Délosz szigete

Délosz története

„Kedves Olvasó! Kérem, hogy ebben a cikkben megírtakat csak egy fantáziaműként, esetleg spirituális olvasmányként, ha úgy tetszik, akkor „meseként” tekintse, nem pedig tudományos eszközökkel bebizonyított történelmi ismeretként!”

Délosz története

Délosz, körülbelül 3500 éve a leghíresebb „titkos” gyógyító hely volt egész Görögországban. Úgy tartják, mintegy harmincezer ember lakott itt békességben és jólétben, és nem csak az országon belülről, hanem más helyekről is ideérkezve volt képes ilyen mértékben benépesülni.

Egyre többen kezdtek a világ minden pontjáról vándorolni ide, mert ez volt abban az időben a szellemi felébredéshez, a gyógyulásokhoz, és Apollónhoz (a fény és zene hírvivőjéhez) társítva. Energetikailag a legerősebb épület itt egy Apollónak szánt templom volt, – bár számos más épület is rendelkezett hasonló képességgel, amiket ugyanúgy adományokból építettek fel.

Délosz szigete
Carl Rottmann: The Island of Delos c. festménye

Napjainkra ez a hely, sajnos szinte minden eddigi összpontosult gyógyító energiáját elveszítette. Jómódja és spirituális ereje féltékenységet indított a szomszédos szigetek, illetve még a távoli országok népeiben is, ezért többször is erővel foglalták el.

Sok ember, és gyógyító templom pusztulásához vezetett minden egyes háború. Nagyon jó példa arra vonatkozólag, hogy milyen rombolásra képes az emberi elmében létrejövő irigység, ego és hatalomvágy.

Ez ugyan az az indulat, mint ami Atlantisszal is végzett 12.000 évvel ezelőtt. A Délosziak tudták jól, hogy a szeretet energiája mindig gyógyulást és békét hoz, de a hatalmas féltékeny néptömeg negatív gondolati energiával megtelve túlerőben volt, és folyamatosan rombolni kezdték ezt a szép helyet.

Déloszban egy olyan egészséges társadalom volt, amely csakis a szeretet alapján cselekedett. Az élet minden bőségét egyenlően osztották fel maguk között, amellyel gyógyító célokat is szolgáltak. Egy olyan egészséges társadalom volt  ez, ahol a természettel összhangban éltek, egyaránt tiszteltek minden élőlényt: embert, állatot és növényt.

Senki nem éhezett, nem szenvedett semmiben sem hiányt a harmónia egész időszaka alatt, mert természetes kapcsolatuk volt a jóindulatú Istenekkel, akik által a tudásukat bővíthették. Felismerték, hogy egy fejlett tudatossággal rendelkező társadalomban végtelen lehetőséget adnak maguknak arra, hogy mindannyian nyugodtságban élhessenek egymással.

Most rajtunk múlik, hogyan viszonyulunk Déloszhoz és talán egész Görögországhoz is, mert csak a gondolat teremti a jó és a rossz cselekedetet. Egy jó gondolat segíti felemelni egy ország tudatosságát, ami egyszer miránk is visszahat.

Kérdés az, hogy képesek vagyunk-e most megtenni? Csak egy pillanat az egész! Néhány színes kép (például: Szártiról), egy-egy kellemes élménybeszámoló megosztása másokkal (akár itt is), sokat segíthet mindenkinek ebben a lelki felemelkedésben.

Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!
Oszd meg!
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük