Fejlesztések Szártin 2013-ban

Az egész öböl és a benne elterülő Sarti település, valamint az azt körülölelő smaragdzöld hegylánc és a kék színű tenger együttese fantasztikus természeti látvány, ami aligha kíván különösebb fejlesztéseket, hiszen nem egy nagy város, ahol rengeteg a lakó és a tennivaló…

Ennek ellenére a vendégek évről-évre visszatérnek, és ha több a vendég, bizony több az igény is. Egyes források szerint a tavalyi szezonnal ellentétben idén 17 milliót turistát várnak Görögországba, ami óriási fejlemény az ország gazdaságának!

Szártin a turizmus bizony virágzik, új vendéglátóhelyek nyitnak ki, szezonban pedig nap mint nap megtelnek az utcák, így időnként szükségessé válik némi fejlesztés még az olyan aprócska falvakban is, mint amilyen Sarti.

Néhány éve fém hulladékgyűjtőket helyeztek el a parton, és most ismét történt néhány változás Sarti háza táján. A játszótéren egy óriási tábla jelzi, hogy a falu 2013-as fejlesztései Európai Uniós támogatásból készülnek. A következő fejlesztésekről van szó:

Az ófaluban, a templomhoz közel kőburkolatot raknak le az útra, ami amellett, hogy kopás- és fagyálló, esővíz elvezetése miatt praktikusabb, mint az aszfalt és nem utolsó sorban szebb is. Nem véletlen, hogy általában a tengerparti sétányok és egyéb, városi sétányok mindenhol viacolor kőből vannak kirakva, így van ez Szártin is, és úgy néz ki, idővel a kőburkolat máshol is fel fog bukkanni…

Jó hír az autósoknak, hogy ezzel párhuzamosan a nagy buszparkoló után, a Sarti Beach felé vezető, part menti úton az apartmanok előtt viszonylag hosszú területen parkolókat hoznak létre, szintén viacolorból. A parkolók mellett új járda is épült, ami feltehetően a parti sétánnyal lesz összekötve…

A parkolóhelyre biztosan szükség van Szártin az autósoknak, ám furcsa változás ez az általunk olyannyira csodált aprócska Hydra-szigetről olvasottakhoz képest, ahol csak szamárháton lehet közlekedni…

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük