Kék zászló 2022: Halkidiki a görögországi Kék zászlós lista élén

53 ország közül Görögország ezúttal is a 2. helyen végzett azon a nemzetközi megmérettetésen, amelyen a legtisztább tengepartokat úgynevezett Kék zászlóval jutalmazzák. Görögországon belül a Kék zászló 2022-es abszolút győztese Halkidiki.

A Görög Természetvédelmi Társaság (EEPF), a „Kék zászló” nemzetközi program országos lebonyolítója május 16-án kihirdette a strandok, kikötők és turistahajók idei díjazottjait. Görögország 581 díjnyertes strandjával ismét a 2. helyet foglalja el a világon az 53 ország közül.

A Nemzetközi Bizottság összesen 4194 strandot, 732 kikötőt és 116 turistahajót díjazott világszerte, melyből a görög díjak száma most először haladja meg a 600-at. Ezzel a programban részt vevő összesen 53 ország közül Görögország birtokolja a kitüntetett partok 14%-át. A legtöbb lobogót Halkidiki prefektúrában húzzák majd fel: szám szerint 96 zászló fogja díszíteni a félsziget különböző partjait, ezzel

Halkidiki az első helyen áll a Kék zászlóval kitüntetett görögországi tengerpartok listáján!

Kék zászló 2022: 35 éves a Kék zászló program

Idén 35 éves a strandok, kikötők és fenntartható turisztikai hajók ökológiai minőségjelzéseként ismert „kék zászló”. A díjazottak éves kihirdetése két ütemben zajlott Athén külvárosában, Glyfada Község Önkormányzatának díjnyertes strandján.

Délelőtt oktatási rendezvényt tartottak a környék iskoláinak több mint negyven gyermeke és pedagógusa részvételével. A gyerekek interaktív workshopokon, és a Pánhellén Életmentő Iskola bemutatóján is részt vehettek. A díjazottakat délután jelentették be az állami és turisztikai ügynökségek számos képviselőjének jelenlétében.

Kék zászló 2022: gyerekek a bejelentést megelőző oktatási rendezvényen

Sarti idén sem hiányzott a listáról! Ez a pici görög falu 2004 óta minden évben felhúzhatta a rangos lobogót az eldugott öblöcskében, arany homokos tengerpartjára. Idén a Szártinak otthont adó Halkidiki területe tehát duplán nyertes, hiszen nemzetközi szinten Görögország második helyezett lett, országos szinten pedig közel 100 Kék zászlóval (Sarti partját is beleértve) Halkidiki lett az első! A teljes lista itt érhető el!

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük