Sarti tisztaságát és vele együtt nyilván a többi kék zászlóval kitüntetett part tisztaságát is nagyra értékeljük és értékelnénk még akkor is, ha nem létezne a kék zászló, vagy ha nem tudnánk annak jelentőségéről. Bizonyára így van ezzel mindenki, aki járt már másik országban, vagy másik üdülőhelyen, és látott már másik tengerpartot, illetve minden bizonnyal mindenki, akinek Sarti volt az első.
De nem mindenhol ilyen ám a tengerpart! Vannak egészen elképesztő üdülőhelyek; ahol többszörösét elkérik Sarti kedvező árainak, ám a part koszos, büdös, vagy épp egy ipari kikötő mellet helyezkedik el. Még ha nem is feltétlenül szemétről beszélünk, a tenger nagyon sokféle tud lenni; hiszen annak mozgását, összetételét, és hordalékát sok minden befolyásolja. Vannak kristálytiszta, tényleg teljesen átlátszó vízű tengerpartok, (amiilyen Sarti is!) vannak opálos, kék színű, de nem átlátszó partok is, és vannak a kevésbé élénk színű, hínáros tengerpartok is, amihez a mi vízpartjaink is hasonlítanak.
A tengerpartok tisztasága függ:
- Az időjárástól: vihar idején a tenger hullámzik, kavarog; ilyenkor kevésbé átlátszó a víz, hiszen a hullámok felkavarják a homokot, a kagylókat…
- A tengerfenéken található anyagtól: a tengerfenék anyagának összetételét a tengerpart környezetében található hegységek, a víz áramlásának iránya és sok más egyéb határozza meg. Görögországban pl. a szigetek egy része vulkanikus eredetű, míg a többin márványt és vasércet bányásznak. Attól, hogy a homokszemcsék milyen összetételűek, mennyire könnyűek, függ a tenger tisztasága is, hiszen az áramlatok és a hullámok is ennek fényében képesek felkavarni azt a tenger fenekéről. Sartin a homokot csak nagyobb viharok kavarják fel, ezért olyan tiszta a víz…
Sajnos azonban nem mindenhol ilyen tiszta a part, mint Sartin! Az Amerikai Egyesült Államok területén elhelyezkedő Midway-szigetek az egyik legtávolabbi szigetcsoport a Csendes-óceán északi részén, kb. a Honolulu-Tokió hajóút harmadánál található. (1942-ben, a II. világháború alatt itt zajlott az egyik legnagyobb tengeri ütközet, a Midwayi csata.) A szigetcsoport nemrégiben Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget néven híresült el. Az áramlatok idehordják a szemetet, amely a becslések szerint akár több millió tonnányi hulladékból is állhat, s mindez a víz felszín alatt lebeg, ezért nem látható a műholdfelvételeken. A szeméttel határolt terület kb. a 135-155. nyugati hosszúsági, illetve a 35-45. északi szélességi fokok közötti vízterületet borítja be, melynek területe a különböző becslések szerint 700 ezertől 15 millió nkm2 is lehet.
A Midway-szigetek korunk környezeti tragédiáinak az egyik legmélyebb és legszimbolikusabb szigete, ahol az élelmet az úszó műanyag szeméttel összetévesztő albatroszok ezrei pusztulnak el az éhezés következtében. A szigeteken több tízezer bébi albatrosz fekszik holtan a földön, testükben a műanyag hulladékokkal. A műanyag egy része ráadásul gyorsan bomlik, amely mérgező anyagokkal árasztja el a vizet, a lassabban bomló hulladékok pedig az állatok gyomrába kerülnek.
A Szemétsziget létezésére először az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet (NOAA) hívta fel a figyelmet, 1988-ban. Majdnem 10 évvel később, 1997-ben, vitorlázás közben Charles J. Moore egy vitorlásversenyről tartott hazafelé, amikor a hatalmas Szemétszigetre bukkant. Állítása szerint mindegy volt, milyen irányba nézett le a vízre, amerre a szem ellát, mindenütt műanyag hulladékok lebegtek. Charles J. Moore létrehozott egy kutatóközpontot, mely 2009-ben expedíciót indított a helyszínre. Az kutatás során elképesztő felvételekkel bizonyították a leírtakat, kezdve az egyszerű parti sétáktól, amelyben a parton minden négyzetcentiméteren műanyag törmelék található…
…folytatva a durvább videókig, ahol a madártetemek gyomra tele van a műanyaggal. A csapat a nemzetközileg elismert Chris Jordan vezetésével szeretne még két visszatérni a szigetre, hogy az utolsó szükséges felvételeket is elkészíthessék tervezett filmjükhöz, ehhez azonban jelenleg is gyűjtenek; 2012. július 18-ig 100 ezer dollárra van szükségük ahhoz, hogy filmjüket elkészíthessék, amelyben a természet csodái mellett az egyik legmegdöbbentőbb környezeti tragédiát ismertetnék meg a ma emberével.
Az alábbi videót csak erős idegzetűeknek ajánljuk! A videó a nyugalom megzavarására alkalmas lehet!
Ugye nem szeretnénk, ha ez lenne a tengerek, vagy akár Sarti tengerpartjának is a sorsa?! Sarti több éve, sorozatban nyeri meg a Kék zászló díjat partjának tisztaságáért, tiszteljük a természetet! Tiszteljük Sartit! Ne dobjuk ki az égő csikket az autóból, mert Görögországban az aljnövényzet hamar lángra kaphat! Ne szemeteljünk! Sarti néhány pontján már szelektív hulladékgyűjtők is el lettek helyezve! Kérünk mindenkit, hogy óvjuk együtt a környezetünket, hiszen nem véletlenül szerettünk bele mindannyian ebbe a természeti értékekben gazdag, csodálatos falucskába!
Te mit gondolsz a videón látottakról? Írd meg nekünk a cikk alján, hozzászólásodban!
sarti narancspart az egyik legszebb hely görögországban —-előszezon előtt akkor még a sok bunkó turista nem sz…ja és szemeteli össze csak egyedül rajtunk múlik, hogy meddig lesz szép és tiszta
Remélem Sarti partja soha nem jut erre a sorsra, mert még sokszor szeretnénk ide eljutni és élvezni a szépségét.Sajnos a tisztaságról nem vélekedünk egyformán, sokan úgy gondolják, hogy ha más szemetelhet, akkor ő miért ne tehetné.Én soha nem szemetelek és rettentően bosszant ha valaki a szemem láttára csinálja, ilyenkor legszívesebben rászólnék.