Címke: Görögország szállások
Görögország szállások tekintetében igen változatos, hiszen a történelmi látnivalóktól a szigetekig sokféle helyen foglalhatjuk le a szállásunkat.
A tengerparti üdülőhelyeken általában 2-3 szintes épületek várják a kedves vendégeket, amelyek berendezett idénylakásokat foglalnak magukba, fürdőszobával és konyhával. Az utazási katalógusokban a görögországi szállásokra a legtöbb esetben a „stúdió” vagy az „apartman” szavakat használják ugyanazon apartmanházon belül. A két szállás közti különbség általában a szállás befogadóképessége.
Stúdiók és apartmanok
A kisebb, egy légterű szállásokat nevezik stúdiónak, a nagyobb „lakásokat” pedig apartmannak. Ez utóbbiak általában két légterűek, vagyis külön szobában, vagy legalábbis légtérben alhatnak a szülők és a gyerekek. A stúdiókat pl. a fiatal párok, az egyedül érkezők szokták igénybe venni, míg az apartmanokat családok, vagy barátok szokták lefoglalni.
Mindkét szállástípus magába foglal egy konyhasarkot, vagy konyhát, és természetesen a fürdőszobát. Ez utóbbi Görögországban gyakran elég szűkös, nem árt számolni ezzel…
Szállodák, hotelek
A szállodák (vagy hotelek) magasabb színvonalat képviselő vendéglátó létesítmények, amelyekben szobák foglalhatók. A görög üdülőfalvakban kevésbé jellemzőek, mint az apartmanok, szállodákkal inkább központi helyeken, nagy városokban találkozhatunk.
Bár a kis településeken is találkozhatunk hotelnek nevezett épületekkel, ezek általában semmiben sem különböznek a fent írt apartmanházaktól. Esetleges különbség a plusz szolgáltatásokat jelentheti, de minibárt, szobaszervízt, wellness szolgáltatást, bevásárló központot ilyen helyeken senki ne keressen, ezek a helyek nem arról szólnak!
Sarti szállásajánlataink a Sarti szállások menüpontban találhatók, Görögország további részein az alábbi kereső segítségével tudsz szállást foglalni: