A 2015. március 29-i görög-magyar meccsre már a jegyértékesítés megkezdése után pár nappal elfogytak a jegyek. A 22 ezer fős arénában az újonnan bevezetett szurkolói kártyának köszönhetően visszafogott volt a drukkerek teltházas hajrázása, de sajnos a játék is. Az eredmény ugyanis 0-0 lett a 2016-os EB selejtezőjének 5. fordulójában.
A görögökre az utóbbi időben rájárt a rúd. Már a görög-magyar válogatott meccsét megelőzően is sok negatív hír árnyékolta be a csapat jó hírét. A 2014-es világbajnokság utolsó perceiben, a büntető rúgások előtt a szövetségi kapitányt a játékvezető leküldte a pályáról. Állítólag Santos mondhatott valamit a játékvezetőnek…

A világbajnokságot követően mintha átok ült volna a görög válogatott csapatán. Fernando Santos 2010 óta volt a válogatott szövetségi kapitánya, munkájával a világ tizenkét legjobbja közé segítette a görögöket, de 2014-ben már nem írta alá a szerződést a hosszabbításról.
Távozását követően többször is lecserélődött a csapat szövetségi kapitánya, mire rátaláltak jelenlegi edzőjükre, az uruguayi Sergio Markarián személyében. Sajnos időközben egymást követték a Levadiakosz és az Olimpikosz csapatokról szóló cikkek a görög sajtóban, amelyek a szurkolói balhékról számoltak be, amelyek odáig fajultak, hogy a kormány több alkalommal is függesztette a görög bajnokságot.
Ezután egy-egy csapattag sérüléséről cikkeztek egészen a görög-magyar meccsig, ami után a döntetlen eredményről szóló híreket is elnyomták a három görög játékost érintő, a meccs másnapján történt baleset híre, akik taxival próbáltak eljutni a Liszt Ferenc-repülőtérre, de taxijuk egy személyautóval ütközött össze.
2015 a kínai horoszkóp szerint a Kecske éve. A Kecske éve a kínai asztrológia szerint mindig a szép reményű évek egyike, amely sok egyéb mellett néhány kimagasló sportolói eredmény reményét is magában hordozza. 2014. év végén Krétán, egy barátságos labdarúgó mérkőzésen egy kecske jelent meg a futballpályán.
Bízunk benne, hogy a görög gazdaságban is jókora hasznot hozó állat ezúttal egy jó omen volt a görög labdarúgócsapatok számára, akiknek ha rosszul is indult a 2015-ös év, azért hamarosan minden jóra fordul!