Görögország bejutott a döntőbe!

Loukas Giorkas (Λούκας Γιώρκας) 1986. október 18-án, Cipruson született, Larnaca-ban. Biológiát tanult a Patras-i Egyetemen. A görög-ciprusi énekes neve a görögországi X-Factor elnevezésű televíziós műsorban vált ismertté, ő nyerte meg a tehetségkutató versenyt. 2009 szeptemberében “Mazi” címmel adta ki első EP albumát, amely hamarosan elérte az aranyalbum státuszát.

Loukas Yiorkas, 2011, Görögország

A 2011-es, idén Németországban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon Loukas képviseli Görögországot. A Watch My Dance című dalt a pireusi származású, ismert görög hip hop előadóval; Stereo Mike-val (Mihalis Exarhos), közösen adja elő.

Loukas és Stereo Mike tegnap (2011.05.10.) bejutatta Görögországot a dalfesztivál döntőjébe, amelyre szombaton, azaz 2011.05.14-án kerül sor.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon Görögország 1974-ben vett részt először, kétszer is harmadikak lettek, majd 2005-ben Helena Paparizou megnyerte a versenyt a “My Number One” c. dallal, ezt követően a 2006-os dalfesztivál Athénban került megrendezésre, az olimpiai sportkomplexumban.

Görögország eddigi fellépői és helyezései az Euróviziós Dalfesztiválon:

  • 1974 – 11. hely
    Marinella: Krasi, Thalassa Kai T’ Agori Mou (A bor, a tenger, és a barátom)
  • 1976 – 13. hely
    Mariza Koch: Panagia Mou, Panagia Mou (Hölgyem, hölgyem)
  • 1977 – 5. hely
    Paschalis, Marianna, Robert és Bessy: Mathima Solfege (Szolfézs lecke)
  • 1978 – 8. hely
    Tania Tsanaklidou: Charlie Chaplin
  • 1979 – 8. hely
    Elpida: Sokrati (Szókratész)
  • 1980 – 13. hely
    Anna Vissi & Epikouri: Autostop (Stoppolás)
  • 1981 – 8. hely
    Yiannis Dimitras: Feggari Kalokerino (Nyári hold)
  • 1983 – 14. hely
    Christie Stasinopoulou: Mou Les (Azt mondod nekem)
  • 1985 – 16. hely
    Takis Biniaris: Miazoume (Hasonlítunk egymásra)
  • 1987 – 10. hely
    Bang: Stop (Állj)
  • 1988 – 17. hely
    Afroditi Frida: Clown (Bohóc)
  • 1989 – 9. hely
    Mariana: To Diko Sou Asteri (A saját csillagod)
  • 1990 – 19. hely
    Christos Callow & Wave: Horis Skopo (Céltalanul)
  • 1991 – 13. hely
    Sophia Vossou: I Anixi (Tavasz)
  • 1992 – 5. hely
    Cleopatra: Olou Tou Kosmou I Elpida (A világ minden reménye)
  • 1993 – 9. hely
    Katerina Garbi: Ellada, Chora Tou Fotos (Görögország, a fények földje)
  • 1994 – 14. hely
    Costas Bigalis: To Trehandiri (A trehandiri)
  • 1995 – 12. hely
    Elina Konstantopoulou: Pia Prosefhi (Melyik imádság?)
  • 1996 – 14. hely
    Mariana Efstratiou: Emeis Forame to Himona Anixiatika (Tavaszi ruhát viselünk télen)
  • 1997 – 12. hely
    Marianna Zorba: Horepse (Táncolj)
  • 1998 – 20. hely
    Thalassa: Mia Krifi Evesthisia (Egy rejtett érzék)
  • 2001 – 3. hely
    Antique: Die For You (Meghalnék érted)
  • 2002 – 17. hely
    Michalis Rakintzis: S.A.G.A.P.O. (SZ.E.R.E.T.L.E.K.)
  • 2003 – 17. hely
    Mando: Never Let You Go (Sosem hagylak elmenni)
  • 2004 – 3. hely
    Sakis Rouvas: Shake It (Rázzad)
  • 2005 – 1. hely
    Helena Paparizou: My Number One (Az én első helyezettem)
  • 2006 – 9. hely
    Anna Vissi: Everything (Minden)
  • 2007 – 7. hely
    Sarbel: Yassou Maria (Szia Mária)
  • 2008 – 3. hely
    Kalomira: Secret Combination (Titkos kombináció)
  • 2009 – 7. hely
    Sakis Rouvas: This Is Our Night (Ez a mi éjszakánk)
  • 2010 – 8. hely
    Giorgos Alkaios & Friends: Opa (Hoppá)
  • 2011 – 7. hely
    Loucas Yiorkas és Stereo Mike: Watch My Dance (Figyeld a táncomat)
Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!
Oszd meg!
  •  
  •  
  •  

3 thoughts on “Görögország bejutott a döntőbe!

  1. 1.Helena Paparizou: My Number One (Az én első helyezettem)
    2.Anna Vissi: Everything (Minden)
    3.
    Michalis Rakintzis:S.A.G.A.P.O. (SZ.E.R.E.T.L.E.K.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük