Minden okostelefon, laptop, e-mail és egyéb modern technika ellenére vannak, akik a régi megoldásokat keresik, vagy csak nincs laptopjuk, esetleg szeretnék, ha szeretteik kezükben tarthatnák azt a képeslapot, amit kint töltött nyaralásuk alatt vásároltak. Sartin eddig is voltak postaládák, talán ezekkel már mi is találkoztunk, de valószínűleg nem mindenki tudja, hogy posta is működött a faluban, a polgármesteri hivatalban, ám mindössze néhány órás nyitva tartással. A posta nemrég fix helyre költözött, az egyik főtér közeli szupermarketben található, melyet az alábbi képen látható tábla is jelez.
A postaintézmények első nyomait a keleti népeknél kell keresni. Az uralkodók gondoskodtak arról, hogy birodalmaik között rendszeres összeköttetés legyen. A perzsa postáról a görög írók csodálkozva írnak, mert a görögök mondhatni a tengeren éltek, és mondanivalójukat inkább szóban, az ünnepi gyűléseken juttatták el a címzettekhez. Rendkívüli esetekben azonban ők is alkalmaztak futárokat, illetve az olimpiai győztesek nevének hírét pl. postagalambok vitték el a különböző városokba.

Görögországban Kr.e. 478-ban láttak itt először fehér galambokat, amik feltehetően Szíriából kerültek ide. Az ókori görögök a galambokat annak fogyasztása céljából tartották, de Kr. e. kb. 500-ban már hírvivőként is használták őket. Az első galambdúcok a XVI. században jelentek meg a nemeseknél. Ezek a Fiatal galambokat tartottak toronyformájú házikókban, fogyasztás céljából. A madarak ürülékét is felhasználták; trágyázásra. A postagalambok tartása 1815 és 1825 között vált hobbyvá, Belgiumban. Tőlük jött az ötlet, hogy gyors galambokat tenyésszenek, akik visszatalálnak a galambdúcba.
A postagalambokkal gyakoroltatni kell a célba érést, ami úgy történik, hogy a galambot a céltól ugyanabban az irányban, de egyre messzebb és messzebb indítjuk útjára, végül pedig arról a helyről, ahonnét az üzeneteket fogadni szeretnénk. Egy postagalamb egy perc alatt kb. 800-1000 métert tesz meg. A postagalamb ellensége a vándorsólyom, amelyet gyakran vetettek be a háborúkban a postagalambok ellen.
A postagalambokat jó tájékozódási képessége miatt hadászati célra is használták. Fontosságukat és használhatóságukat bizonyítja az a történelmi esemény, amikor francia-porosz hadjárat során a poroszok körülzárták Párizst, így a helyi franciák csak galambokkal tudott a külvilággal érintkezni. Ma már szinte el sem tudjuk képzelni, mit jelenthetett a kis szárnyas küldönc érkezése akkoriban…

Ma, az Internet világában a külvilággal történő érintkezés szinte sehol sem jelent gondot, hisz elektronikus levél útján pillanatok alatt felvehetjük a címzettel a kapcsolatot akkor is, ha az a világ másik pontján van. Okostelefonjainkkal, laptopjainkkal és egyéb eszközeinkkel a közösségi oldalak segítségével még gyorsabb a kommunikáció, de sose becsüljük alá a postaszolgáltatást, hiszen ellentétben egy képeslappal, a számítógépeinkről, telefonjainkról az adatok, a fényképek bármikor elveszhetnek! Ma már lélegeztetőgépünk a technika, családtagjaink, barátaink telefonszámait is a gépek jegyzik meg helyettünk, de vajon felkészültünk egy komolyabb áramszünetre?! Mi történik, ha egyetlen mindennapjainkat működtető gép sem működik?!
Görögországban a postahivatali szolgáltatásokat az ELTA végzi, az ő sárga színű levelesládáikat láthatjuk Sartin is. A postahivatalok többségének nyitva tartása de. 8 órától du. 14-ig tart, a levelek a feladástól max. 9 napon belül érkeznek meg Magyarországra. Sartin tucatnyi képeslap közül válogathatunk az ajándéküzletekben, a Halkidiki képeslapok mellett szamaras, cicás képeslapok is kaphatók…
Hermész (Έρμῆς) az istenek hírnöke, Zeusz küldönce, a 12 főisten egyike a görög mitológiában. Az istenek akaratát közvetíti az emberek felé és fordítva. Általában a fején útikalappal, a lábán pedig szárnyas saruval, kezében az Apollóntól kapott aranypálcával (kerükeión) tartva ábrázolják, melyen két kígyó tekereg. Ő találta fel a számokat, a mértékegységeket és az ABC-t. Az említett képeslapok mellett az ő szobrát is meg lehet vásárolni Sarti souvenir üzleteiben, ahogy Görögország többi üdülőhelyén is…