alykes) kapta, melyek a település mögött találhatóak, s melyek a sziget teljes só ellátását biztosítja.

Az Alykes öböl déli végénél a régészek mükénei kerámia fazék-állományt találtak, amely arra utal, hogy a sziget legrégebbi városa itt volt megtalálható, lakói a mükénei árkádok voltak. Ez azt jelenti, hogy ez a terület egyike az ősi Árkádia városának lehetséges helyszínei közül.

Alakinos  300 fős településének szinte minden épülete elpusztult az 1953-as földrengésben. A falu újjáépítése 1950-1960 között történt meg. Ebben a prefektúrában található továbbá Xigia. Xigia beach egy festői, kavicsos strand, mely a szigeten egyedülálló magas kéntartalmú vize miatt. A strand jellegzetes kénes illatú, mely egy közeli barlangból erednek.

A Xigia-barlang szikláiból forró kén ömlik a tengerbe, amely remek hatással van a fájdalmakra, az ízületi gyulladásokra. A tengeri iszappakolás gyorsítja a bőr anyagcseréjét, ami jót tesz a bőrnek, továbbá a narancsbőr ellen is hasznos.

Machairado: lagúnák és szélmalmok

Machairado, Zakynthos-szigetMachairado a sziget központjában található, a Vrachiona hegyek déli részénél. A területre jellemzőek a hegyek és az erdők. Machairado központja a 900 fős Artemisia település.  Macherado a második legnagyobb település Katastari után Zante szigetén. Jellegzetessége a híres Aghia Mayra templom, melynek harangját hallani lehet az egész szigeten – legalábbis ezt mondják…

Itt található többek között Porto Limnionas, az egyik legeldugottabb hely, inkább lagúna, mint strand, viszont autóval is megközelíthető, bőséges parkoló áll rendelkezésre. A lenyűgöző Limnionas partja sziklás, ezért napozásra nem alkalmas, a köveken azonban van némi lehetőség megpihenni. A helyszín tökéletesen alkalmas búvárkodásra, illetve akit érdekelnek a barlangok, mindenképpen érdemes ide ellátogatniuk, hiszen itt nincsenek turistalétesítmények, csak a maga a természet.

Az első barlang a lépcső alján található, mely a vízben folytatódik, Csónakkal továbbá érdemes meglátogatni Porto Roxa-t. Porto Roxa Limnionas és Agios Leon falu közelében helyezkedik el. Ez egy kis úszásra alkalmas, csodálatos öböl kristálytiszta vízzel. Lépcső vezet le az öbölbe, ahol csónakkal érkezőknek kikötő is rendelkezésre áll.

Agios Leon egy szép kis hegyi falu, Zakynthos nyugati partjának érintetlen részén. A falu nevét a szicíliai Catania püspökről; vagyis Saint Leonról kapta. A templom az ő tiszteletére épült a 14. században abból az alkalomból, hogy a püspök szentté vált. A falu másik kápolnája egyedülálló a szigeten, mert egy szélmalom ad otthont a harangtoronynak.

Vanato: Kék zászlós strandok és múzeumok

Vanato, Zakynthos-sziget

A 823 lakosú Plános után a Vanato,  Ágios Kírykos, Tragaki, Kalipádon és Sarakinádon még a nagyobb városok a sziget ezen területén. Tragaki városa a Tsilivi öböl mellett található, Zakynthos várostól kb. 7 km-re. Tragaki a Kavelaris hegy északi oldalára épült, csodálatos kilátással a Jón-tenger szőlőire, kertjeire és olajfáira.

A falu strandjai kristálytiszta vízzel rendelkeznek, közülük néhány elnyerte a kék zászlót a strand tisztaságáért. A város nagy választékát kínálja a különböző homokos strandoknak, pl. Bouka, Katragaki, Gaidaros és Amboula. Itt az európai követelményeknek megfelelő hotel komplexumokat és kisebb egységeket találhatunk. A festői kikötő elég nagy ahhoz, hogy a halászhajók is kiköthessenek itt.

Plános olajfákkal beültetett, festői területen található 7,5 km-re Zakynthos városától északnyugatra. A falu 850 állandó lakossal rendelkezik, kikötőt biztosít kisebb turista- és halászhajóknak. Közeli strandjai: Buca és Cape Gaidaros. Érdemes megtekinteni a Tengerészeti Múzeumot a közeli Tsilivi-ben, ahol különböző típusú hajókról és tengeri jelenetekről készített akvarell festmények gyűjteményét tekinthetjük meg az ókor óta. A kiállítás további részét képezik a hajómodellek, régi tájolók és hajós eszközök…

A környék vendéglőiben különböző nemzeti és helyi ételeket, friss halat és tengeri gyümölcsöket kóstolhatunk. Agios Kirikas falutól délre olajbogyó és szőlőültetvények között találjuk Sarakinado-t. Ez egy kereszteződés, amely összeköti a hegyvidéki falvakat Zakynthos síkságaival, ezért a falu gyorsan fejlődik a kereskedelem területén.

Zakynthos: a sziget fővárosa

Zakynthos, Zakynthos-szigetEbben a régióban helyezkedik el a sziget legtöbb üdülőhelye, itt a legnagyobb a nyüzsi. A több mint 14.000 lakosú Zante Town a sziget központja. A város körül található Argassi, Tsilivi, Vassilikos, Gerakas, stb. Argassi Zante-tól kb. 4 km-re található, nevezetessége a tengerben elhelyezkedő öreg velencei híd, mely 1953-ban a földrengés következtében sérült meg. A híd romjai a tengerparttól kb. 10 m-re találhatóak a vízben.

Vassilikos a csendet és nyugalmat kedvelők nyaralóhelye, míg Gerakas-ban a Laganas-hoz hasonlóan a tengeri-teknősök tojáslerakó-helyét találjuk. Zakynthos városa kanyargós, szűk utcácskákkal, és hatalmas terekkel ejti foglyul Görögország kedvelőit, illetve a turistákat. Bár a kék-fehér szín-konbináció nem feltétlenül jellemző, a házak többsége fehér színben pompázik.

A város az ókorban a hegy tetején helyezkedett el, de a város inkább lefelé terjeszkedett. A a pálmafa sorokban pompázó Solomos téren található például Dionysios Solomos (görög költő) kőszobra. Látnivaló még a Szt. Nicolaos templom, mely a Mole szigeten épült, s egy hídon átkelve érhető el.

A városban található további templomok közül megemlítendő a Szt. Dionysios templom, mely egy Zakynthostól délre fekvő, Strofades nevű szigeten, a világtól elzárkózva élt szerzetesről kapta a nevét. Miután püspökké választották Athénban, vissza kellett térnie Zakynthosra. A templomban található ezüst szarkofág az ő maradványait tartalmazza. Augusztus 24-én misét és ünnepséget tartanak a tiszteletére.

A város felett találjuk Bochali falucskát, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a teljes városra és itt találjuk Szent György templomát, ahol a nagyon híres Szent Dennis mumifikálódott testét őrzik.

Pantokrator: tengeri teknősök és naplemente

Pantokrator, Zakynthos-szigetA sziget leghosszabb partszakaszával rendelkező Laganas az egyik legkedveltebb üdülőhely ebben a régióban. A Laganasi öböl népszerűsége a kb. 9 km hosszú partszakaszának és a „Caretta Caretta” teknősöknek köszönhető. A ma már a sziget szimbólumának tekintett teknősök ebben az öbölben rakják le tojásaikat, melyek épségére önkéntesek vigyáznak.

Itt található Kalamaki és a naplementéjéről híres Keri Zante is. Keri egy csinos kis falu, mely a Marathias fok északi lejtőire épült. A falunak van egy szépen díszített temploma, mely a „Keri Szűzanyja” nevet kapta. A legendák szerint a Szűzanya a fosztogató kalózok elől a teljes szigetet ködbe rejtette. Egy nagyon rossz és nagyon szűk,1,5 km-es út vezet végig a fokon a 200 m magasra épült világítótoronyhoz, melyből pazar kilátás nyílik Zakynthos nyugati partjára és a „Myzithres”re, vagyis a két hatalmas fehér sziklára, mely a tájat uralja. Itt található továbbá Görögország legnagyobb; 60 négyzetméteres zászlaja is egy sziklák tetejére épült taverna udvarában.

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük