Milosz 2015: Kata élménybeszámolója 5/5

Nem tudok elfogulatlanul erről a szigetről írni. Szerelem volt első látásra. Az az igazság, hogy egy másik sziget képeit nézegettük a gugliban, amikor valamiért feldobta Kleftiko szikláit is, azt meglátva viszont azonnal terveztük át az útvonalat, mert nekünk ez a sziget kellett idén nyáron…

Tovább

Bélyeggyűjtők figyelmébe!

Görög bélyegek

Görögország búvárkodási lehetőségei, valamint az ország vulkánjai ihlették azt a nemrég kiadásra került két emlékbélyeg-sorozatot, amelyet a Görög Posta (ELTA) adott ki a görög idegenforgalom támogatásának céljából. Az első szett “Búvárkodás turizmus” címmel a hónap elején kerül forgalomba, és hajóroncsok, ill. azok megtalálásainak pillanatait ábrázoló színes képek lesznek láthatóak rajtuk, beleértve egy klasszikus kori, a Szporádok szigeteknél talált, borral teli amfora megtalálását ábrázoló képet. Valamint a világhírű, i.e. I. századi Antiküthera roncsát is viszontláthatjuk majd a sorozat bélyegei között. A második sorozat címe: “Görögország vulkánjai“. Ezen a bélyeg sorozaton a Dél-Égei vulkánok élénk képei lesznek láthatók. A sorozat…

Tovább

Milosz hivatalosan is megkapta a “Szent sziget”nevet

A Miloszi Katakombák

A tengerpartjáról híres Milosz sziget hivatalosan is megkapta a “Szent sziget” nevet, a június 14-15-i hétvégét követően. Milosz a korai keresztény katakombák egyedülálló műemlékének ad otthont. “Ez egy fontos pillanat, nem csak Milosznak és a Kikládoknak, hanem egész Görögországnak…

Tovább

Enikő képei a Milos szigetről

Milos, Chivadolimni

  Enikő az Égei-tenger egy gyöngyszemével, a vulkanikus görög sziget; Milos fényképeivel ajándékozott meg bennünket. Milos, a kb. 160 km2 területű sziget több, mint 75 szebbnél szebb stranddal rendelkezik, ezek közül pillanthatunk meg most néhányat Enikőnek köszönhetően. A sziget 1820-ban világhírnévre tett szert, amikor az Aphrodité szobrát (Milói Vénusz) megtalálták a szigeten. Ez az egyik leghíresebb ókori szobor, amely jelenleg Párizsban található, a Louvre-ban. Milos szigeten több szobrot is találtak, melyek görög isteneket ábrázoltak, ilyen az Asclepius, Poszeidón és az Apollo szobra. Közülük csak az Apollo szobor maradt Görögországban, Athénban… Köszönjük Enikőnek a…

Tovább