Nemrég zárult le játékunk, amelyben azt kérdeztük tőletek, milyen állatokkal találkoztatok eddig Szártin. A válaszok meglepően alakultak, az elején abszolút a delfin volt a nyertes, már-már megijedtünk, hogy csak mi vagyunk olyan szerencsétlenek, hogy eddig még egyet sem láttunk…
Aztán a realitás mezejére kanyarodva megingott a delfin hatalom, és további tengeri lények vették át a vezetést az állatok világából…
Egyes állatok között szoros volt a „küzdelem”, ám a végére egyértelműen kiderült, hogy a kérésünknek megfelelően, őszintén válaszoltatok a kérdésre. Az eredményből úgy tűnik, a legtöbb állatot a tengerben, vagy annak közvetlen közelében láttátok – ez végeredményben nem is csoda, ha az ember tengerparton nyaral…
Ami érdekes volt számunka, hogy görögteknőst kevesen láttatok, ami arra utal, hogy kevesen néznek szét a környéken gyalogosan. A grafikon szerint leginkább a rák, a tengerisün, és a medúza élőhelyeit bolygatjuk mi emberek, ami érthető, hiszen a kagylók után kutatva szeretjük a zeg-zugos, sziklás partszakaszokat, ahol reménnyel tele fürkésszük végig a part minden szegletét.
Csupán a medúza eredménye volt számunka megdöbbentő, hiszen a strandon nem igazán jellemző a medúza. Ennek ellenére valószínűleg azért kerülhetett a negyedik helyre, mert ők többnyire csak hajókirándulások alkalmával láthatók, de akkor szinte mindig…
Sokféle állatot rakhattunk volna még a listába, de úgy gondoltuk, a szúnyogra kevésbé lettetek volna kíváncsiak, a cápával pedig nem szerettük volna, hogy vicces kedvű játékosaink közül valaki pánikot keltsen egyetlen cápa jelölés miatt…
Így az állatok királya ezúttal az oroszlán helyett a hal lett…
Köszönjük mindenkinek a részvételt, az eredmény segítségével talán néhányan több esélyt látnak arra, hogy találkozhassanak a listában szereplő állatok közül valamelyikkel, akár a delfinekkel!