Észak-Görögország területén, az Égei-tenger melletti Argiloszban 2700 éves oszlopcsarnokot találtak. A portikuszt, vagyis a nyitott oszlopcsarnokot, az ókori Görögországban üzletsorok töltötték meg, és egy agóra övezett.
A hellén időszakból (Kr.e. 3-1. század) már ismerhetjük a portikuszokat, ám az azelőtti időszakból csak kevés portikuszt találtak. Az ásatások 1992 óta folynak Argolisz területén, a 2013-as ásatások a portikusz kb. 40 méteres részét tárták fel eddig, amely hét különböző helyiségnek adott otthont, közülük ötöt sikerült eddig kiásni.
Az ásatás vezetője; Jacques Perreault szerint az eddigi legrégebbi leletet találták meg Észak-Görögországban.
Az ókori város az első görög kolónia volt a régióban, amely a Sztrümón folyó torkolatától mindössze három kilométerre épült. Argilosz arany- és ezüstbányákban gazdag, fontos nemesfém kereskedelmi helyszínként a régió egyik leggazdagabb városa volt kikötőivel, míg Kr.e. 5. században az athéniak alapította, közelben épülő Amfipolisz bekebelezte a virágzó Argolisz városát.
Kr. e. 357-ben a teljes régió II. Philipposz uralma alá került, és Amfipolisz lett Macedónia királyának új székvárosa. Ezzel Argilosz lassan a feledés homályába merült…
Argilosz régészeti területén minden évben 4 illetve 6 héten keresztül diákok tanulhatnak bele az ásatási technikákba, és a régészeti anyagok elemzésébe. A 2014-es ásatásokra idén is bárki jelentkezhet, aki betöltötte a 19 évet, beszél angolul, franciául és görögül. Korábbi tapasztalat nem szükséges, csak jó fizikai állapot.
A részvételi díj tartalmazza az étkezés és a szállás, valamint a terület különböző régészeti lelőhelyeinek és múzeumainak hétvégi látogatásának költségeit. Jelentkezési határidő: 2014. május 15. Figyelem! A 2014-es projektre csak 30 ember jelentkezését tudja fogadni a csapat!
További információk a régészeti misszió hivatalos weboldalán: www.argilos.net
Amennyiben részt veszel az ásatásokban, örömmel vennénk beszámolód a kinti eseményekről!
sciencedaily.com