Bazi nagy buli lesz: 20 éves a görög Mydros zenekar

20 éves a görög Mydros zenekar, ezért nagy bulira készül a csapat! Rendhagyó módon két egymást követő este is koncertet adnak a Bolgár Művelődési Házban!

Csupán egyetlen hét, azután a talpunk ismét a busz, vagy az autó belsejét koptatja a homokos tengerpart helyett… Ilyenkor a mankót a görög zene jelenti, ám azt a derűt és szabad életérzést aligha tudja pótolni egy rádió, vagy egy hatvan perces hanglemez. A Mydros jól ismeri ezt az érzést, hiszen görög gyökereik mellett nekik is érintette már talpuk Sarti arany homokját.

Görögország utasainak élénk a fantáziája, hiszen az elmúlt húsz év alatt láttunk már görög levegőt és görög tengervizet is hazahozni egy-egy befőttes üvegben, de Görögország senkinek nem fért még bele a bőröndjébe…

A Mydros húsz éves fennállása óta szeretné átadni nekünk az érzést, amelyet ők már gyermekkoruk óta éreznek a görög zene és tánc iránt. A zenekart görög és magyar fiatalok alapították a kétezres évek elején, azóta rophatjuk velük a táncot a tenger hullámaira emlékeztető görög dallamokra.

A Mydros hazahozta nekünk azt, amit mi sem üvegekben, sem a fotókon nem tudunk: a görög életérzést. Csak megérintik hangszereiket és akár a lámpás szelleme, egy szempillantás alatt megjelenik előttünk az a kék-fehér világ, amelyről Alexis Zorbától hallottunk először, és ahová télen-nyáron annyira visszavágyunk…

A zenekar aktuális fellépései mellett most nagy bulira készül! 20 éves fennállása alkalmából egymást követő két este is fellép a ferencvárosi Bolgár Művelődési Házban, melynek büféjében hagyományos görög ételek, italok is kaphatóak lesznek.

A Mydros 20 éves jubileumi est időpontja:

  • 2021. szeptember 17. péntek, 19:00
  • 2021. szeptember 18. szombat, 19:00

A Mydros 20 éves jubileumi est további fellépői

  • Mydros zenekar
  • Giagkini zenekar
  • Ritmosaic ütőegyüttes
  • Papavasziliu Philipasz (tánc)
  • Artisstep táncegyüttes
  • + további vendégzenészek

Az est házigazdája Petridisz Hrisztosz lesz, az est folyamán a résztvevők között értékes utazási utalványok kerülnek kisorsolásra.

Jegyrendelés a húsz éves Mydros bulira

A zenekar további koncertjeiről, valamint a 20 éves jubileumi estről további információk a Mydros zenekar hivatalos weboldalán találhatók!

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük