Kék Zászló 2013, Sarti

Sarti és a Kék Zászló a kezdetektől

Sarti 2004-ben csatlakozott a Kék Zászló programhoz, és azóta rendszeresen, minden évben, megszakítás nélkül eleget tesz azon szigorú feltételeknek, amelyek a kiváló minősítés megtartásához, pontosabban a következő szezonra a kitüntetés elnyeréséhez szükségesek.

Vagyis Sarti 2004 óta minden évben megkapja ezt az elismerést. Ez azt jelenti, hogy ha idén is odaítélik az üdülőfalunak a Kék Zászlót, akkor Sarti 2014-ben lesz tíz éve, hogy viseli ezt a címet!

A legtöbb ország már szervezi saját nemzetének zsűrijét, aki a 2014-es Kék Zászlóra pályázó helyeket ki fogja választani. A jelölteket ezt követően benyújtják a program nemzetközi zsűrijének, az április 9-i, koppenhágai ülésen, Dániában.

A nemzeti zsűri fogadja és szűri a pályázatokat. Ők azok, akik ellenőrzik, hogy a díjra pályázó strandok megfelelnek-e a program kritériumjainak, majd jóváhagyják, avagy elutasítják a kérelmeket nemzeti szinten. A továbbjutó strandok ezt követően kerülnek a nemzetközi zsűri elé, ők végzik a végső értékelést, ők döntik el, hogy a résztvevők közül ki kaphatja meg a Kék Zászlót a következő szezonra.

Addig is, ha szeretnéd tudni, hogy eddig Görögország mely tengerpartjai kaptak Kék Zászlót, nézz körül weboldalunkon, a Kék Zászlóról szóló cikkek között.

Külön öröm számunkra, hogy a közel egy évtizede tartó, folyamatos kiváló minősítése mellett Sarti és strandja abba a régióba tartozik, amely a Kék Zászlók számát illetően második helyet foglalja el a görögországi lista élén, holtversenyben Korfuval. Mindkét országrész összesen 35-35 települést foglal magába, amely megkapta a kitüntetést, míg a legtöbb Kék Zászló Görögországban 2013-ban Kréta-sziget keleti tengerpartjait ékesítette.

Hosszas kutatómunkát követően az Internetről összeszedett információinkat szerettük volna hitelesíttetni az illetékes szervezettel, az EEF görögországi képviseletével, ezért megkerestük őket e-mailben. A megerősítést megkaptuk!

Sarti kék zászlói, e-mail

Vagyis: “Sarti 2004-ben csatlakozott a Kék Zászló programhoz, és azóta is mindig megnyerte azt.”

Mi nagyon szorítunk, hogy 2014-ben is lobogjon Szártin a kék lobogó!

Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!
Oszd meg!
  •  
  •  
  • 2

3 Replies to “Sarti és a Kék Zászló a kezdetektől”

  1. A 2013as nyaralás alkalmával az is feltűnt,hogy a parton kevesebb az elnyomott csikk. De lehet,hogy csak a beach kevésbé zsúfoltsága miatt láttam így. Az ófalu partját nem ellenőriztem, úgyhogy nem reprezentatív a felmérésem. Érdekes,hogy a korábbi nem a Chalkidikihez kötődő nyaralások során is (akaratlanul) kék zászlós helyeket találtam Korfun,Kréta keleti részén(Chania). Rodosz egy kicsit más, de ott akkora a zsúfoltság főidényben,hogy nem csodáltam a kicsit piszkosabb partot.

  2. Elsőre egy cigi csikk nem tűnik soknak, főleg annak, aki dohányzik. Mi is dohányoztunk (most már nem) és mindig volt nálunk egy üres doboz, vagy üveg, amibe a csikkeket dobtuk. Ezt már többször is megírtuk az oldalon, meg fogjuk is, mert nem elég elégszer leírni és nem azért, mert az emberek “bunkó-parasztok”, hanem mert a városi ember, de talán a vidéki is ahhoz van szokva (sajnos), hogy otthon eldobja, csak annyi különbség van, hogy otthon nem fekszik le utána a földre, viszont egy tengerparton igen…. Sőt én pl. szeretem “gyurmázni” a homokot, amikor lefekszem – relax, megnyugtat… :) és nem kellemes, amikor egy csikket fogok meg.
    Nem beszélve a pici gyerekekről, akik meg homokoznak és a homokvár építés közben, meg “csikkvár” lesz….
    NAGYON egyszerű betartani és csak meg kell szokni (mint a WC-zés utáni mozdulatot), hogy ha tengerparton vagy, akkor kell valami, amibe a szemetet gyűjtőd és amikor bemész a partról viszed magaddal és egy kukába kidobod. (Amikor egy szemetelőt látok, akkor beugrik, hogy wc-zés után vajon a szépen lebarnult popsit is csokisan hagyja…. :) )

  3. Mivel én soha nem dohányoztam, egy csikk is zavart. A tavalyit megelőzően 2004-08-09ben is elég sok csikk volt a parton és nem kimondottan a turistákat láttam eldobálni. Bizony a Görögök elég lazán értelmezték a tiszta közterületet. Tavaly sokkal kevésbé volt ez a jelenség észrevehető. Isten óvja Sartit,hogy az Oroszok odaszokjanak! Láttam,hogy mi van Törökországban meg Egyiptomban ahová ők megvetik a lábukat. Bár a vendéglátóink örülnének a sokat költekező ruszkiknak, volnának negatívumok bőven nekik is meg nekünk is. A csikkek összevissza dobálása tipikus szláv szórakozás. A mieink(a füstösök) egészen kezdenek tekintettel lenni a nemdohányzókra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük