„Politikai színházat csinálok, ami nem az aktualitások kereséést jelenti, hanem azt, hogy a jelenből olvassuk Euripidész antik szövegét” – mondja Theodórosz Terzopulosz görög rendező, a Nemzetközi Színházi Olimpia egyik alapítója, aki a Bakkhánsnők című tragédiát állítja színre május 14-én a Nemzeti Színházban. De vajon mennyire hangolja át eredeti elképzeléseit a szomszédunkban kitört háború?
A tavaly őszi Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) mutatta be a magyar közönségnek a különleges színházi nyelven megszólaló Aiasz és Alarme című előadásokat. Az ön által alapított athéni Attis Színház kísérletező, összetartó társulat, hosszú próbafolyamatokkal dolgoznak. Hogyan tud alkalmazkodni egy magyar repertoárszínház adottságaihoz?
Nem ismeretlenül érkeztem meg a mostani budapesti próbafolyamatra, hiszen ősszel már tartottam egy workshopot a Bakkhánsnőkben részt vevő színészeknek és az előadásban a kart formáló kaposvári egyetemi növendékeknek, amely afféle ismerkedés és bevezető volt az általam kiérlelt színházi megszólalási formába. Ez a nyelv valóban eltér más teátrumokban begyakorolt módszerektől, de a Nemzeti Színház színészei remekül alkalmazkodnak. Igaz, a próbafolyamat elején csak beszélgettünk, de a tréningek és a próbák egyre inkább megnyitották őket. Erre aligha lenne képes mindenki, de a Nemzetiben remek művészek vannak. Szűcs Nelli például igazi tragika, aki nagy alázattal és belső megéléssel formálja meg Agaué egyáltalán nem könnyű szerepét. De a többiekről is elmondhatom ugyanezt, a próbafolyamat jelenlegi szakaszában már közösen megteremtettük a munkához szükséges légkört.
Mennyire hangolta át a próbafolyamatot az Ukrajnában időközben kitört háború?
Azt hiszem, alapvetően változtatta meg mindannyiunk értelmezését. Politikai színházat csinálok, ami nem az aktualitások keresést jelenti, hanem azt, hogy a jelenből olvassuk Euripidész antik szövegét. Vagyis az előadásunk természetesen a háborúról is szól, de nem kimondottan az orosz-ukrán konfliktusról, hanem általában a háborúról: legyen az a Közel-Keleten, a Balkánon vagy bárhol a jövőben. Hatodik alkalommal rendezem meg a Bakkhánsnőket, és a háború réme sajnos mindig aktuálissá teszi. A tragédia kiindulópontja az, hogy Dionüszosz, a bor és mámor istene visszatér Thébába, hogy bosszút álljon Pentheusz királyon, aki nem hajlandó elismerni az ő isteni természetét.
Mire Dionüszosz őrjöngő bakkhánsnőkké változtatja a város előkelő asszonyait…
Amellett, hogy az előadásunk a bakkháns életmódról szól, a viszály, a háború most elsősorban a menekülőkre irányítja a figyelmünket. A konkrét politikai helyzet mellett a menekült létnek van egy metaforikus megközelítési lehetősége is: maga a színház, jobban mondva a színészi állapot abban hasonlít a menekültekéhez, hogy a színház a jelenlétben születik meg, és elrebbenő valósága csak ebben a jelenben van otthon. Sokat beszélgetünk erről a színészekkel. Remélem, a nézők a menekülteknek kijáró nyitottsággal fogadják majd az előadásunkat.
Lukácsy György
Fotó: Eöri Szabó Zsolt