Tengerparti nyaralás illúziók nélkül

Amikor eldöntjük, hogy nyaralni fogunk, a kérdés már csak az, hogy hol töltsük el megérdemelt szabadságunkat. A tengerparti nyaralás ötlete szinte kudarcba fullad, hiszen a legnagyobb álmaink árait nézve vissza kell vennünk az igényeinkből. A több éve tartó hajtástól fáradtan, kissé sorsunkba beletörődve, de még bizakodóan beugrunk egy utazási irodába, ahol elmondjuk, hogy mit szeretnénk.

Magunk sem emlékszünk, hogyan, de az ügyintéző Görögországra tereli a figyelmünket, s miközben a kékebbnél kékebb tengerek csalogató színeit mutogatja, hangja lassan elhalkul, majd megszűnik számunkra, csak a kéklő tengert látjuk magunk előtt, és magunkat, amint koktélt szürcsölgetünk annak partjáról a kedvesünkkel, kéz a kézben. Mellesleg az ügyintéző is magyaráz valamit némán, de tudatosan zárjuk ki gondolatainkból a valóságot azzal a szép, élénk kék színű tengerbe burkolózva…

Sarti homokos tengerpartja
Nyaralás illúziók nélkül: a képen Sarti tengerpartja látható

Aztán ábrándozásunkból hirtelen egy megfizethető összeg hallatán magunkhoz térünk, hirtelen újra kiélesedik a látásunk és a hallásunk, és minden fáradtságunk, beletörődömségünket háttérbe szorítva, óriási lelkesedéssel hallgatjuk az ügyfélszolgálatos kisasszonyt, kérdéseket teszünk fel, és isszuk minden szavát. Ő pedig folytatja: az árban benne van a szállás, az utazás költsége és semmi további fizetnivaló nincs…

Boldogan szabadulunk hát meg a hónapokig dédelgetett, félretett pénzünktől és világraszóló eseményként éljük meg, hogy befizettük minden idők legkékebb nyaralását. Este még meg is ünnepeljük a történteket egy bor és egy finom vacsora kíséretében.

Aztán eljön a nagy nap, és kialvatlanul, de reményteljesen, szabadon kirepülhetünk végre az autóbuszból, majd hátradőlhetünk tengerparti napozóágyunkon. Igen, ez a tengerparti nyaralás! De valahogy nem olyan, mint hittük… Sebaj, hisze eljön az újabb esemény ideje, hajóra szállunk, és megérkezünk az áhított nagy kékségbe! Boldogan nyújtózunk a világ legszebb tengerpartján, úszunk kicsit, majd szárítkozunk, végre ilyen környezetben barnulhatunk és pihenhetünk.

Igen, ez az, amiről mindig is álmodtunk, ez az, ami a legcsodálatosabb dolog a világon, és ez az, ami… ekkor megszólal a hajó kürtje, és menni kell. Csalódottan vesszük tudomásul, hogy ennyi volt, mindössze egyetlen órába sűrítve örökre magunkba kell szívnunk az álomhely levegőjét, és örökre el kell tárolni agyunkba azt a csodát, amit láttunk, hogy későbbi éveinkben is az ilyen emlékekből táplálkozhassunk.

Búcsúzóul mintha csak arannyal kéne megpakolnunk aprócska zsebeinket, ellőjük a maradék helyet a fényképezőgépünkből, majd a menetiránnyal megegyező irányba fordulva, próbáljuk feldolgozni a feldolgozhatatlant, a világ alkotta csodát, amiből nekünk csupán ennyi jutott. Egy év munkájáért, annyi összekuporgatott pénzért egyetlen óra az édenkertből…

Ilyenkor az egy hetes nyaralás utolsó pár napja már ennek a fakultatív programnak a varázsában telik el, mind visszakívánkozva a paradicsomi kékségbe, ahová talán soha többé nem juthatsz el. Ismerős ez az érzés? Szeretnéd azt az örömteli órácskát egy egész héten keresztül érezni? Nos, ha Szártit egyetlen mondatban kellene jellemezni, azt mondanám, Sarti pont az a hely, amit keresel! Sarti ugyanis maga a fakultatív program!

Te melyik népszerű görög nevezetességet láttad már? Mennyi időt töltöttél ott? Ha jártál már Szártin, és egyetértesz a fentiekkel, kérjük, írd meg alább te is a véleményed!

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

One thought on “Tengerparti nyaralás illúziók nélkül

  1. Szerelmem, Sarti sosem volt „SZárti” 9 éve visszajárok, minden évben szeptember elsö hetében,magánháznál lakom az Ófaluban! nekem a hihetetlenül tiszta víz, a mélyen benyúló homokdünék tetszenek,mint otthon a Balatonban! valóban csodálatos, de a Sithonia fakultativ programjai tartalmasabbak is lehetnének, a magyar idegenvezetö elengedi a társaságot Thessalonikiben a Demeter templom után, pedig még megmutathatná a római agorát, a piacot, a rotondát és a muzeumokat is az Egyetem mögött!! erröl nem is tudnak,pedig abba a két órába, amig a busz elöjön, böven beleférne!! de a magyar is lehetne igényesebb, pld nem megyünk Aquaparkba, az van otthon is, de pld Thessalonikiben volt királynö a III. Géza királyunk lánya, II Endre testvére, aki elözöleg Constantinopoli császárnö is volt!!! elszörnyülködve olvason a Sithonia lapon a hozzászólásokat, egy dunántúli csaj írta, hogy minden nap girost ettünk!!!! ez is van otthon is, de itt bármely parti étteremben 10 féle halételt lehet enni, de csak a görög saláta is olyan finom, hogy föfogásnak elmegy…vásároljunk szép kobalt porcelán edénykéket,a legkissebben parfüm van!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük